Győrben nem volt több áldozat, mert a katonaság és a rendőrség megadta magát. Másnap, 26-án édesapa elment tanítani, de a szokásosnál korábban végzett és a városházához ment. Ott hallotta, hogy Óváron a védtelen emberek közé lőttek, és látta a mentőket, ahogy hozták az óvári sebesülteket. Mindenkit megdöbbentett a hír, hogy Óváron nagyon sok a halott és a sebesült. Édesapa és még valaki – nem tudjuk, ki, mert erről később mindenki igyekezett hallgatni – fölment Szigethy Attilához, és elmondta, mit hallottak. Erre Szigethy Attila megkérdezte, ki menne el megnézni, mi történt pontosan, és ha kell, segíteni a helyzet normalizálásában. Édesapa jelentkezett.  Soha nem volt párttag, de annyit tudok, mivel jó előadókészsége volt, 45-ben a barátai megkérték, hogy tartson kortesbeszédet, így néhányszor elment a Barankovics-párt gyűléseire a környező falvakba, de aktívan nem politizált. Érdekelték a történések, érzékenyen reagált rájuk, és amikor valakinek menni kellett elintézni valamit, vállalta. Nem volt tagja semmiféle bizottságnak, nem lett kinevezve, nem állítottak ki neki hamar egy igazolványt, őt a felelősségérzet motiválta. Egy katonatiszt felajánlotta, hogy adnak teherautót a laktanyából. Azon indultak, civilek is felkapaszkodtak rá. Édesanyám két közeli lányismerőse is azon a kocsin ment Óvárra, mint a többi érdeklődő. Édesapáék fehér zászlóval mentek, fegyver nem volt a kocsin, de fegyveres katonák követték őket egy másik teherautón. Földes Gábor is elindult egy Pobedában, Ökrös főhadnagy meg még néhány győri kíséretében, akik később disszidáltak. Öttevénynél beérték édesapáékat, és elkérték a fehér zászlót, mondván, ők előbb érnek oda. Földesék egyenesen a határőrlaktanyához mentek, oda, ahonnan a tömegbe lőttek.