Tovább a szövegrészlethez...
külföldi utazás

A Júlia-tours egy becenév, amit mi találtunk ki. A lelke és szervezője Rajk Júlia, Rajkné Földi Júlia volt, aki az Országos Levéltárban dolgozott. Egy összeszokott társasággal, levéltárosokkal, műemlékesekkel szervezett külföldi utakat. 1969-ben Détshy Miska barátunk szólt, hogy csatlakozhatunk az egy hónapig tartó franciaországi útjukhoz. Júlia megszervezte az Országos Levéltár szakszervezete nevében, így nem jött velünk hivatalos IBUSZ-ember, aki esetleg kifigyelhetett volna minket. Júlia Détshy Miskával közösen állította össze a 69-es programot. Détshy, a kiváló építészettörténész jól tudta, hogy mit érdemes megnézni. Júlia tudott jobban franciául, és kapcsolatai is neki voltak Franciaországban. Jó barátja volt Károlyi Mihályné Andrássy Katinka Vence-ban. Úgy mentünk, hogy Vence-ban is megálltunk, és Károlyiné megvendégelte a társaságot. Júliának voltak francia levéltári kapcsolatai is. Az egyik francia levéltáros a vidéki kastélyában (amelyik történetesen egy hintómúzeummal volt egybekötve) hatalmas fogadást adott a hintómúzeum aulájában. Igencsak megadták a módját. Emlékszem, hogy a bejáratnál ott állt a háziasszony, és fogadásképpen mindenkinek adott ajándékba egy pávatollat, onnan a birtokról, máig megvan. Meghatározó élmény, hogy Párizsba éjszaka érkeztünk. Miska jól ismerte Párizst, több órán keresztül csak buszoztunk, és elmagyarázta, hogy mit érdemes megnézni, ha majd járjuk a várost. Nyár lévén, kollégiumokban laktunk, és vittünk magunkkal élelmiszert is – főleg konzerveket –, mert a hetven dollárból sokra nem tellett. Hatezer kilométert tettünk meg két gépkocsivezetővel, akiket Júlia már ismert. Megnéztük a Loire-völgyi kastélyokat, és elmentünk egészen Aix-en-Provence-ig. Ezen a franciaországi úton részt vett Radnóti Miklósné, Fanny, akit addig csak költeményekből ismertünk. Ott volt Havas Endréné is, akinek a férje Rákosi börtönében tűnt el, Júlia férjét pedig Rákosi végeztette ki. Az egyik meghatározó élményem Rouenban volt. Júliának megsérült a lába, rögzítőkötést tettek rá, nem tudott mozdulni, valakinek mindig ott kellett maradni vele a szálláson. És ezek a nagy magyar özvegyek ott felszabadultan beszéltek az égvilágon mindenről, a múltjukról, a sorsukról. Akkor szembesültem közelmúltunk történelmével, legalábbis élőben. 1972-ben jött a görög út. Ezen részt vett Karcsi, Tánczosék és Méreiék is. Tánczosékkal és Méreiékkel tartós kapcsolat és barátság alakult ki. A következő volt 75-ben a spanyolországi út, a 78-as pedig az angliai, arra elvittük már Tamást is. Azért mentünk háromévenként, mert csak háromévente lehetett hetven dollárt beváltani utazásra. De azért többek tudtak rokonoktól, ismerősöktől vagy esetleg máshonnan szerezni maguknak egy kis pénzt. A buszköltséget forintban fizettük. Arra igen jól emlékszem, hogy a francia utunknál 6000 forintba került az útiköltség, az akkor nem volt egy falrengető összeg. Nyáron mentünk, kaptunk olcsó diákszállást, amit valutában kellett fizetni. És vittük itthonról a száraz élelmiszert.