Jelenlegi hely

Születésnap a Kertészet és Szőlészet szerkesztőségében - Bálint György hatvan éves

Beregszászban a férjem bírósági jegyző volt. Rá egy évre pályázta meg, és lett Ilosván bíró. Ilosva még följebb van, mint Beregszász, egy nyomorúságos ruszin falu. Az élet ott borzalmasan indult. A lakással nem lett volna baj, egy családi tulajdonú négyszobás házban laktunk. Nem egyedül, hanem az apósommal, aki egy régi agyvérzés következtében az egyik oldalára lebénult. Ápolni nem kellett, el tudta látni magát. Nem jó dolog nagyvárosból bekerülni egy kisvárosba.

Molnár (Hervé) Jutka a szovátai strandon

75-ben elköltöztem édesanyámtól, kivettem egy lakást. Legfőbb ideje volt önállóvá válni, hiszen már harmincnyolc éves voltam, ugyanakkor mégsem ment könnyen. Láttam, hogy édesanyámnak elég nehéz lesz beleszokni az egyedül lakásba. De hát mégis úgy éreztem, hogy szükség van rá. Ő elfogadta, hogy elköltözöm, ugyanakkor nem volt könnyű neki. Sűrűn látogattam, mondjuk, hetenként egyszer, és gyakran telefonáltunk egymásnak. Ő is eljárt hozzám, a kapcsolat továbbra is megmaradt.

Házasságkötésük után nagyon gyorsan átkerültek Szegedre, mert a párt áthelyezte az apámat. És akkor beköltöztek Szegedre, először egy szolgálati lakásba, arra nem emlékszem, mert ott csak egyéves koromig laktam. (A házat kívülről ismerem, de bent soha nem voltam.) És aztán utaltak ki nekik egy – mostani mérce szerint – három szoba összkomfortos, nagy lakást. Tehát azt a lakást, amire én emlékszem. A mi lakásunk pont az ellenkezője volt az anyai nagyszüleim házának.

Molnár (Hervé) Jutka jelmezben
Palatinus hullámmedence
Pap Mária és Petri György

Az első időben nagyon sok szimpátiában volt részem. Néha viszont szegény kis menekültként kezeltek. Olyan is volt, ami fájt. Emlékszem, hogy a diáktársaimmal elmentünk egy vendéglőbe, és az egyik egyetemi kollégám azt mondta, hogy meghív vacsorára, mert 56-ban nem támogatta a magyar diákokat, itt az alkalom, hogy támogasson valakit. Ez nagyon fájt. Egyszer meg segítettem valakinek csomagolni, aki hosszabb útra készült, és a zsebembe nyomott egy tízfrankost. Akkor elöntött a vér.

Németi Irén főszerkesztő munkatársaival a Nők Lapja szerkesztőségében

Az iskolák államosításakor nemcsak a tanárokat, hanem a diákokat is szétszórták. Ekkor lett osztálytársam többek között Sztrilich Vilma, akinek a nagynénje Csapody Vera néni volt, a Sophianum igazgatónője és matektanára. Becsukták az iskolát, Vera néni nem taníthatott tovább, de gyönyörűen rajzolt, és elment Jávorka Sándor mellé növényhatározót illusztrálni. A nővérénél lakott, akinek a hat gyerekhez jól jött a segítség. Vilma apja fogorvos volt.

És náluk hallgattam először mikrobarázdás lemezt. Klasszikus zenét. Beethovent és operákat. Abban az időben elég gyakori volt, hogy Operába mentünk. Volt operabérletünk. Abba belenőttem, hogy Verdit és Puccinit és más operákat eredetiben hallgattam. És ugyanakkor földalattival jártam a Műjégre korcsolyázni.

Az jutott eszembe éppen a május elsejével kapcsolatban, hogy addigra a ház körülbelül kitisztult – mert elég romos állapotba került a háború alatt –, és meg akartuk ünnepelni a szabadságot. Meghívtam hozzánk azokat a lakókat, akikkel az ostrom alatt valamiféle kapcsolatba kerültünk. Elég sokan összejöttek, ennivalónk nem volt, de kávénk igen, és a herendi kávéskészletem.

Bálint György Szellő nevű lovával
Családi csoportkép
Gyenes Judith 1962-ben
Ivánfi Jenő
Lucien Hervé az Alpokban, Grenoble-ban
Házibuli Adyligeten
Nádasdy Ferenc az ottawai házuk kertjében

Még valami hozzájött ehhez ezekben az években: Végh János művészettörténész barátommal együtt lengyel nyelvtanfolyamra kezdtünk járni. Több volt ez, mint nyelvtanulás, valamilyen módon szellemi irányulást, szabadságvágyat is jelentett, hogy az ember Krakkóba, Varsóba, lengyel földre vette az irányt… Sok szellemi, művészeti tendenciát ott relatíve szabadabban hagytak érvényesülni. Másfél-két évig tanultam lengyelül egy igen kiváló nyelvtanárnál, Varsányi Istvánnál.

Molnár Jutka, tánciskolai évzáró a nagyváradi Szigligeti színházban, 1938
Kis János és Nagy Bálint egy házibulin Adyligeten

1968-ban megnősültem, viszont 1968 őszére nem készült el a társasház, ezért a feleségem ebben a víkendházban töltött el velem egy telet – de akkor már fűtöttem. A következő év áprilisában költöztünk be az öröklakásunkba. Ez azért is érdekes, mert én közben elvesztem a rendőrség számára. Időnként érdeklődtek ugyan a bátyám szomszédaitól – ők a XIX. kerületben laktak –, akik azt mondták, hogy nagyon sokat dolgozom, éjjel-nappal benn vagyok a gyárba, fizikus lettem stb.

Tiszaújvárosban az új lakásunk, ahol laktunk, nem házgyári volt, hanem téglaépület. Aránylag teres, háromszobás lakásunk volt, s szabadidőnkben a gyerekekkel együtt rendszeresen mentünk a Tiszára kajakozni. Ott éltük meg a csodálatos nagy kérészrajzást. De olyanra is emlékszem, hogy két hétre elmentünk a kajakkal. Sátrat vertünk, bográcsban főztünk, mindenkinek feladata volt. A legszebb időtöltésem a teniszezés mellett a kajakozás volt!

Végh Antal és Bálint György

És a tulaj egy nagyon helyes bácsi volt, Szepeskertvári Géza, háborús hadirokkant, fél karja, fél lába volt az öregnek, és saját maga építette a lenti házat is. Ami iszonyú érdekes volt, hogy a testi aszimmetria miatt a lakást totál szimmetrikusra tervezte. De mindent, az értelmetlenségig! Tehát az egy szobába két ajtón lehetett bemenni, a szobából a verandára két ajtón lehetett kimenni, a kapcsoló, a konnektor, minden, minden totál szimmetrikus volt. Ő lakott a lenti házban.

Két és fél évig a bátyáméknál laktam. A vegyiműveknél egy technikus fiú felvetette: Te, Bandi, kellene venni egy nagyon olcsó telket, amire felhúznánk valamit, te is, én is, és ott ellakhatnánk. Tetszett a gondolat, de pénzem természetesen nem volt rá. Végül Budafokon nagyon olcsón találtunk egy száznyolcvan négyszögöles telket, amit fejenként hatezer forintért megvettünk.

Mindjárt ismerkedtem a várossal, jártam szórakozni, evés-ivás, jól kerestem, de voltak problémák ott is. Munkásszállón laktunk a déli városban, az valamikor a háború alatt hadifogolytábor volt, élire rakott téglák, az volt a padló, alatta a föld, a víz fölszivárog, tiszta penész volt minden, millió patkány. Jellemző, hogy én írtam a naplómat folyamatosan, akárhol voltam, én írtam a naplómat tovább, újra ezt a naplót, újra írtam le.

Bálint György főagronómus
Bálint György borcimkéje

Két gyerekszoba volt. Amikor Zsuzsanna meg Mari már nagyobb lányok lettek, ők laktak egy szobában, én külön. Amikor Borbála megszületett, elég sokáig a szülőkkel aludt, vagy a nagymamánál, de amikor már nagyobbacska lett, velem lakott egy szobában. Volt a mamámék hálószobája, a nagymama szobája, a szalon, előtte nagy hall, az ebédlő és a könyvtár, a papámnak óriási könyvtára volt. Meg a nagy télikert, ami nyáron éppen úgy funkcionált, mint egy szoba.

Bálint György
Piknik
Bálint György feleségével, Annával és kisfiával, Jánossal
Nagy Bálint a nyolcvanas évek elején
Bálint György fiával, Jánossal
Nacsády András és az autója
Bálint György az IBUSZ-maratonon
Molnár Mihály 1954-ben

1924 körül költöztünk a Juranics telepre, akkor a húgom, Mária kétéves volt, én három. A telep arra épült, hogy a menekült családokat elhelyezzék. Nem fényűző módon, kétszobás lakásokat adtak egy-egy családnak. A kilincsek vasból voltak – mert különben ellopták, már akkor is divat volt ellopni az anyagokat az épülő házakból –, és ha egy-egy vaskilincs leesett, akkor megszólalt a háziasszony, hogy drága volt a Biller Irén.

Még a Lehel piac környéki közegből volt egy eléggé meghatározó baráti társaság, Nagy Istvánék. Nagy István jóval idősebb volt a papámnál. Nagyon szép, magas, teltkarcsú, szőke felesége volt, Belluci, meg négy gyereke. Odajártak a papámhoz vásárolni, barátság keveredett, és én olyan tizenkét és húszéves korom között rengeteget nyaraltam náluk a Balatonon. Nagyék az Ipoly mozi házában laktak. A mozi régen Pista bácsié volt, de elvették, és utána Pista bácsi taxizott.

Németi Irén
Molnár (Hervé) Jutka nagynénjével

Jóban voltunk a velünk szemben lakó családdal, a barátság ma is tart. Az elemi első osztályában ismerkedtünk össze Móni barátnőmmel, akinek a bátyja egyidős volt az én bátyámmal. Nagyon sokat játszottunk együtt, főleg a mi kertünkben. A szüleink is nagyon jóban voltak, rengeteget bridzseztek együtt. Aztán a bátyámnak volt egy nagyon jó barátja a Sas-hegyen, egy építésznek a fia, akivel ma is jóban vagyunk, náluk is voltak találkozók, kis bulik is.

A Vigh család felvidéki kirándulása 1940-ben
Batár Attila kedvenc párizsi kávéházában 2014-ben
A szakácsverseny programfüzete
Gyenes Judith a Tátrában 1954-ben