Jelenlegi hely

Az erdőirtáson adtam be a papírt, hogy lehet menni iskolára, vagyis hát helyettem beadták. Aláírtam nagy nehezen, nem akartam. Az ottani vezetők, a párttitkár, Gyomka, a rendőrfőhadnagy vagy rendőrparancsnok, a gyárigazgató. Azért adták be egyébként a papírt, mert toborozták a kombájnosokat, minden évben minden kolhoznak kellett küldeni x embert kombájnosnak, traktorosnak, ennek-annak.

44-ben az érettségit előrehozták, azt hiszem, az országban mindenütt. Úgyhogy áprilisban vagy mikor érettségiztünk, de annak rendje, módja szerint. Szóval volt érettségi biztos és minden nyavalya, és érettségi bizonyítványt is kaptam. Jelesen értem. Emlékszem, latinból Tacitust kaptam, ami rendkívül nehéz szöveg. Valami alapvető dolgot kellett volna tudnom, de nem tudtam, és a latintanár kidriblizte, ügyesen átsegített ezen a hiátuson.

A hatodik elemi elvégzése után nyáron ültünk a nagy eperfa alatt, ebédeltünk és elpanaszoltam, hogy annyi mindenki jár polgáriba, engem miért nem akarnak beíratni. Akkor a mama azt mondta apámnak: „Hallod, mit mond ez a gyerek? Milyen apa vagy te? Nem támad föl a lelkiismereted, ez tovább akar tanulni!” Akkor eldöntöttük, hogy augusztus végén bemegyünk a békéscsabai polgári iskolába, és beiratkozunk. Nem tudtuk, hogy beiratkozni mindig nyár elején kell.

Én, azt hiszem, nagyon céltudatosan készültem az érettségire. Ki volt minden tétel dolgozva, kivonatolva, és nagyon sokat tanultam. Elég jól sikerült. Én majdnem mindig kitűnő tanuló voltam. Volt egyszer egy fizikatanárom a volt bencéseknél, aki „jól átszúrta a kártyát” – ez holland kifejezés –, vagyis keresztüllátott a szitán, és ha jól emlékszem, hármast adott. Akkor apám nagyon meglepődött, hogy „hát te nem vagy kitűnő?” Szóval nagy volt az elvárás, hogy nekem jó tanulónak kell lenni.

Mezőgazdasági iskola bizonyítványa Gúth Zoltán nevére kiállítva
Bálint György

A román gimnáziumról szintén jó emlékem van, a négy alsó osztályát végeztem itt. Három román állami gimnázium volt Kolozsváron, és köztük volt némi társadalmi különbség. A legelőkelőbb a mintagimnázium volt, itt zömében a jómódú polgári családok gyerekei tanultak. Aztán volt a Bariczról elnevezett gimnázium, ahova a kevésbé jómódú polgári családok gyerekei mentek, és volt az Anghelescu az alsóbb rétegeknek. De nívóban nem volt igazán különbség, legalábbis a Bariczhoz viszonyítva.

Tóth István bencés diákként
Iváncsics Jenő, Ivánfi Jenő édesapjának reáliskolai bizonyítványa

Nagyanyám – ő volt a katolikus ág – lelkesen gondoskodott arról, hogy mi a közelben lévő piarista iskolába be legyünk íratva. Úgyhogy én ott kezdtem a középiskolát a piaristáknál, a Duna-parton. Ez az iskola nagyon szigorú volt. Emlékszem, hogy a latin nekem nem ment olyan könnyen, és volt egy latintanárunk, akinek az volt a módszere – de nem rítt ki az átlagképből –, hogy „te ősállat, te ősbarom. Te még mindig nem tanultad meg? Megint nem készültél?” De ez nem volt igazán komoly fenyegetés.

Sportbemutató
Nacsády András gimnáziumi osztályképe
Cserkészkirándulás az ötvenes évek elején

1945 júniusában beiratkoztam a kereskedelmi középiskolába Békéscsabán. Nem simán, mert akkor én már tizenhat éves voltam és kérdésessé vált, hogy a szülők vajon még bírják-e négy évig anyagilag, hogy engem taníttatnak. Beleegyeztek, azzal a feltétellel, hogy amikor hazajövök, és nyáron segítsek. Elkezdődött a bejárás egy újfajta iskolába, számomra idegen tantárgyakkal és ismeretlen tanárokkal.

Domokos Pál Péter a debreceni tanítóképzőben csoporttársaival
Debrecen, Déri Múzeum

Nagyon szívesen vettem részt a gimnáziumban az önképzőkör munkájában, szívesen mondtam verseket. Elég sokat is olvastam. Meg a tanulóasztalommal szemben volt egy könyvespolc, amin a Pallas Lexikon volt szépen sorba rakva. Ha fölnéztem a tankönyvemből, mindig a lexikont láttam, és megtanultam a Pallas Lexikon címszavait. A magyar klasszikusok is megvoltak persze. Apám úgy rá is vezetett erre, arra, amarra, amiket tudni érdemes.

Később polgáriban mentem, Vecsésen. Négy osztály volt a polgári, aztán mentem Pestre kereskedelmibe, ’43-ban. A családban addig mindenki gépésznek tanult, műszaki vonalon mozgott, de az a helyzet, hogy az iskolák előtt mindig volt példakép. A faluban is meg az Andrássy telepen is, és voltak bolgárok meg egyebek, akik úgy árultak, nekem ez nagyon tetszett. Meg édesanyám, még édesanyámmal rendszeresen jártunk a piacra, az nagyon tetszett.

Nagyon szerettem a cserkészvezető tanárt, aki nem tanított bennünket. Ludányi Antalnak hívták. Ő volt a cserkészcsapat parancsnoka, és én örömmel cserkészkedtem. Olyannyira, hogy mint frissen felavatott cserkész részt vehettem a Gödöllőn tartott dzsemborin. Nagy élmény volt az életemben, mert akkor találkoztam először sok külföldi, mindenféle más nemzetiséghez tartozó emberrel.

Azok, akik a rendszerhez besimultak, azoknak a szemében kilógtam én is, meg az apám is, meg még egy páran. Többek között az a történelemtanár is, akiről már meséltem. Szóval ezek a súrlódások ott voltak a hatvanas években azok között, akik besimultak, meg azok közt, akik nem. És ezeknek a gyerekeit természetesen, ahol lehetett, vágták-nyírták. Még az öcsém is kapott ebből később, a neve elég volt ahhoz, hogy vörös posztó legyen egyes tanárok szemében.

Kovách Erzsébet (alsó sorban jobbról a második) az ötvenedik érettségi találkozóján
Tomasovszky András középiskolai osztályképe
Hegedűs Györgyi

A Vedres István Építőipari Technikum rettenetesen jó iskola volt, mind emberileg, mind szakmailag. Amit én a szakmámból tudok, az mind abból van, amit ott tanultam a középiskolában. És a tanárok a felsőfokú technikumi oktatókhoz képest az égben voltak. Nagyon sok magasabban kvalifikált ember tanított ott, tehát például építészettörténetet vagy művészettörténetet olyan ember tanított, aki azelőtt egyetemen tanított.

A középiskolás Kovách Erzsébet (balról a második)

a gimnáziumot a tatai piaristáknál kezdtem, ott végeztem el az első négy osztályt. Amikor Komárom 1938-ban fölszabadult, mindjárt átmentem a komáromi bencésekhez, és a komáromi bencéseknél folytattam a középiskolai tanulmányaimat, ott is érettségiztem 1942-ben, jeles eredménnyel. Nem kitűnő eredménnyel, mert rajzból kettesem volt, ezért aztán nem kitüntetéses, hanem jeles volt az érettségi eredményem.

Nagy Bálint építőtáborban
Andorka Rudolf érettségi tablója

Tulajdonképpen nem tudom, mikor találkoztam először közvetlenül az antiszemitizmussal. Én román elemibe jártam, ahol legjobb emlékezetem szerint semmiféle diszkrimináció nem volt. Utána pedig egy úgynevezett mintagimnáziumba, ahol a leendő tanárok gyakoroltak, és a professzorok egy része egyetemi tanár volt. A Liceul Pedagogic Universitar, tehát egyetemi pedagógiai szeminárium. Például a botanikus Alexandru Borza nekem tanárom volt. Úgyhogy ez az iskola nívós volt.

1945-ben átírattak a sárospataki Református Gimnáziumba, ott is érettségiztem 1950-ben. Alapvető szellemi formálásomat ez a gimnázium adta meg. A háború utáni első években nagyon pezsgő volt ott az élet. Az angol kapcsolatok fellendültek, és a korábbi angol internátusban angol nyelvű előadásokat tartottak. Bár én nem az angol, hanem a humán tagozatra jártam, és mint városi fiú, nem vettem részt olyan intenzíven ezeken a rendezvényeken.

A tanulók fele volt kollégista, helyi szóval internista, negyede győri gyerek, másik negyede pedig bejáró a környező falvakból. Az ginmázium „beiskolázási körzete” igen nagy volt: olyan emberek íratták be ide (meg Pannonhalmára, meg a piaristákhoz, vagy a megmaradt pár többi egyházi intézménybe) a csemetéiket, akik vállalták az ezzel járó hendikepet is.

A budapesti Német Birodalmi Iskola

Még egy tanárom eszembe jutott. Csikesz Tibor lelkész volt a hittantanárunk. Ő Amerikában végzett, és egy kellemes, kedves, művelt ember volt, amellett hihetetlen jóképű, úgyhogy a lányok körében nagy közkedveltségnek örvendett. Nekem azt mondta, hogyha nem akarok részt venni a hittanórákon, akkor nyugodtan menjek ki, vagy csináljak azt, ami jólesik. De engem tényleg érdekelt, amiről ő beszélt. Megszépítette azokat az éveket a gimnáziumban. Nagyon érdekes hittanórákon vehettünk részt.

Baránszky Jób, akkoriban már hatvanéves lehetett. Kicsit joviális, csöndes szavú ember, magyartanár. A húszas-harmincas években nagyon sok gimnáziumi tankönyvet írt. A húszas évek elején a Habsburg gyerekek, tehát Ottóék házi nevelője, tanára, papja, nem tudom, milye volt. Az igazgató, Holenda Barnabás neves fizikus.

Egyfajta rivalizálás volt Pannonhalma (oda jártak a pesti elit srácok) meg a győri iskola között. A pannonhalmi színvonalhoz mértek bennünket. Elég rendes általános műveltségre, latin- és orosztudásra tettünk szert (kiváló orosztanárunk volt), de ez a győri iskola azért a „másodfokozata” lehetett a Szent Benedek-rendi iskoláknak. Itt öregebb tanárok voltak, bár akadtak kiválóak is.

Azonban nagy mázlim volt, mert ’51-ben állították vissza az egyházi iskolák egy részét, ebbe beletartozott a piarista gimnázium Kecskeméten, és mivel édesanyám már egy éve Kecskeméten lakott, fölvettek a piaristákhoz. Így a legjobb gimnáziumi nevelést meg oktatást kaptam. Megjárták a kálváriát, némelyiküket olykor félig agyonverték az ÁVÓ-n, csak úgy a biztonság kedvéért.

Tomasovszky András villanyszerelői vizsgabizonyítványa
Győri bencés diákok ballagása

Közben megalakult a zsidó gimnázium, hiszen egy rakás gyerek kipottyant az iskolarendszerből. Nagyon hamar megszervezték. Azt hiszem, a hitközség adta össze a pénzt. Antal Márk volt az igazgató, egy kiváló ember volt. És összeszedtek egy csomó tanárt mindenhonnan az országból. Koedukációs gimnázium címen működött, hogy ne kelljen két iskolaengedélyt kérni. De el voltunk szigorúan választva, külön fiú- és lányosztályok voltak. Igaz, az udvaron láttuk egymást.

Így a katolikus Rómából a református Rómába, Debrecenbe kerültem. Érdekes volt meglátni és megismerni az ottani körülményeket. A debreceni kaszinó átengedte nagytermét a menekült diákoknak. Mondhatom, ennyi év távolából is, hogy nagyon rendesek és nagyon kedvesek voltak a debreceniek, szívesen emlékezem az ott töltött időre. Mi összesen öten voltunk ott csíksomlyói menekült diákok, hisz az országban szerteszét helyeztek bennünket. Csíkban két-háromszáz embernél nem is maradt több otthon.

A kollégium napirendje hétköznap: hatkor ébresztő, reggeli torna, mosakodás – még tusolók se voltak, csak hideg vizes csapok a mosdóteremben. Hétkor reggeli az első szinten lévő ebédlőben. Az épületegyüttesen belül lehetett átmenni az iskolába – ott tartottak az órák egyig. Utána vissza a kollégiumba, ebéd, postaosztás. Körülbelül fél kettőtől négy óráig volt a sétaidő, a kimenő, ami azt jelentette, hogy sétálhattunk a városban, moziba mehettünk.

KISZ-avatás

Csíksomlyónak gimnáziuma már a XVII. század óta van. 1914-ben, a háború esztendejében bevitték Csíkszeredára, és azóta a somlyói katolikus gimnázium Szeredában székel. 1911-ben beírattak az első gimnázium A osztályába. Kassai Lajos volt a gimnázium igazgatója, az osztályfőnököm Ferencz Gyula, s tanáraim: Csipak Lajos, Venczel József, Buszek Gyula. A latin nyelvet annyira megtanították nekünk, hogy színdarabokat adtunk elő latinul az iskolában.

Kijártam a nyolcadikat, és erdészeti technikumba szerettem volna menni. Ám ott csak egyéves gyakorlat után dőlt el, hogy fölvesznek-e. Anyám azt mondta, egy évet ellébecolok, és lehet, hogy nem vesznek fel. Amikor egyszer beteg voltam, megcsináltam a rádiót, mire édesanya azt mondta, legyek villanyszerelő. Óriási szerencsémre a MüM 401-es Iparitanuló Tanintézete indított szakközépiskolát, ahol az érettségi vizsga is biztosítva volt, oda felvételiztem.

Május másodikán volt az érettségim – Bocskai-ruhában, sárga csillaggal. Amikor a vizsga után kijöttem, a szüleim vártak, és két zsidó újságíró barátunk is ott várt a kapunál, és kézcsókkal gratuláltak! Sose felejtem el! Megálltam a helyemet! Nem meghátrálni, hanem szembenézni a dolgokkal, és jól teljesíteni – ez volt apám elvárása. Nagy-nagy ünneplés volt. Ez volt május elsején, és május 3-4-5 körül volt a gettózás a mi utcánkban.

Lambrecht Miklós 1936-ban

Miután a nyolcadikat elvégeztem, a Soproni Erdészeti Technikumba kerültem. Ez a régi erdészeti főgimnázium maradéka volt, régi kollégiumi hagyományokkal, nem egy új technikum. Volt tanulószobai időszak, valamint az esti órákban kötelező foglalkozások: komolyzenei kör, néprajz, néptánc, filozófia, irodalom, színjátszó csoport. Még a régi nevelőtanárok tanítottak, akik Esztergomból, a főgimnáziumból kerültek át, és ez a hagyomány egészen 1956-ig tartott.

A gimnázium első évét 1939-40-ben még a Szent Bernát Gimnáziumban, a cisztereknél végeztem el. Oltay Rudolfnak hívták a testnevelőtanárunkat, aki a cserkészeket is nevelte és vezette. Nagy volt a fegyelem! Mert adva volt a tornaruha: rövid nadrág, fehér póló, és itt, elől a nagy pajzs, a ciszterci gimnázium pajzsa volt. Ugyanúgy, mint ahogy egyenruhánk volt, meg egyensapkánk volt, s az utcán meg lehetett mondani rólunk, melyik gimnáziumba járunk.

Az ifjú Nacsády András