Az jutott eszembe éppen a május elsejével kapcsolatban, hogy addigra a ház körülbelül kitisztult – mert elég romos állapotba került a háború alatt –, és meg akartuk ünnepelni a szabadságot. Meghívtam hozzánk azokat a lakókat, akikkel az ostrom alatt valamiféle kapcsolatba kerültünk. Elég sokan összejöttek, ennivalónk nem volt, de kávénk igen, és a herendi kávéskészletem.

Az a színvonal nem maradt meg, ahogy a háború előtt éltünk. A háború előtt volt háztartási alkalmazottunk, és még a háború után is egy darabig. Ugyanaz, aki azelőtt. Sárikónak hívták, nagyon kedves, rendes vidéki nő volt. Arra emlékszem, hogy eljött a pillanat, amikor édesapám nem tudta kifizetni őt, és adós maradt a fizetésével. Nem tudom, hogy ennek ellenére miért maradt még egy darabig nálunk. Aztán persze egy idő múlva elment, a szobáját egy társbérlő foglalta el.

Mindjárt ismerkedtem a várossal, jártam szórakozni, evés-ivás, jól kerestem, de voltak problémák ott is. Munkásszállón laktunk a déli városban, az valamikor a háború alatt hadifogolytábor volt, élire rakott téglák, az volt a padló, alatta a föld, a víz fölszivárog, tiszta penész volt minden, millió patkány. Jellemző, hogy én írtam a naplómat folyamatosan, akárhol voltam, én írtam a naplómat tovább, újra ezt a naplót, újra írtam le.

A bútorokat, a stafírungot vittem magammal. A bútorok egy része otthonról volt –az akkori biedermeier természetesnek tűnt –, egy részét pedig külön hozzá kellett csináltatni. Pesten volt egy műbútorasztalos, aki régi bútorok javításával foglalkozott, az is dolgozott vele. Nagyon szép sublótom volt, az apai nagyanyám családjából való. Szóval megvolt minden, ami az akkori szokások szerint kellett.

Albérletben laktunk egy kedves téren, Kecskeméten, a piarista gimnázium mellett, de a Marx tér 2/a-ban lakni azért mégsem volt a Nádasdy család „legapropóbb” lakcíme. Ma már úgy hívják, hogy Gyenes tér. Erre az albérleti, leválasztott lakásra, ahol négy évet éltem, nagyon jól emlékszem. A Tanács választotta le, és a szomszédaink háza volt valamikor, akikkel jó barátságban voltunk.

Engem semmire nem készítettek fel, a testi dolgokra se, semmire. Azt láttam, hogy megint jön a kézimunkás nő, és mire leérettségiztem, észrevettem, hogy megvan az ágyneműkészlet, de hogy miért? Hát ugye minden lány gondolkozik, hogy milyen szép egy jegygyűrű meg egy esküvő, de hogy mi a házasság, arról nem. Hát erről még mindig vitatkoznak, hogy mit kell egy fiatal gyereklánynak tudni, vagy a fiúnak is akár. A lányokkal beszéltünk erről egymás között, hogy vajon mi lehet.

A házunk egy kicsi házikó volt, két szoba és a konyha. Kintről a konyhába kellett lépni, az egyik oldalon az egyik, másik oldalon a másik szoba volt. Vályogház volt, döngölt földű. Télen csak egy szoba volt meleg, ahol a kemence állt. Nem volt se víz, se villany. Petróleumlámpát égettünk, és a fúrt kútból húztuk a vizet.

Az Irinyi utcában legalább négyen laktunk együtt, de lehet, hogy még többen. Egy szoba-hall volt, úgyhogy minden bútor alatt aludt valaki… És akkor eldöntöttük, hogy keressünk egy házat, ahol lehet közösen élni. Nemigen beszéltünk még kommunáról szerintem, majd csak kicsit később. Mindenesetre már volt ilyenekkel kapcsolatunk, Pilisborosjenőn az Orfeo, később Stúdió-K, volt az Utcaszínház, akik szintén közös lakásban laktak a József körút 50-ben. És akkor elkezdtünk járni házat nézni.

Aztán jött Diósgyőr. Tavasszal kvázi oda kellett költözni hétfőtől szombatig vagy péntekig. Volt egy pici gyerekem, akinek a gondozását a férjem és a családja látta el – a szülei, a bátyja és Berta néni –, én hétvégi anyuka lettem. Menni kellett, nem volt más választás. Attila akkor fejezte be az egyetemet, az MMG-ben dolgozott, elég sokat kellett vidékre mennie. Akkoriban általában a huszonöt éveseknek megszületett az első gyereke. Ma ez legalább öt–tíz évvel később történik.

Sümegen beépültünk a helyi társadalomba, a nyarat végig ott töltöttük. Később, amikor Mátraverebélyen ástam, és Tamás már megvolt, igyekeztem hazajönni péntekenként, de öt hónapos korától hét közben otthon kellett hagyjam. A téli időszakban készültünk a következő feladatra, akkor levéltári kutatásokat is lehetett végezni egy-egy témában. 61-ben már tudtam, hogy nekem majd Diósgyőrt is ásni kell, és elkezdtem átnézni a szakirodalmat.