Aztán egy szénbányába toborzás volt, és akkor mondták, hogy ennyit meg annyit lehet keresni, jó, akkor odamegyek. Kerestem a végén, kerestem az első hónapban annak a felét! Ez a bánya Pécsen volt, az István-bánya, a legveszélyesebb bánya volt. Előtte évben volt ott egy bányarobbanás, volt egy női bányász is, úgy megégett, hogy a melle helyén ott voltak a bordái, ott voltak a csontjai. Fényképen láttam. Meg mondták is, tizenkét halott volt egy robbanásnál, de akkor én még nem voltam ott. Nem sokkal később otthagytam, de nemcsak a pénz miatt. Negyvenöt fok volt, meleg van és csöpög a víz, sokszor izzadok, mint a dög, ingben, gatyában lehet lenni, de nem szabad levetkőzni, mert súlytörés van, az véd. És mondja az egyik srác, aki szintén ott dolgozott, szintén vecsési gyerek volt, ott dolgozott a bányában, levette az inget, és jött az ellenőrzés. Előző nap is volt ellenőrzés, és volt egy idősebb bányász, már régi bányász, és figyelmeztette, hogy tilos. Ott volt, akkor öt-hat méterre dolgozott, fölvette az inget vizesen, és dolgozott tovább, meleg volt. Énrajtam is mindenem vizes volt, leveszi az ember, kicsavarja, fölveszi, csak pont akkor ne jöjjön ellenőrzés. Ő meg levette és úgy dolgozott, és mondja a bányamester, hogy vegye föl, tudja, aláírta, hogy tilos. Kész, azonnal szedje a cuccát, a következő két csillével fönt van a lift. Ledobnak két csillét, följebb megy, megint két csillét, és a négy csille viszi, ugye, az kétszáz méteren megy, mint a veszett Isten, irtó gyorsan megy, és másodpercenként hat-hét métert tesz meg, és akkor mondtam neki, hogy: „Ne menj föl, maradj lent!” Mondom a bányamesternek: „Azt az embert miért nem küldte föl?!” "Ahhoz nekem semmi közöm." „Uram, ez is egy ember, az is egy ember, ha annak nem kell azonnal kitakarodni a bányából, akkor ennek se