Jelenlegi hely

A karitatív munkának van egy belső logikája. Elkezd az ember valamit úgy, ahogy lehet, talál egy fületlen gombot, aztán hozzávarrja a kabátot. Talán a személyes kapcsolat a legfontosabb. Kis ország vagyunk, szinte mindenki ismeri egymást azok közül, akik ilyen tevékenységet végeznek. A legfontosabb tényező természetesen az ember, akihez eltalálnak a hasonlóan gondolkodók.

A politikusi pályán nem gondolkodom, határozottan nem. A rendszerváltozás körül – amikor a lehetőség megnyílt – határoztam abban, hogy nem vállalok politikusi szerepet. Mondhatom: azért is, mert már öreg vagyok, hogy átálljak, de mondhatom azt is, véleményem szerint nem vagyok alkalmas a politikusi munkára. A diplomáciaira meg végképp nem. Engem jobban érdekel, hogy Magyarországon mi történik, és eben milyen szerepet tudok játszani, mint hogy elmenjek nagykövetnek egy külföldi országba.

Csináltam a 92-es kiállítást a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóhelyén, az összes helyiségben, nagy, épített szék a múzeum előtt, meg minden. Óriási nagyot szólt a dolog, de szinte teljesen visszhang nélkül maradt. Hír rengeteg volt róla, de érdemi dolog semmi. Ennyire kilógtam, kilógok a szakmai sorból. Amikor elindult az építésziroda, gyakorlatilag egyszerre a Budapest galériás kiállítással, akkor volt a fölfutás. Béreltünk egy budai villát, egy, kettő, három, négy szoba.

Bálint György általános iskolásoknak tart foglalkozást
Csángó est Szentendrén

A Szociológia Tanszék vezetője, Gazsó Ferenc 1983 tavaszán szólt, hogy miniszterhelyettesi pozícióval akarják megbízni a Művelődési Minisztériumban, és utódot keres. Megkérdezett, nem vállalnám-e a tanszék irányítását. Azt válaszoltam, hogy nem szeretném elvállalni, de Józsa György, a minisztérium Marxizmus–Leninizmus Oktatási Főosztályának vezetője fölhívott telefonon, hogy rábeszéljen a tanszékvezetésre.

Ebben az időben különböző munkákat vállaltam. Először egy mozgássérült gyermekek otthonában dolgoztam kisegítőként. Ott is laktam. Tulajdonképpen önkéntes munka volt, teljes ellátást kaptam, fizetést nem. Ki akartam próbálni, hogy milyen egy másik feladat, gyakorlati munka, emberek között lenni, emberekkel dolgozni és együtt lenni. Én voltam az egyetlen önkéntes, a többiek fizetésért dolgoztak.

Bálint György a Kertészet és Szőlészet szerkesztőségében

Már diákkoromban volt egy jelmondatom, hogy „Instaurare omnia in Christo”, azaz „Megújítani mindent Krisztusban”. Abból kiindulva, hogy az evangélium és az abban lévő üzenet a legjobb az emberiségnek, és tudva, hogy ez többé vagy kevésbé, itt vagy ott botladozik, nem voltak olyan nagyravágyó elképzeléseim, hogy én majd mindent jobban csinálok.

Lucien Hervé az ezredforduló táján

’57-től ’91-ig voltam a Medimpexnél, először a könyvelésben, aztán az ellenőrzésben egy rövid ideig. ’67-ben kitalálták, hogy én legyek a pénzügyi osztályvezető, ami egy rendkívül meglepő dolog volt, mert könyvelőket nem szoktak pénzügyre tenni. Én akkor már elvégeztem a mérlegképes könyvelőit is, de valószínű, azért gondoltak erre, mert vonzódtam az operatívabb dolgokhoz. A könyvelésnél operatívabb a pénzügy. Tehát ’67-ben lettem a Medimpex pénzügyi osztályvezetője.

Tulajdonképpen egészen addig, amíg Hervé munkájában nem tudtam közreműködni, semmihez sem volt igazi motivációm. Amihez lett volna, valami művészeti ág, ahhoz nem értettem. De nagyon jó volt résztvenni Hervé munkájában. Mellette meg tudtam valahogy tanulni a dolgokat, nagyon is beleéltem magam, sokszor az volt az érzésem, hogy ezt közösen fényképeztük, többes számban. Annyira azonosítottam magam az ő munkájával, hogy ez aztán komoly élvezetet okozott.

1974-ben eljöttem Miskolcról. Utána tíz hónapig tartott az aspiránsi időszak. Havi ösztöndíjat kaptam, hasonló összeget, mint a miskolci fizetésem, és dolgozni kellett a programon, a diósgyőri várról készülő könyvön. Vizsgát is kellett tenni, szakmai tárgyból, filozófiából és nyelvvizsgát angolból. A védés megtörtént 80-ban, akkor megkaptam a doktori és a kandidátusi címet, de a könyv csak később, 88-ban jelent meg az Akadémiai Kiadónál.

Én a központi műszaki igazgatóságon dolgoztam. Hozzánk kerültek a nehéz, komplikált, bizonyos értelemben a műszakilag érdekes munkák. Az alapvető koncepciónál általában nem voltunk ott, bár később ez is eltolódott és javult, de rengeteg dolgot kellett rajta módosítnunk, nagyon sokszor lényeges dolgokat. Tehát nem volt elég azt mondani, hogy „ez így nem jó”, hanem meg is kellett csinálni.

A hatvanas évek elején Sárospatakon megindultak a katolikus templom ásatásai, sírkövek kerültek elő, a templom története érdekessé vált. Bejártam az ásatásokra, segítettem az ott dolgozóknak. Egyik barátommal, aki amatőr fotós volt, elkezdtük fényképezni a síremlékeket, és én megpróbáltam megfejteni a feliratokat. Ebbõl bontakozott ki az érdeklődésem a régészet, a művészettörténet, a történelem és az egyháztörténet iránt.

A Nők Lapja divatrovata
Nádasdy Akadémia Operagála
Tóth István átveszi a Győr díszpolgára címet Balogh József polgármestertől

Ez egy nagyon jó világ volt, életem legjobb három éve, olyan volt, mint egy edzőtábor egy sportolónak. Semmi mással nem kellett foglalkozni, csak a befogadással, meg iszonyú jó dolgokat rajzoltam, meg építettem. Plusz a szerelem. Szóval minden volt, amit egy férfi várhat az élettől. Vittem magammal építészeti anyagot, de azzal nem mentem semmire.

Fogarassy Miklós könyvének borítója
Kovách Erzsébet kolléganőjével a Szabványügyi Hivatalban

Rendszeresen hallgattam külföldi rádiókat. Szabad Európát, a Vatikánt, Amerika Hangját, BBC-t, persze nem a plébános rádióján, hanem a saját rádiómon. És kicsit halkabbra tettem, hogy ne lehessen hallani. Én úgy nőttem föl, hogy úgy kell rádiót hallgatni, hogy ne hallja más. Ezt már nagyon jól tudtam kisgyerek koromban is. Azt tudom, hogy nem járattam újságot. A plébániára a Magyar Nemzet járt. De 65-től Pesten mindig volt előfizetésem napilapra.

Most javult meg a lappal a kapcsolatom, mióta Molnár Gabriella szerkeszti. 2004 nyarán felhívott, és mondta, szeretne velem egy interjút készíteni. Még abban az évben megjelent egy a reprezentatív kiadvány a Nők Lapja régi számaiból. Ebben együtt vagyunk lefotózva a főszerkesztővel. A Várszínházban rendeztek egy nagy ünnepséget, ahol bemutatták kiadványt. Nők Lapja Nosztalgia a címe. Tömve volt a Várszínház.

Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél

A kilencvenes évek végén megnyertük a Bárka Színház pályázatát.

Sok újfajta feladat is adódott. Konkrét igényekkel jöttek ide emberek, illetve kaptam olyan objektumokat – például a Girincsen üresen álló, százéves, lepusztult plébániaépületet –, amelyeket helyreállítani és hasznosítani kell. Az első évben a gyógypedagógia kérte el a girincsi épületet tanteremnek, mert tatarozták az épületüket, a következő évben a tanács pedagógus-szükséglakásnak.

Lucien Hervé munka közben, Párizs

Az egyik akció az volt, hogy szervezzem meg a megyei keskenyfilmtárakat, hogy az ismeretterjesztés minden megyében kapjon egy olyan szemléltető eszközt, mint amit a keskenyfilm jelent. Kaptam hárommillió forintot, hogy végignézvén az országban föllelhető valamennyi ismeretterjesztő filmet, válogassak közöttük, és az általam kiválogatottakból rendeljek példányokat a MOKÉP-tól.

Andorka Rudolf szociológus kollégáival egy időmérleg kutatás konferencia szünetében

Nekem több hátrányom is volt: az egyik, hogy nem volt olyan szakmám, amiben tovább tudtam volna menni, és még csak az se volt, hogy zenész vagyok magyarul, és aztán zenélek hollandul. Én nagyon sokféle állást megpályáztam, de nem sikerült. A nyelv volt a fő akadály. A másik pedig, hogy a nyolcvanas évek elején, amikor végleges állást kerestem, eleve rossz helyzetben voltak az egyetemi végzettségűek. Munkanélküliség volt. Így lettem könyvtáros, dokumentalista, és ott jól éreztem magam.

Visszaugorva a szocializmushoz, említettem, hogy elismerték a munkánkat. Volt egy díj, amit Huszár Andor után másodiknak kaptam meg. Azt a várostól kaptam. Ez egy jelvény a város közösségéért, aranyjelvény. Ez ’62-ben volt. Aztán amikor nyugdíjba mentem ’89-ben, akkor kaptam egy kiváló dolgozó jelvényt. A kíváló dolgozó cím mellé járt valami minimum pénzjutalom is, valami nagyon kevés. Megtartottam egyébként, de az unokámnak se kellett. Kíváló dolgozó, annak adták, akinek akarták.

Domokos Pál Péter tanítványával
Nagy Bálint az Ybl Miklós-díj átadásán
A parabolaház, 1976 Építész: Batár Attila
Németi Irén a Nőtanács által szervezett konferencián Vietnamban

Van egy író, akinek a regénye felfedezésében szerepet játszhattam: Kardos G. György, akinek az Avraham Bogatir hét napja című regénye úgy jelent meg, hogy a szerzőt az írószakma akkor egyáltalán nem is ismerte. Bábszínházi, kőszínházi és rádiódramaturg volt. Mint rendkívül kedves kávéházi fiút, sokan ismerték, de senki nem tudta róla, milyen írói képességek rejlenek benne.

Nádasdy Akadémia Operagála
Lucien Hervé archívuma
Németi Irén főszerkesztő és Gyenes István olvasószerkesztő a Nők Lapja szerkesztőségében

1936-ban az Erdélyi Római Katolikus Státus – az erdélyi római katolikus egyház önkormányzata – úgy határozott, engem bíz meg a pedagógiai szakosztály vezetésével, így a családdal együtt felköltöztem Kolozsvárra. Így lettem a szakosztály titkára, s a tanítói önsegélyző vezetője. Az önsegélyzőnek volt öt háza Kolozsvárott, 25 milliós vagyonnal! Ebből tudtuk fedezni a felekezeti tanítók fizetését. Az önsegélyzőt ők maguk hozták létre, s a maguk pénzét kapták vissza.

Nacsády András irodájában

1981-ben volt a Keszthely-pályázat, ami iszonyú fontos dolog volt [„Keszthely” városközpont és kastélykör rendezési terve tervpályázat, 1981]. Ebben az időben napi tíz órát ácskodom, csinálom a Beszélőt, járok a SZETA-ba... És egyszer azt mondja Rajk, hogy csináljunk egy pályázatot. Ő kezdte el, vagy valamelyik lány, ezt már nem tudom. Keszthely városára kiírtak egy városrendezési tervpályázatot, és mi öten összeálltunk: Gyarmathy Kati, Pikler Kati, Ekler Dezső, Rajk meg én.

65-ben végül is Pestre kerültem, a Szent Mihály-templomba, a Váci utcába, ahol Balogh páter – annak idején a kisgazdapártban is politizáló Balogh István – volt a templomigazgató. Kértem, hogy a nagyszüleim halála után a saját lakásomban lakhassak. Ezt is nagyon nehezen hagyták jóvá – egyházi és állami részről egyaránt. Ezzel ugyanis lehet zsarolni, hogy „a saját lakásában akar lakni, tehát csak akkor engedjük meg, ha Balogh páterhez kerül, ő megnevel. Ez volt a kompromisszum.

Domokos Pál Péter
Fogarassy Miklós
Bálint György előadást tart a Hazafias Népfrontban

2012 tavaszán sikerült végre publikálnom a könyvemet, a Hontalanok című regényemet, amit a nyolcvanas évek elején egyszer már megírtam, de akkor az íróasztalfiókban kötött ki

Nacsády András teljhatalmú főparancsnok Rómában
Jan Vermeer: A festőművészet (1673)