Jelenlegi hely

Eperjes, Maléter-ház
Nádasdy Tamás nádor nyughelye Lékán

A közösségi gondolkodás a dédapámra is jellemző volt, hiszen amikor a XIX. század második felében hozzáfogott a nádasdladányi kastély felépítéséhez, ami aztán az én otthonom is lett, akkor nemcsak az vezette, hogy a családnak jó legyen, hanem a szűkebb vagy tágabb környezetre is gondolt. Ez a kastély angol romantikus, úgynevezett Tudor stílusban épült.

Molnár Mihály anyja, Patay Judit 1924-ben
Andorka Rudolf dédapja, Fleischhacker Károly
Móra Ferenc dedikációja Diósszilágyi Sámuelnak
Edmund Riel, Ivánfi Jenő ükapja
Nádasdy vár Lékán
Andorka Rudolf szülei a madridi magyar nagykövetség előtt, 1940 körül
Nádasdy Ferenc, a nádasdladányi kastély építtetője

Édesanyám családja Dél-Magyarország – Baja, Bácska vidékéről származott, és a családi legendárium szerint Hollandiából jöttek át az 1780-as években a reformátusüldözés elől, és itt zsidó vallást vettek föl.

Anyám, Algai Alíz nagyváradi születésű. Az apja felvidéki vasutas volt. Az anyai nagyapám Bécsbe ment a műegyetemre, ahol általános építész szakra iratkozott be. Aztán az apja meghalt, úgyhogy nem volt több pénz, így beállt a MÁV-hoz. Hogy hol és hogyan, nem tudom, csak azt, hogy Magyarországon. Anyám születésekor viszont már Váradvelencén volt – Nagyvárad egyik rendező pályaudvarán – állomásfőnök. Altmanról Algaira magyarosított.

Nagyszüleim hat gyermeket neveltek. Négy fiuk és két lányuk közül édesapám volt a legfiatalabb fiúgyermek. A vitézi címet akkor sem örökölhette volna, ha az adományozottakat nem fosztják meg a cím viselésétől, 1957-ben, a tárgyalásán mégis következetesen vitéz Tihanyinak nevezték. Nem véletlenül, hozzátartozott a koncepcióhoz. Édesapám 1916. január 7-én született, a többiek pontos születési dátumát nem tudom.

Igazolás Tomasovszky Mihály képviselővé választásáról
Nacsády József 20 évesen

Édesanyámnak, aki 1913-ban született, nagyon keservesre sikeredett a gyerekkora. A nagyszüleim úgy jöttek össze, hogy a vándorgépész nagypapa Érsekújváron meglátta a szép molnárlányt. Összeházasodtak, letelepedtek Budapesten, és született négy gyerekük. Nagypapa akkor már a MÁV-nál dolgozott. A húszas évek elején a spanyolnátha-járványban meghalt a nagymama, fél év múlva követte őt a nagypapa. Árván maradtak a gyerekek.

Baján éltek és kereskedők voltak, ahogy a nagyszüleim és a dédszüleim is. Úgy tudom, fűszerrel, ilyesmivel kereskedtek. A dédszülők voltak eredendően kereskedők, és ők taníttatták a gyermekeiket. A nagymamám már akkor nagyon szépen zongorázott, de nem járt felsőbb iskolába. Testvérei: dr. Molnár Jenő, a Borsszem Jankó főszerkesztője, a másik testvére pedig, dr. Müller Vilmos jó nevű orvos, tüdőspecialista volt az első világháborúban.

Az ősember, Lambrecht Kálmán munkája
Tomasovszky András

Pfeff Sebestyénnek hívták az apai nagyapámat és Engelhardt Annának a nagyanyámat. Egy Zarándhódos nevű, most Erdélyhez tartozó községből vándoroltak át a XX. század elején egy Almáskamarás nevű, most Békés megyéhez tartozó sváb faluba. Két hold földjük volt, szegényparasztok voltak, nagyapám ezért községi csősz lett. Ősz hajú, huszárbajuszú ember volt, tökéletes magyarsággal beszélt. Korán meghalt, öt-hat éves koromban láttam utoljára. Nagyanyám rosszul beszélt magyarul.

Charlotte Pauliny, Ivánfi Jenő ükanyja
Családi találkozó Lékán
Pfeff (Faragó) Vilmos és öccse, György apai nagymamájukkal

Amint látszik, a Fogarassyak igen rendes, polgári egyének, semmi „kalandor-elem” nincs bennük, katolikus beállítottságú középosztálybeliek. Anyám családja viszont maga a különcség, a „fantázia”. Ennek a családnak a históriája nagy vonalakban két fő ágról jön. Az egyik egy felvidéki tót faluból származik, szegény családból. Dédapám, Makara György mint árva gyerek innen kerül Pápára – a falu egy tűzvészben leégett, a szülei meghaltak.

Volt birtokuk, amely már a XIX. század közepén sikeresen szétfoszlott. Azt hiszem, hogy a könnyelműség is benne volt, afféle regényekbe illő életvitellel sikerült szétszórni a birtokot. Az apai ág, a Kovách család, szintén nemesi család. Apám apja, Kovách Kálmán – az ő ága korán elszegényedett – tisztviselő lett. Fiatalon meghalt, és Berzsenyi Borbála a három gyerekével egyedül maradt. Nagyváradon részben egyházi segítséggel éltek, a két lányát az apácák nevelték, a fia a papokhoz került.

Nagyapám borbély volt, nagyanyám egy építőmester lánya, hét gyereket neveltek, szegények voltak. Nagyanyám szigorúan tartotta a gyerekeit, és mindnyájukat iskoláztatta. A szüleim és a nagyszüleim is buzgón vallásosak voltak. Az ebéd náluk szent volt. Akkor nem örültem, hogy az ebéd ideje alatt nem szólhatott a rádió, utólag viszont rájöttem, hogy milyen nagy ereje volt ezeknek a családi együttléteknek. Mindig nagy ünnepnek számított, amikor összegyűltek a gyerekek és az unokák.

Volt egy húgom, és született még két öcsém, akik korán elhunytak. Az egyik csecsemőkorában, a másik néhány évesen, torokgyíkban. Ez nagyon lesújtotta a szüleimet. Én akkor még kicsi voltam, maradandó nyomot nem hagyott bennem, a húgom halála viszont igen. Ő bejárt hozzám a gyulai börtönidőszakomban. Kilenc évvel volt fiatalabb nálam, nagyon aktív, verseket írt, egy kis színdarabot is csinált, amit előadtak a gimnáziumi önképzőkörben. Nyomtatásban is jelent meg verse.

Nádasdy Tamás nádor

Ekkortájt ismerkedett meg apámmal, és férjhez ment 1920-ben. 1921-ben megszületett a nővérem. Úgy ismerkedtek meg, hogy anyám zongoraoktatást vállalt, hogy megéljen, és igen keresett, helyes, fiatal nő volt, nagyon jól tanított. Az egyik ilyen alkalommal, ahol tanított, megjelent édesapám. A nővérét tanította anyám, aki már férjnél volt. Édesapám Hegedűs Simon, tokaji, tanítócsaládból származott, szülei népiskolai tanítók voltak.

Id. Nacsády József (András nagyapja) 18 évesen

Édesanyám ott is járt Mezőtúron gimnáziumba, ott érettségizett, majd fölkerült Pestre. ’16-ban érettségizett, és a Belügyminisztériumban lett valami titkárnő. Édesanyámról keveset tudok, mert apám minden iratot megsemmisített. Úgyhogy édesanyámmal kapcsolatban szinte semmi nincs. Aztán nem is kezdtem keresni.

Ami a famíliámat illeti, próbáltuk kinyomozni a szlovák gyökereket. A Molnár egyértelműen magyar név, az a gyanúm, asszimiláció történt. Békéscsabán rengeteg szláv név van ma is, amelyek arra a helységre utalnak, ahonnan az ős származott. A Molnár név nem illik ebbe, a Patay se szlovák jellegű. Az édesanyám nagyanyja Hano, ez szlovák név, itt tehát keveredésről van szó, mégpedig olyan jellegűről, hogy a szlovák többség asszimilálta a környékbeli magyarokat.

Édesapám 1936 körül nősült meg újból. Lindner Ilonát, az újkígyósi Keresztény Polgári Olvasókörben működő kocsma kocsmárosának a lányát vette el. Nem az övék volt a kocsma, az apja bérlő volt, Lindner Józsefnek hívták, ő is sváb. Apám odajárt mint kocsmázó és borbély, és a második anyámat mint ott sürgölődő leányt ismerte meg. Az a gyanúm, ez a házasság se ment simán.

Gyenes Judith, Mária, Zsuzsanna

Édesapám 1923. december 22-én született Alma Atában, Kazahsztánban. Ahogy már meséltem Nyíregyházán nőtt fel. Középiskolát végzett, és 1954-ben letette a villanyszerelői vizsgát. Azt tudom, hogy édesapám a Tejipari Vállalatnál is dolgozott mint karbantartó villanyszerelő. Bartha Máriát vette el 1944 februárjában, aki az én édesanyám. Ők unokatestvérek voltak anyai ágon. Az édesanyám szülei Kálmánházán laktak.

Az apai ág eredetileg Fleischhacker volt, az Andorka magyarosított név, amelyet apám már felnőttként vett föl. Tudomásom szerint azért, mert a húszas években ki akarták nevezni Varsóba katonai attasénak, de azt mondták neki, német névvel nem mehet oda, így ő a nagyanyja nevére „magyarosított”. Az általam tudott Fleischhackerek a következők voltak: az apám, a nagyapám – Fleischhacker Fridolin soproni középiskolai tanár –, aki jóval a születésem előtt halt meg.

Anyám polgári iskolát végzett Gyöngyösön, apám meg Pozsonyban a német gimnáziumba járt. Az akkor szokás volt, ott lehetett igazán nyelvet tanulni. Pozsony mély nyomokat hagyott benne, nagy hatással volt későbbi gondolkodásmódjára is. Apám volt a legidősebb gyerek, és ő kapta a birtokot. Az utána következő fiúgyermeket Jenőnek hívták és kultúrmérnök lett, de sohase folytatta ezt a mesterségét. A pesti Műegyetemet végezte el.

Édesapám gyermekkorában az egyik szemét elvesztette fekete himlőben, és így egy szemmel ment végig az élete útján, de talán ezzel az egy szemmel jobban látott, mint más kettővel. A földművesség mellett megtanulta a kőművesmesterséget is, annyira, hogy házakat tervezett, sőt iskolát is épített a szülőfalunkban, s a szomszédos Csíkszeredában. Gyermekként mellette dolgoztam. Sokszor ő volt a pallér, ő volt a munkavezető, én pedig napszámosként a mészhordó, téglahordó.

Tóth István édesapja
Molnár Mihály szüleivel, id. Molnár Mihállyal, Patay Ilonával és húgával, Molnár Katalinnal 1928-ban Békéscsabán, Ábrahám Béla fotóműtermében.
Czeglédy János

Hárman voltunk testvérek. A háború előtt a veszprémi Piarista Gimnáziumba kerültünk mindhárman, mert ott, mint rendi alkalmazott gyerekei, tandíjmentességet élveztünk. A háború után a legtöbb piarista gimnáziumot megszüntették, így már nem volt értelme hetven–nyolcvan kilométer távolságra iskolába menni, ezért mindhárman a dombóvári gimnáziumban folytattuk, és ott is érettségiztünk.

Igric Rozália, Nacsády András dédnagyanyja
A Hegedűs család
Nádasdy címer a család lékai kriptájában
Andorka Rudolf, húga és édesanyjuk

Édesanyám családja módosabb volt, ezért a Rákosi-érában a kuláküldözés szenvedő alanyai lettek. Anyai nagyszüleim otthon és az ismerőseikkel szlovákul beszéltek, annak idején úgy mondták, tótul. Én már gyerekkoromban értettem szlovákul, s bár csak később tanultam meg a grammatikát, a második anyanyelvemnek tekintem. Amikor a nagymama, édesanyám anyja – akit nagyon szerettem – esténként varrogatott, stoppolt, én a szlovák nyelvű Čabiansky Kalendárt, a Csabai Kalendáriumot olvasgattam.

Hegedűs Éva és Hegedűs Györgyi

Közben a Földtani Intézet élére báró Nopcsa Ferenc, az igen kiváló paleontológus került. Tudta, hogy Lambrecht Kálmánt passzra vágták, és mivel állami kinevezést nem kaphatott, 1926-ban az igazgatói alap terhére alkalmazta mint könyvtárost. Apám visszatérhetett az ő drága ősmadár-csontjaihoz, tudományos téren egyenesbe jutott. Gyerekkoromban sokat jártam én is vele, iskolai szünetekben gyakran bekísértem a Földtani Intézetbe.

Tóth István szüleinek esküvői fotója