Jelenlegi hely

Hétvégén nem mindig utaztam haza – Bercel három kilométerre volt Galgagutától, a vasútállomástól, autóbusz nem járt, gyalogolni pedig nem mindig volt kedvem –, és elhatároztam, hogy elmegyek vizitelni. A nők nem nagyon szoktak, de hát egye fene, ez van. Elmentem az orvoshoz, a plébánoshoz, a tanítókhoz. Így megismertem az értelmiségieket. Örültek a látogatásaimnak, színfolt lett az életükben.

Tiszaújvárosban az új lakásunk, ahol laktunk, nem házgyári volt, hanem téglaépület. Aránylag teres, háromszobás lakásunk volt, s szabadidőnkben a gyerekekkel együtt rendszeresen mentünk a Tiszára kajakozni. Ott éltük meg a csodálatos nagy kérészrajzást. De olyanra is emlékszem, hogy két hétre elmentünk a kajakkal. Sátrat vertünk, bográcsban főztünk, mindenkinek feladata volt. A legszebb időtöltésem a teniszezés mellett a kajakozás volt!

Gyerekek játék közben otthon

A román iskolában mindig kötelező volt az egyenruha. Ez nem is volt rossz dolog, mert akkortájt a szociális különbségek a ruházatban kiáltóan nyilvánvalók voltak. Az elemi iskolában köpenyt kellett viselni, a gimnáziumban egyenruhát, és ezek ezt legalább elfedték. Eszembe jutott egy anekdota, amely számomra valahol fontos. Elemista koromban volt egy barátom, aki szegény környezetből jött. Nagyon jóban voltunk. Egyszer meghívott magukhoz.

A szakácsverseny programfüzete
Mészöly Miklós
Batár Attila és Sztáray Zoltán San Bernardinóban a hetvenes években
Petri és Maya
Petri György

Apám fakereskedő és fakitermelő volt, fűrésztelepe volt Csíkszentdomokoson, Székelyföldön, Csíkszereda mellett. Exportra is dolgozott, elsősorban Magyarország felé, de még Közel-Keletre is. Az iroda Nagyváradon a lakásunkban volt, és volt egy nagyon kellemes, kedves hölgy, aki az apámmal dolgozott. Apám nagyon gyakran lejárt Csíkszentdomokosra, a telepre, és anyám is néha lement vele. Aztán én egy nyarat töltöttem ott velük, ami szintén egy szép emlék. Az egy teljes székely parasztfalu.

Nacsády András barátaival
A Vigh család felvidéki kirándulása 1940-ben
Molnár (Hervé) Jutka babával
Czitrom Gábor Cipruson
A szakácsverseny értékelőlapja

1924 körül költöztünk a Juranics telepre, akkor a húgom, Mária kétéves volt, én három. A telep arra épült, hogy a menekült családokat elhelyezzék. Nem fényűző módon, kétszobás lakásokat adtak egy-egy családnak. A kilincsek vasból voltak – mert különben ellopták, már akkor is divat volt ellopni az anyagokat az épülő házakból –, és ha egy-egy vaskilincs leesett, akkor megszólalt a háziasszony, hogy drága volt a Biller Irén.

Mi zsidó középpolgári család voltunk, viszonylagos anyagi jólétben. Soha vagyonunk nem volt, de jó körülmények között éltünk. Erdély akkor még sokkal paternálisabb volt, mint Magyarország. Volt legalább fél évszázad eltolódás. Úgyhogy a klasszikus modell az volt, hogy egy polgárcsaládban a gyerekek mellé kellett egy gyereklány, egy Fräulein. Mi magunkat zsidó vallású magyaroknak tekintettük. Magyar anyanyelv, magyar könyvtár, magyar olvasás – szóval magyarok voltunk.

Egy levéli kislánynak kezdtem udvarolni. Levél a határsávban lévő falu. Amikor már a szülőkhöz is ki-kijártam, illegálisan mentem a határsávba. Időnként találkoztam járőröző határőrökkel, akik igazoltattak, de mivel mindig egy ott lakóval mentem, egyértelmű volt, hogy nem disszidálási célból tartok arrafelé. Az államvédelmi hatósággal különösebb problémánk nem volt, sőt két államvédelmis tiszt nálunk tanult a dolgozók gimnáziumában.

Bálint György balatonfüredi háza

Anyámból áradt a boldogtalanság. Szenvedett a munkahelyén is. Szinte naponta mesélt arról, hogy mennyire komiszan viselkedett vele egyik vagy másik munkatársa. Azt hiszem, túl érzékeny is volt, nem tudott alkalmazkodni az új helyzethez. Neki óriási presztízsveszteséget és életszínvonal-csökkenést jelentett az emigráció.

Molnár Mihály 1954-ben
Nagy Bálint és Petri György

Engem semmire nem készítettek fel, a testi dolgokra se, semmire. Azt láttam, hogy megint jön a kézimunkás nő, és mire leérettségiztem, észrevettem, hogy megvan az ágyneműkészlet, de hogy miért? Hát ugye minden lány gondolkozik, hogy milyen szép egy jegygyűrű meg egy esküvő, de hogy mi a házasság, arról nem. Hát erről még mindig vitatkoznak, hogy mit kell egy fiatal gyereklánynak tudni, vagy a fiúnak is akár. A lányokkal beszéltünk erről egymás között, hogy vajon mi lehet.

Még a Lehel piac környéki közegből volt egy eléggé meghatározó baráti társaság, Nagy Istvánék. Nagy István jóval idősebb volt a papámnál. Nagyon szép, magas, teltkarcsú, szőke felesége volt, Belluci, meg négy gyereke. Odajártak a papámhoz vásárolni, barátság keveredett, és én olyan tizenkét és húszéves korom között rengeteget nyaraltam náluk a Balatonon. Nagyék az Ipoly mozi házában laktak. A mozi régen Pista bácsié volt, de elvették, és utána Pista bácsi taxizott.

Nyolc évig laktam albérletben, de nem végig a faluban, mert amikor már itt fölépültek lakások, kerestem egy lakást. Semmi bútorunk nem volt, de miért lakjak én a faluban? Szederkényben tartottam én nyulakat is. Vettem egy íróasztalt, valami irodákat számoltak föl, csináltam belőle egy nyúlólat. Olyan nyulaim voltak nekem, hogy! Vadas márkájú nyulaim voltak. Aztán amikor beköltöztünk a városba, akkor se szűnt meg ez a lehetőség, hogy nyulat tartsak.

Bálint György és felesége, Edit balatonfüredi házukban
Gyenes Judith Dobsinán 1954-ben

Azt nem tudom megmondani, hogy milyen volt Szeged, mert nem Szegeden laktunk, hanem a Kis-Tisza utca 11-ben, vagy a Lenin körúton. Nem nagyon jártunk be a városba. A házban hatalmas udvar volt, és sok gyerek. Ott éltünk. Azt gondolom, hogy mindenünk megvolt. De ezek között a puritán keretek között. Például apám nem vette föl a fizetését a téeszben, csak annyit, amennyiről azt gondolta, hogy ennyi kell egy család fenntartásához, a többit bent hagyta a közösben.

Bálint György balatonfüredi kertjében
Gúth Zoltán festménye
Czeglédy Ilona

Veszprémben a feleségem a Vízműveknél volt gyors- és gépírónő. Azt csináltuk, hogy a feleségem nagyanyja lejött hozzánk, és ő volt Andikával, a kisgyerekkel. Főzött, együtt volt a gyerekkel, gondoskodott róla. Amikor pedig mi szabadultunk a munkából –természetesen mentünk bevásárolni, intéztük a fűtést. A dédmama meg állandóan velünk volt, velünk étkezett, vacsorált. A gyermekünk teljesen beleszeretett a dédanyjába. Ez egy nagyon nyugodt életszakaszunk volt.

Az a színvonal nem maradt meg, ahogy a háború előtt éltünk. A háború előtt volt háztartási alkalmazottunk, és még a háború után is egy darabig. Ugyanaz, aki azelőtt. Sárikónak hívták, nagyon kedves, rendes vidéki nő volt. Arra emlékszem, hogy eljött a pillanat, amikor édesapám nem tudta kifizetni őt, és adós maradt a fizetésével. Nem tudom, hogy ennek ellenére miért maradt még egy darabig nálunk. Aztán persze egy idő múlva elment, a szobáját egy társbérlő foglalta el.

Születésnap a Kertészet és Szőlészet szerkesztőségében - Bálint György hatvan éves

Az jutott eszembe éppen a május elsejével kapcsolatban, hogy addigra a ház körülbelül kitisztult – mert elég romos állapotba került a háború alatt –, és meg akartuk ünnepelni a szabadságot. Meghívtam hozzánk azokat a lakókat, akikkel az ostrom alatt valamiféle kapcsolatba kerültünk. Elég sokan összejöttek, ennivalónk nem volt, de kávénk igen, és a herendi kávéskészletem.

Bálint György fiával, Jánossal
Bálint György otthonában
Batár Attila, 1983
Batár Attila első lakása Los Angelesben, 1970

A bútorokat, a stafírungot vittem magammal. A bútorok egy része otthonról volt –az akkori biedermeier természetesnek tűnt –, egy részét pedig külön hozzá kellett csináltatni. Pesten volt egy műbútorasztalos, aki régi bútorok javításával foglalkozott, az is dolgozott vele. Nagyon szép sublótom volt, az apai nagyanyám családjából való. Szóval megvolt minden, ami az akkori szokások szerint kellett.

Tamással változatlanul találkoztam, minden hétvégén jöttem Pestre. Amikor az édesanyám egyedül maradt, a téli időszakban az ő lakásában is tudtunk együtt lenni, a nyarakat meg Tamás is Miskolcon töltötte. Tetszett neki, ott ő volt a kedvenc. A toronyház akkor épült. Nagy Zoltán tervezte, és ő javasolta, hogy ott kérjek lakást. Jó volt benne élni. Ha kinéztem az ablakon, csak zöldet láttam meg virágzó fákat.

 Rodolf Hervé a kilencvenes évek végén

A szüleim kint Alsósimán éltek, mert a nagyapám Nyíregyházán tartózkodott, hiszen el volt foglalva a képviselőséggel, presbiter volt, szóval neki nagyon sok funkciója volt. Édesapám foglalkozott a földdel, az állatokkal.

Ivánfi Mónika a Tiszán

Ennek kapcsán kell beszélnem Batár Attiláról. Ő építészmérnök. 90-ben találkoztunk először, Passuth Krisztina mutatott be minket. Akkor még Amerikában éltek, ő és a felesége, Bíró Yvette. Aztán amikor Yvette abbahagyta a tanítást, végleg Párizsba költöztek. Attila csinálta Hervéről azt a magyar nyelvű könyvet, ami a Héttorony Kiadónál jelent meg 1992-ben. Abban az időben egy éven keresztül kvázi mindennap idejött, és Hervével beszélgettek. Én akkor már nem dolgoztam, és asszisztáltam ehhez.

A legkorábbi emlékem a libapásztorkodás. A gyerekeket már hat-hét éves korban minden paraszti portán befogták dolgozni, és nekem is libát kellett őrizni. Olyan keserves volt ez nekem, utáltam a libákat! Ennek ellenére azt mondhatom, nagyon szép gyerekkorom volt. Hasznunkra vált, hogy nem kényeztettek el bennünket. Nagyon kemény életet éltünk, de egész nap kint voltunk a napon, a levegőn, ez a csontunkat is megerősítette. Egész gyerekkoromban hozzáedződtem a kemény élethez, és ez tartott meg.

Bálint György népszerű videókazettájának borítója