Tovább a szövegrészlethez...
második világháború

A család egyetértett abban, hogy otthon maradunk, de leköltöztünk a pincébe. Szenespince volt, nem volt az különösebben kiépítve. Páncélajtó volt rajta, amit le lehetett zárni, hogy szilánkok vagy egyéb ne sértse meg, de ha az épület ráomlott, nem volt menekvés. Hál’ Istennek, ilyen nem történt. Ami élelmiszer-tartalékunk volt, azt megőriztük, próbáltunk abból megélni. Fönt a lakásban keveset tartózkodtunk, az épületből se nagyon mentünk ki, mert sose tudtuk, hogy mikor indul meg a gránáttűz a város ellen. Volt úgy, hogy perceken múlott az életem: a világítást petróleummal oldottuk meg a pincében, a petróleum viszont a MÁV Járműjavítóban volt elérhető. Gyalog kellett kimenni érte a Soltész Nagy Kálmán utcából, ahol laktunk. A férfiak összefogtak hárman-négyen, elindultak a kannákkal. Mi, kamasz fiúk szintén, segítettünk egy-egy kannát vinni vagy hozni. Édesapám nem találta a kannát valami miatt, a másik három férfi azt mondta, hogy ők elindulnak, menjünk utánuk. Ahogy kiléptünk a házból, a közelükben csapódott be egy gránát, de úgy, hogy az egyik férfinak mind a két lábán nyílt törések voltak, alsó lábszár, felső combrész, ömlött a vér belőle. Nagyon jó volt, a sorsnak köszönhető, hogy egy szovjet tüzérparancsnok rögtön lefoglalta a földszinti lakást. Két géppisztolyos őr állt a bejáratnál, szovjet katonák, és oda nem jöhetett be, abba az épületbe senki! Mi a pincében meglehettünk, a földszinten tobzódott a tüzérparancsnok, attól mi távol voltunk, de ott nem lehetett semmit csinálni! Az élelmiszer-ellátás szinte teljesen megszűnt Miskolcon. A miskolci polgármester, aki akkor hivatalban volt, biztosította a város lakosságának a stratégiai ellátását, tartós élelmiszereket – lisztet, cukrot, füstölt húst, füstölt szalonnát, füstölt sonkát és egyebet, amit csak el lehet képzelni – beraktároztatott. Miskolc avasi részén mély, hosszú borpincék vannak. Ott tárolták ezt a hatalmas élelmiszer-mennyiséget, hogy a város lakosságának azután fejkvóta ellenében lehessen kiadni. Na de mikor a szovjet katonák ennek nyomára jöttek! Hamar nyomára jöttek, mert a bort keresték. De nem ám a dugót húzták ki a hordókból és lopóval szívtak volna bort, hanem géppisztollyal belelőttek boroshordók oldalába, a bor így spriccelt ki, és akkor addig ittak, amíg bírtak. Egy idő múlva már úsztak a borban. Szörnyű látvány volt, ahogy a füst ömlött ki némelyik pincéből, mert a füstölt húst meg a zsírt meggyújtották. A város élelmiszere ott volt! Elkótyavetyélték és tönkretették. Áldott állapotban lévő vagy hatvanöt éves nőket egyformán erőszakolták meg az utcán, ahogy érték! Énnekem mint tizenöt éves fiúnak borzalom volt ilyet átélni, mert én otthon, a szülői házban ilyet nem hallottam!