Jelenlegi hely

Andorkáék Régiposta utcai lakása a háború után

Nem ismertem a férjét, a Feldheim dédapámat, akinek fűszerüzlete és kocsmája volt Brátkán, nem messze Nagyváradtól, nem messze Élesdtől. Brátka román falu, Élesd viszont színtiszta magyar község. Élesd sokkal nagyobb, Brátka egy szerényebb falu. Ide érkezett a dédanyám, Kohn Katalin, aki egy szót nem tudott románul, csak magyarul. Segített a férjének a fűszerüzletben meg a kocsmában – gondolom –, de hogy milyen nyelven, azt senki se tudja.

Csapon születtem. Édesapám vékei. Királyhelmecen volt tanító a húszas években. Ott ismerkedett meg édesanyámmal, aki sárospataki, de a keresztanyja a királyhelmeci pék felesége volt, és édesanyám gyakran időzött náluk. Házasságkötésük után édesapám megpályázta a csapi római katolikus egytanerős elemi iskolai tanítóságot és a vele járó kántorságot. Így születtem én Csapon, második gyereknek a nővérem után. A húgom két évvel később, és két évre rá az öcsém.

Az ősi fészek

Az apósom apai (Török) ágon örmény származású volt, az anyósom mezőgecsei, és őrajta keresztül vagyunk rokonok. A férjem anyja és az én édesapám voltak unokatestvérek. Apósom is bíró volt, amíg agyvérzést nem kapott. Harmincnyolc éves korában agyvérzést kapott, és attól kezdve mint nyugalmazott bíró élt hol Beregszászban, hol Sárospatakon. Trianon után mind átjöttek Sárospatakra. A birtok megmaradhatott volna, ha nem adják el. A szőlő akkor megmaradt, legalábbis egy része.

Egy dédapám, aki a császári testőrségben volt tiszt, amikor nyugdíjba ment, a zempléni Tállyára költözött haza. Ott vett nagyobb szőlőterületet magának. Franciscus Xaverius Münkl volt a pontos neve. Mint agglegény szerelt le a testőrségtől, és Tállyán, amikor a házat megvette, berendezkedett, barátokat szerzett magának, és nagy társadalmi életet élt, vadásztársai is voltak. Felvett egy szolgálóleányt, aki takarított, főzött és gondját viselte.

A Nádasdy kastély Nádasdladányban

Édesapám, Molnár Mihály csorvási születésű, szegény emberek leszármazottja volt. Késmárkon végzett az evangélikus kereskedelmi középiskolában, és mindjárt az érettségi után bevonult katonának.

A papámé nagy református család volt, de kihalt a família, nálunk csak lányok születtek. Ahogy a papám mondta, befelé fordítják a címert a kriptaajtón. Állítólag honfoglaló család vagyunk. Dénes az eredeti név, IV. Béla nádorispánja volt az egyik ős. Később a Dénest elírták Dienesnek, majd Gyenesnek. Papám anyai ága, a Maléterek evangélikusok. A hugenotta-üldözéskor jöttek el Franciaországból.

A családom történetéről a múltkorjában olvastam, mondjuk, amik papírok, iratok a kezembe kerültek, azok apámnak az iratmásolatai. Tudniillik 1940–41-ben minden magyar családnak igazolnia kellett, hogy az őseik között nincsenek zsidók. Jöttek a zsidótörvények stb., és apám elment Romániába, mert ott született, nem Romániában, az akkor még Magyarország volt, Sikulán, Arad mellett, Arad megyében. Nagyapám ott élt, Gúth Ádám, ő ott született. Nagyanyám, Sproch Mária, szász származású volt.

Újkígyós vasútállomása
A Grün-kocsma közönsége
Tomasovszky Mária nagyszüleinek tanyája

A mamám anyai ága, az Erkelek katolikusok. Erkel János, az anyai nagymamám édesapja a Körös-szabályozás főmérnöke volt. Gyulán éltek, de voltak birtokaik Arad környékén is. Erkel Jánosé volt Pill puszta, gőzmalommal és vízimalommal. Úgy emlegették, hogy a demokratikus mérnök-földbirtokos, mert lakásokat és fürdőt építtetett a munkásoknak, ami abban az időben elég nagy szó volt. Sajnos Trianon után mindez átkerült Romániába. Nagymamáék kilencen voltak testvérek, hét fiú és két lány.

Apai ágon sváb családból származom. A dédapám még sváb paraszt volt a Délvidéken. A nagyapám, Lambrecht Péter már tanult, tanító, majd iskolaigazgató lett. Pancsován élt, sváb volt, de lelkes és vad magyar. Olyannyira, hogy 1919-ben, a szerb megszállás kezdetén kiutasították a Délvidékről, mert a helyi újságban egy írásában rossz néven vette a szerb megszállást. Vagonba rakta a lakását, és családostól eljött Pestre. Hónapokig éltek a Józsefvárosi pályaudvaron, aztán Kőbányán kaptak lakást.

A kunszentmiklósi Gyenes-kúria kertje

Minthogy mindkét esetben születési okok miatt fosztattak meg az állampolgári jogtól, élettől, mikor ez a sváb kitelepítés lezajlott, akkor végképp kénytelen voltam arra gondolni, hogy ha ennyi baj van a származással, akkor én nem fogok származni. Ebből az elhatározásból következett a névmagyarosításom is, Pfeffből ezért lettem Faragó. Bár ez egy picit később történik, de az elhatározás ekkor született meg bennem.

Újkígyós katolikus temploma és főutcája

Egyértelműen Magyarországon vagyok otthon. Egy kicsit talán más lelkülettel, mint aki mindig is itt élt. Biztosan nyomot hagyott bennem az a negyvenhárom év, amit nem itt töltöttem el. Olyan vonatkozásban, hogy úgy érzem, mindenütt otthon vagyok a világon. Szeretem Magyarországot és szeretek itt lenni, de nagyon szeretek máshol is.

A nádasdladányi kastély
Faragó Vilmos nagynénje, Grün Teréz (az első sor középen)
A szülői ház, a Podmaniczky és a Bajza utca sarkán
Az ősök csarnoka a nádasdladányi kastélyban
Kovách Erzsébet édesapjával és nagynénjével

Mind a két szülőm gyöngyösi születésű volt, és én nem nagyon tudok náluk visszább menni az időben, mert mi nem sokat beszéltünk az elődökről. Gyöngyösiek voltak mindenképpen, mind a négy nagyszülőm a gyöngyösi zsidó temetőben nyugszik. Anyám részéről azt tudom, hogy a felmenők igen jómódúak voltak, és különösen a dédszüleim voltak gazdag emberek. Állítólag száz házuk volt Gyöngyösön. Anyámat Kohn Rozáliának hívták. Az apám szülei gazdálkodók voltak.

Az anyai nagyszüleim nagyenyediek, erdélyiek. Az édesanyám is ott született. Az ősei Abrudbányán, Verespatakon voltak aranybányászok, állítólag valahonnan Bajorországból kerültek oda, de ez nincs tisztázva. Mindenesetre az én dédapám már az abrudbányai aranybányában nem havidíjas, hanem napidíjas tisztviselő volt – egy keresztlevélen így írták be őt. Ez olyan furcsa a mai világban, mert a tisztviselők most nem napidíjasok.

Nádasdy Ferenc, a nádasdladányi kastély építtetője

Édesapám Nagyszalontán született, Bihar megyében, az most Romániához tartozik. A szüleim mind a ketten vidéki nemesi családból származtak. Mindkét nagyapám ügyvéd volt. Édesanyám Pozsonyban nőtt föl, a két háború között pedig fölköltözött a család Budapestre. A szüleim Budapesten ismerkedtek meg.

Két sváb nagyközség volt ebben a régióban: Elek és Almáskamarás. Mindkét település úgy létesült, hogy a török hódoltság után Harruckern báróék megkapták az egész körzetet, és Békéscsabára, Tótkomlósra tótokat telepítettek be, Almáskamarásra, Elekre svábokat, Orosházára dunántúli magyarokat.