Jelenlegi hely

A Grün-kocsma közönsége
Hervé Jutka és fia, Rodolf
Hegedűs Éva férjével, dr. Korach Mórral
Tóth István családjával a börtönévek után

1939. június 27-én születtem Budapesten. Apám, Fogarassy Béla katonatiszt volt, alezredesként 1938 és 41 között a vezérkarnál szolgált a Budai Várban. Anyám angol–német szakos tanárnő volt. 1933-ban házasodtak össze, van egy nővérem, aki 36-ban született.

Andorka Rudolf húga, Nadine a gyermekeivel Săo Paulóban

Volt pár rokonom Ausztriában, például egy Somssich gróf, aki az egyik nagybátyám volt, segített is rajtunk. Kaptunk vagy 300 schillinget, ami nagy pénzt volt akkor. Nagyon jópofa ember volt, mondta, hogy addig ti innen nem mentek el, ameddig el nem viszlek benneteket a bécsi Moulin Rouge-ba. Na, gondoltam, ez már egy komoly ember! El is vitt bennünket oda egy este. Őt ott nagyon jól ismerték, mert Herr Somssichnak szólították, úgy látszik elég sokat járhatott oda a barátaival.

Miután anyu elment, hárman maradtunk, aztán szegény nagymama 58 végén lebetegedett, és keresztmama elvitte őt magához. Ceglédre jártam látogatni nagymamát, aki ott halt meg 59 szeptemberében. Apám 59 végén összeházasodott Adikával, akivel jó családi szokás szerint összekommendálták. Adika gyógyszerészasszisztens volt, vele kaptam egy testvért is, a kilencéves fiát, Laci öcsémet. Adika tizenhét évvel volt fiatalabb a papámnál, de sajnos hamarabb meghalt, 1973-ban.

Nagy Bálint családja
A Leimdorfer gyerekek
Molnár (Hervé) Jutka és nagynénje, Steinbach Regina
Molnár (Hervé) Jutka édesapjával
Andorka Rudolf húga, Nadine a férjével
Molnár (Hervé) Jutka nagynénjével

A legnagyobb árulást is elkövettem. 1941–42-ben már bejártam Békéscsabára a polgáriba, és hazafelé jövet Grün nagyanya mindennap kiállt a kapu elé, hogy na, jönnek a vonatról. Egyszer, amikor a társaimmal jöttem, éreztem, hogy a társaim azt kezdik figyelni, hogy na, most ez odaköszön a zsidó nagyanyjának, vagy nem köszönoda. És én nem köszöntem oda. Úgy tettem, mintha nem venném észre, hogy a másik oldalon ott áll a nagyanyám. Soha ezt az árulást megbocsátani nem tudom magamnak.

A Nádasdy család többi, külföldön élő tagjával valamennyire tartottam a kapcsolatot, de egy-két unokatestvéren kívül a kapcsolattartás nem volt elég jó. A Nádasdy nagyszüleinknek hat gyermeke volt, Nádasdy Ferenc családja vagyok én, nekem van két nővérem, azon felül van egy Pál és egy László nevezetű nagybátyám, azoknak is vannak gyermekeik, akik Észak-Amerikában éltek, a másik Párizsban, és a három lánytestvérük Károlyiné, Somssichné, Jankovichné. A II.

Domokos Pál Péter, szülei és testvérei
Faragó Vilmos családjával a régi újkígyósi ház előtt
A Fráter testvérek 1941-ben
Ordódy Tihamér és családja

A nagyapám egyik lánya Miskolcra ment férjhez, de sajnos ő hamar elhunyt. A férjét dr. Terhes Barnának hívták, a Magyar Királyi Államvasutak üzletigazgató-helyettese volt Miskolcon. Mikor özvegy lett, utána első feleségének a testvérét, Laurát vette el feleségül, aki kapott egy családi villát nászajándékba a nagyapámtól. Mariska is itthon ment férjhez, őt dr. Egey Szilárdnénak hívták. A férje pénzügyigazgató volt lenn, Szabadkán, amikor visszakerült a bácskai rész, utána Budapestre került.

Fráter Ágota és Tamás 1941-ben
Id. Andorka Rudolf 1960 körül

A családból édesanyám volt az, aki leginkább tartotta a kapcsolatot Magyarországgal. Sok kapcsolat tulajdonképpen rajta keresztül létezett, mert ő 71-ben vagy 72-ben lett állampolgár, és azután 92-ig, a haláláig minden évben hazajárt. Én rendszeresen leveleztem az édesapámmal, a nagymamámmal és a nagynénémmel. A nagymamám 61-ben halt meg, édesapám 70-ben, a nagynéném 71-ben.

Leimdorfer Edit, Hervé Jutka anyja Párizsban
Ebinger Endre szülei a fiuknak vásárolt motorkerékpárral, 1858
Molnár (Hervé) Jutka és anyja Nagyváradon
Piknik
A Fráter testvérek 2007-ben
Tóth István és menyasszonya

Emő mindvégig együtt lakott a szüleivel. Agyonkényeztette az anyját, és egyáltalán a szüleit. Ők voltak a legfontosabbak mindig. A húgom 98-ban halt meg, elaludt. Akkor Emőke egyedül maradt az apjával, és Ákos utána lett nagyon beteg. Már akkor sem volt jól, rohamot kapott, amikor a halott feleségét ébresztgette. Nem is tudom, hogy bírta ki, hát nehezen. Kihívták a mentőket, de Máriával már nem tudtak mit csinálni, Ákost viszont fölrakták a hordágyra, és elvitték a kórházba.

A Pákh család 1941-ben
Márkus Andor, Márk Anna édesapja
Andorka Rudolf szülei a madridi magyar nagykövetség előtt, 1940 körül

A bátyám minden nehézség nélkül folytathatta a tanulmányait, és 1960-ban sikeresen be is fejezte. Nagyon jó eredménnyel végzett, mint építész. Utána kiment Svédországba a svéd építészetet tanulmányozni. Egy évet töltött még Párizsban is. 1968-ban svéd feleségével és a kislányukkal együtt Limába ment, mert az UNESCO-tól ott kapott megbízást. Limában született még egy fiúgyerekük. Huszonkét éve pedig Costa Ricában élnek, San Joséban.

Molnár Mihály és Tibori Timea
Nacsády Józsefné (András anyja) a hatvanas években
Molnár (Hervé) Jutka édesanyjával 1945-ben

Egy másik alkalommal jelentkezett nálam egy férfi, olyan harminc és negyven év között. Soha nem láttam. Bemutatkoztunk egymásnak. Azt mondja: „Bajban vagyok! Nem tud rajtam segíteni?” Mondom: „Mi a baj? Foglaljon helyet!” Azt mondja: „Nem kapok sehol állást. Megnősültem, és nem tudunk megélni a feleségemmel.” Mondom: „Maga miért nem kap állást?” Azt mondja: „Csendőr voltam.” Mondom: „Nézze, én megpróbálom magát fölvenni, de csak segédmunkásként tudok helyet biztosítani.

A Török és a Szomraky család

Mind a négy dédapám zsellér volt, mégpedig házatlan zsellér, a legszegényebb fajtából. A családom olyan fölfelé menő fajta, aki törekszik, mert a nagyapáim már iparosok voltak. Anyám apja a Győrtől húsz kilométerre lévő Ásványon vízimolnár volt, de már a saját malmában dolgozott. Fiatalon télen beleesett a hideg vízbe, és harmincévesen meghalt tüdőgyulladásban. Négy gyerek maradt utána, úgyhogy édesanyámnak már tízéves korától el kellett mennie cselédnek.

Akkoriban néha álmodtam édesapával. Jött felém, nagy bajsza volt, fölemelt és szúrt a bajsza. És akkor fölébredtem. Persze sok emlékem volt róla. Hogy elvitt úttörőtáborba a Balatonra, és borogatta a begyulladt szemem, azt hittem, valami belement, de árpa volt. Ő volt mellettem egész éjjel. Meg amikor Likócsra jártunk a motorkerékpárral. A bátyám kiment biciklivel, engem felültettek a tankra, anyám hátul, így mentünk ki. Ezek az emlékképeim megvannak. Meg amikor a disznóölést csinálták.

Nagyanyám Dybisewszky Anna. Ez lengyel név. Az ő apja festőművész volt. Szájrákban halt meg, merthogy a pipa mindig ugyanott volt, az egyik kezében a paletta, a másikban az ecset, és ezért nem tudta a pipát ide-oda rakosgatni. És a nikotin kikezdte a száját. Az ötvenes években már nem volt komoly személyzet, de takarítónő mindig volt, meg aki főzött. Voltak nagy tradíciók, például Anna-napkor mindig jött a Korona Szálló cigánybandája a házhoz, és fölköszöntötte a nagymamát a névnapján.

Batár Attila és a szülei, 1934

Atyai nagyapám a Kassáról átmentett pénzből és ékszerekből tíz-tizenkét holdnyi szőlőt vásárolt magának. Tevékenységét szőlőgazdaként folytatta. Évente kétszáz hektó boruk is volt. Az nagy pénzt jelentett, mert kitűnő bort készítettek, és a legjobb tokaji borok Tállya területén teremnek. Édesapám volt a legkisebb fiú. Két bátyja, Kálmán, Pali, és két nővére, Anna ill. Viktória kimentek Amerikába még 1905-ben, amikor a nagy kivándorlási hullám volt.

Domokos Pál Péter, felesége és gyermekei
Nádasdy Ferenc testvérével, Katalinnal és unokahugával

Édesanyámnak egy lánytestvére volt, Sári néni, aki ugyancsak Gyöngyösön élt. Azt a családot jól ismertem, ővelük tartottam a kapcsolatot. A nagynéném férje fakereskedő volt. Gyöngyösön volt egy fatelepe, az Egri úton. Rusz Pál – Pali bácsi. Furcsa emberke volt, nem nagyon szorgalmas, nem nagyon tevékeny ember. Apám, emlékszem, nem is becsülte túlságosan sokra. Ennek a Sári néninek és Pali bácsinak volt egy leánya, akit Vandának hívtak.

Tibori János és Tibori Timea, 1960