Tovább a szövegrészlethez...
megtorlás 1956 után

A forradalom után nemsokára már kezdték összeszedni az embereket, akik a forradalomban részt vettek. Nagyon sokan kidisszidáltak. Zomborszki Jani bácsi is mondta, hogy könyörgött apukámnak, hogy „menjél ki, disszidáljál ki, most a határ szabad, menjél, mert nem tudod, hogy mi fog következni”. De azt mondta apukám, ő nem csinált semmit, miért kell neki elmenni? Ő nem megy, ő nem hagy itt minket. És hát kiment oda a testvéremékhez, a Bartha nagyszülőkhöz, és ott volt. És ott fogták el édesapámat az ÁVO-sok. Édesapámat 1956. november 16-án tartóztatták le. Én ugye nem voltam ott, de az öcsém emlékszik rá, hogy sírtak, meg nagyapám, nagymamám könyörgött, hogy most miért viszik el, hát nem csinált semmit. De fegyvert fogtak rájuk, hogy csöndben legyenek. Egyetlen egy vérontás, egy puskadörrenés, semmi nem volt Nyíregyházán. Mégis édesapámat először fegyverrejtegetés miatt három hónapi börtönre ítélték. Ez volt az első ítélet. De három hónap múlva nem engedték szabadon, hanem újra bíróság elé állították, és a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés miatt halálra ítélték. Voltak nyílt tárgyalások is, emlékszem rá, hogy bemehettem én is. És ott láthattam édesapámat. Hátranézhetett néha, és akkor... De annyira megrázott a dolog, hogy többször már nem mentem el. Két évig volt börtönben. Mert ő 56 novemberében került be, és hát 58. május 6-áig volt börtönben. Nyíregyházán és Debrecenben is volt, meg Budapesten. Inkább a nagyapám ment be hozzá, mert ugye mégis ővele tudott megbeszélni dolgokat. Hát én mégis gyerek voltam, meg megviselt az egész. Még leveleztünk is. Édesapának írtam is levelet, meg van egy pár levél tőle. Köszöntött születésnapjaimon, meg hát mindig arról írt, hogy hamarosan találkozunk. Hogy a testvéreimre vigyázzak, mondjam nekik, hogy jól viselkedjenek.