Jelenlegi hely

Vigh Szabolcs elsőáldozókkal
Czájlik Péter a természeti szakkörös fiatalokkal
Czájlik Péter erdészeti munkakörben

Egyszer csak hívott a Fehér Házból Darvasi István, a sajtóalosztály vezetője. Mondta, hogy kineveznének megbízott főszerkesztőnek. Nekem még nincs elég tapasztalatom ehhez, adjatok legalább egy hetet, hogy gondolkodjam rajta. Felbolydult méhkas volt a szerkesztőség, hogy mi lesz. De úgy látszik, kiszivárgott (nem tőlem), hogy engem akarnak megbízni. A határidő lejárta előtt egy nappal Galsai és a Gyenes beállított hozzám. Azt mondják.

Amikor a KSH-ba kerültem, nem sokat tudtam a demográfiáról. 1949-ben fél évig tanultam a jogi karon demográfiát, Varga Istvánnál. Nekiálltam, hogy felújítsam ismereteimet. Hamar föltűnt, hogy igen alacsony a magyar születési arányszám. A témát érdekesnek találtam, és úgy gondoltam, érdemes lenne kutatni. Amikor ezt a különböző kollégáknak elmondtam, azt válaszolták: „Csak nem képzeled, hogy te erről írhatsz? Egyrészt a kormányt nem szabad ilyesmikkel nyugtalanítani, ez szigorúan tilos terület.

Végh Antal és Bálint György
Czájlik Péter egy héjával
Németi Irén egykori és Molnár Gabriella mostani főszerkesztő 2004-ben, a Nők Lapja nosztalgia, 1970-es évek című könyvben
Czájlik Péter az állatkerti szakkörön, a madárosztályon
Andorka Rudolf doktori avatása az ELTE Jogi Karán

1950 őszén választás volt, új beosztások lettek a tanácsválasztáskor. Keresem magamat a szociálpolitikán mint segédelőadó, nem voltam ott. Azt mondja Horváth Antal, a személyzeti előadó, aki később a Vízművek igazgatója lett, ne ott keresd magadat, hanem a megyei tanácsnál. Nézem: Megyei Tanács titkársága, elnök Markó Gyula, elnökhelyettes, adminisztratív előadó: dr. Tóth István.

Ebben az időben újabb krízisbe kerültem: akarok-e pap lenni vagy sem. Ez akkoriban nagyon foglalkoztatott. A börtönben kezdődött, és a szabadulás után erősödött. Ennek a krízisnek azt hiszem, ugyanaz volt a gyökere, mint az első tépelődésnél, hogy akarok-e cölibátusban élni vagy nem akarok? Az életben sok mindent láttam, és kezdett kérdőjellé válni, hogy alkalmas vagyok-e rá, vagy sem. Akkoriban ez volt számomra a központi kérdés, mint ahogy aztán ez a gyakorlatban is megmutatkozott.

Akkor tizennégy évesen elmentem, kiváltottam a munkakönyvet, és elmentem dolgozni. Apám is tudott róla. Elmentem a Braun Likőrgyárba, az Üllői úton, és ott lettem segédmunkás. Ott van a laktanyától egy megálló, szemben a Tátra mozi. Odamentem a Braun Likőrgyárba segédmunkásnak, és már a harmadik hónaptól tizenkét óráztam. Mindent hazaadtam, az utolsó fillérig hazaadtam a pénzt mindig. Hát, a likőrgyárban több volt a mellékes, nem volt már csak a fizetésem.

Csángó fiatalok újévi látogatása Domokos Pál Péternél

És akkor hallottam, hogy Virág Csaba a LAKÓTERV-ben keres munkatársat. Átmentem, vittem a portfoliómat – amit akkor még nem hívtunk portfoliónak. Csabának nagyon megtetszett, azonnal fölvett. Ez volt 76 vége, 77, ilyen. És nagyon jó három hónapot töltöttem Virág Csabával. Hat hónap lett az egész, de három volt jó belőle. Akkor volt egy nagy országos tervpályázat egy típus panel-házcsalád tervezésére. És Csaba rögtön bevett abba a teambe, amelyik ezt csinálta.

Bosnyákul elég jól megtanultam a menekültotthonban, mert láttam, hogy ők nem beszélnek más nyelvet, mint a bosnyákot. Ott volt bekvártélyozva száz-száztíz bosnyák, és mi, a hat vagy hét gondozó hogy kommunikáljunk velük, ha nincs közös nyelvünk? Volt köztük egy nagyon intelligens tanítónő, megkértem, hogy segítsen nekem. Ő az osztályomban nagyon gyorsan megtanult németül, én meg tőle tanultam bosnyákul.

Aki el akart helyezkedni, be kellett szerezzen egy igazolás arról, hogy a háború alatt rendesen viselkedett. Én is megkaptam, még ma is őrzöm. A Jókai utcában lévő MEDOSZ szakszervezetben dolgozó ismerős asszony révén szereztem. Így kerültem a Szabványügyi Hivatalba. Azt az asszonyt, aki segített, Kerekes Barna révén ismertem, akivel egy folyosón laktunk. Kerekes építészirodát nyitott a házban a háború után. Nála dolgoztam 46 tavaszán.

A papokat persze ezután is igyekeztek elkülöníteni, hogy ne végezzenek pasztorációt. De mindig akadt egy-egy alkalom arra, hogy összekerüljünk. Rendszeresen tudtunk gyóntatni, és ez komoly lelki segítséget jelentett többeknek. Nem is feltétlenül a gyónás, hanem hogy kibeszélhette magát az illető. Voltak kiforrott papi egyéniségek, akik türelmükkel, humorukkal, szívükkel jó légkört tudtak teremteni maguk körül.

A Nők Lapja szerkesztőségi értekezlete
Gyenes Judith kiküldetésben a Fajtakísérleti Intézet munkatársaként, l955
Németi Irén

Bekerültem egy optikusüzletbe, helyesebben egy műhelybe, ahol megtanultam az automata gépek használatát. És a szakmámban dolgozhattam, napi nyolc órában, minimálbérért. Mellette pedig esténként jártam az Alliance Française-ba. Ott dolgoztam két vagy három hónapot. Áprilisra már biztosítottak egy másik munkahelyet, Párizs keleti részén, Noisy-le-Grandban, egy kis optikusüzletben, ahol hárman voltunk. Ott dolgoztam másfél évig.

Szerencsémre akkor bővítették a BVK-t, igaz, hogy új vonalon, a PVC-gyártással. Azzal addig nem foglalkoztam, de mindig beletanultam abba a területbe, ahova mentem! Szénkémikusként dolgoztam, amikor a pályám elején a BVK-hoz, majd a NEVIKI-hez mentem, meg kint Németországban is. Amikor hazajöttem, a TVK-nál a festékiparba tanultam be, utána a BVK-nál meg a műgyanta- és a PVC-gyártásba. Alkalmazkodtam mindig a helyzethez.

A későbbiekben, amikor 1970-ben a Népességtudományi Kutatóintézetből a Társadalomstatisztikai Főosztályra kerültem, vissza-visszatértem a termékenység témájához, elsősorban úgy, hogy a hetvenes évek első felében felkérést kaptam egy angol kiadótól: írjak egy könyvet, amelyben áttekintem a fejlett országok termékenység–gyerekszám összefüggéseire vonatkozó kutatásait.

Domokos Pál Péter a második moldvai gyűjtőútjára indul
Németi Irén Moszkvában

Fiák László, a vezérigazgató 1990-ben ment nyugdíjba, akkor felkértek engem is, hogy pályázzam meg a vezérigazgatói állást. Ez 1990 novemberében volt. Szeptemberben beadtam a pályázatot. Tízen pályáztunk, ebből hetet kirostáltak, maradtunk hárman, majd a szorítóban már tulajdonképpen csak ketten Antal Sándorral, egy fiatal, harmincvalahány éves közgazdásszal, aki korábban a KISZ megyei bizottsága titkárhelyettese volt.

Amikor megérkeztem Párizsba, nem tudtam, hogy kezdjek hozzá a munkakereséshez. Németországban szakfolyóiratokban hirdették az állásokat. Párizsban ez nem volt. Úgyhogy egy távoli rokonunk, Hoff Miklós – valamikor a pesti Műegyetemen végzett, repülőgép-konstruktőr volt, és az idők során Amerikában kötött ki – segített nekem állást szerezni. Ő ismert francia mérnököket, beszélt velük, és azok adtak egy címet és tán valami ajánlólevelet is, vagy telefonáltak az érdekemben.

1982. február 1-jével átkerültem a Nemzeti Múzeumba. Akkorra megszereztem a kandidátusi fokozatot, és szerettem volna visszakerülni az eredeti szakmámba. A Nemzeti Múzeum befogadott, igaz, nem a régészeti osztályra, hanem az adattárba, de hát az mégiscsak közelebb állt a szakmámhoz. Várakozási állományba tettek, amíg a korábbi vezető szabadságát tölti. Ekkortájt megkeresett Kralovánszky Alán, akit akkor rúgtak ki Veszprémből.

A kerti lak
Németi Irén a Nőtanács által szervezett konferencián Vietnamban

Az épület zseniális lett, van is róla egy nagyon jó írás. Amikor hazajöttünk, akkor tartottunk róla egy vetítettképes bemutatót a Magyar Építőművészek Szövetségében, és Miklóssy Bandi írt róla egy nagyon jó írást, ami az Artpool Letterben – Galántai illegális művészeti lapjában – jelent meg először, később lehozta a Magyar Építőművészet is. A ház igazi posztmodern mű, ami bőven kibírta azt, hogy az egyik végét az egyik építette, a másik végét a másik.

Szőlőaszalás

A különböző optikai cégeknél az üzletvezetői státusig vittem, és kezdett elegem lenni abból, hogy mások szemüvegeivel kínlódjak. Volt egy olyan terv is, hogy nyitok egy saját üzletet, de ehhez le kellett volna tenni egy különbözeti optikusi vizsgát, méghozzá franciául. Olyan fizika meg matematika volt benne, amit magyarul se tudtam soha, nemhogy még franciául. És ekkor a Safilo olasz keretgyártó cég meghirdetett egy kereskedelmi ügynöki állást, amit elnyertem.

1968. július végén átkerültem a Posta Kísérleti Intézethez. A Laboratóriumi Felszerelések Gyára felkínálta, hogy órabért emelnek, maradjak, de én már elhatároztam, és különben is, az a munkakör megalázó volt számomra. A munkásokkal jól megvoltam, sőt azzal az adminisztrációs, anyaggazdálkodási részleggel is, akikkel dolgom volt. Ők tudták, hogy doktor vagyok, nem segédmunkás pályára készültem.

Németi Irén főszerkesztő és Gyenes István olvasószerkesztő a Nők Lapja szerkesztőségében
Kardos G. György és Faragó Vilmos

Közben elkezdtem tanulni könyvelni. Ez a könyvelés engem vonzott, és valamelyik szakszervezet nagyon jó könyvelői tanfolyamokat indított. Közben anyám hatására elkezdtem keresni valamilyen állást, mert ez a papírüzlet ez nem egy jövő.

1929-ben, amikor kenyér nélkül maradtam, kezembe került Bartók Béla A magyar népdal című könyve. Ez volt az első könyv, amelyik tudományosan beszél a magyar népdalról. Szétszedi aprójára, elemzi, s a népdal addig elképzelhetetlen fontos vizsgálatát viszi végbe. Ennek a könyvnek az első részében az van írva, hogy a népdalgyűjtést Bartók, Kodály és társaik az egész magyarlakta területen elvégezték, csak a moldvai Bákó (Bacău) körül lévő néhány csángó faluba nem jutottak el.

Építőmester-gyűlés
Vigh Szabolcs pappá szentelése
Ivánfi Jenő a Magyar Kémikusok Egyesületében Szénási Tiborral, a TVK műszaki igazgatójával
Németi Irén Hruscsov pártfőtitkárral
Igazolás a Vörös Zászló Kolhoztól
Domokos Pál Péter adatközlőivel, Martinás Antalékkal

Eltöltöttem egy időt így ott, amikor is a Tiszai Vegyi Kombináttól jött egy levél, hogy „Felvétele ügyében jelenjen meg!” Jelentettem a rendőrkapitányságon, hogy el kellene hagynom a várost. Megkaptam az engedélyt. Az autót nem használhattam, azt lepblombálták, mert nem volt elvámolva még. Busszal kellett Tiszaszederkénybe, azaz Leninvárosba menni. Most már megint Tiszaújváros a neve.

Domokos Pál Péter a Viola utcai általános iskolai tanítványaival

Nekem az a 49 és 53 közötti négy esztendő volt talán a legzaklatottabb életszakaszom. Akkor borzasztó gyorsan változtak a munkahelyeim. Volt egy kitűnő kollégám és barátom, akit Magos Gábornak hívtak. Ő is kertész volt, és hosszú ideig Szabolcs-Szatmár megyében volt az MKP mezőgazdasági titkára. Kitűnő, okos, művelt ember volt. A pártközpontban dolgozott, a pártközpontnak volt akkor gazdaságpolitikai szakértője.

A cégavató bulin Forgács Zsuzsával