A nagyapám sajnos nem akart beszélni édesapámról. Hogyha kérdeztem is valamit nagyapámtól, nem akart válaszolni. Szóval annyira fájt neki a múlt, hogy nem akart semmiről sem beszélni. Egy nap nagyapám azt mondta, hogy meg fog halni apukám ma reggel. És emlékszem rá, hogy harangoztak az evangélikus templomban. S azt mondta nagyapám, hogy most hal meg az édesapád. 1958-ban május 6-án. El se tudom mondani, hogy milyen időszak következett utána. Én rögtön tapasztaltam, hogy jobb, hogyha az ember nem beszél semmiről. Úgyhogy kár is lett volna bizonygatni, hogy az én édesapám nem csinált semmit. Utána még rosszabb volt minden az iskolában is. A nyolcadik osztályt már egy másik iskolában végeztem, mert kerületileg rendezték Nyíregyházát, és átkerültem, azt hiszem, Széchenyi utcának hívják azt az utcát, ahol még most is megvan az az általános iskola. Ott is voltak vegyesen tanárok, gyerekek, akik kiközösítettek. Emlékszem rá, hogy volt egy matematikatanár, az, ha félre fordítottam a fejemet, rögtön kiállított a sarokba. És én úgy szégyelltem magam, mert jó kislány voltam. Soha nem beszéltem órán, tehát semmi gond nem volt velem. És hát főleg ezek után nem, mert teljesen el voltam keseredve. És volt úgy, hogy megkérdeztem, hogy „tanár úr miért?”, akkor, amiért ezt kérdeztem, kizavart az osztályból, és kint kellett állnom a sötét folyosón. Így szórakozott velem. Több tanár is volt, akiről tudtam, hogy nem szívlel, de ez még meg is akart buktatni matematikából. De hát mindenből négyes-ötös jegyem volt, végül is azt hiszem, megkaptam matematikából a négyest. Kénytelen volt megadni. De sok olyan volt, aki viszont félt mellém állni. A többség ilyen volt. És hát az iskolában is olyan vegyes fogadtatással fogadtak, amikor Ököritófülpösről az evangélikus templom mellett lévő iskolába kerültem. Tudták, hogy börtönben van az édesapám, és hát nagyon sokan kiszúrtak velem úgy tanárok, mint gyerekek. De voltak rendes tanárok is, emlékszem rá, hogy volt olyan tanárnő, aki odajött és megsimogatta a fejemet. Nem szólt semmit. A legnagyobb baj az volt, hogy sokan voltak kegyetlenek is, de a többség inkább nem mert velem barátkozni. Mert féltek. Úgy félt mindenki...