Tovább a szövegrészlethez...
ideológiai harc

Az a szerencse, hogy a mi évfolyamunk hangulata más volt, nálunk a DISZ-vezetők igyekezték lefékezni az ilyenfajta ellenségeskedéseket. Évfolyamtársam és nagyon jó barátom volt Nagy Miklós – később oktatási miniszter –, az évfolyam első számú DISZ-vezetője. Tehetséges fiú volt, szorgalmas, kitűnő tanuló és emberséges, ami az évfolyamunkon eleve megszabta, hogy nem lehettek szélsőséges kilengések, nálunk a DISZ-bizottság elítélte a túlkapásokat. Nagy Miklós mellett Turbók Gyuszi is ott volt, meg én. Amennyire lehetett, visszafogtuk az ellenségeskedést, persze 1951–52-ben az árral szemben úszni senki sem tudott. A DISZ-nek nagyobb volt a hatalma – legalábbis Miskolcon egy időben –, mint a tanári karnak. Senki nem mert, nem lehetett szembeszállni velük. Hogy aztán a háttérben milyen kapcsolatuk volt az elhárító szervekkel? Jó néhánynak biztosan volt. A legfélelmetesebb időszakban Csömöri Béla volt a pártbizottság titkára, amellett a tanulmányi osztály vezetője. Amikor megenyhült a légkör, Csépányi Sándor lett a pártbizottság titkára. Csépányi Sanyi ózdi gyerek volt, kohász, nagyon értelmes, rendes és liberális szellemű, nem a szélsőségek embere. Később, a hetvenes években a kohó- és gépipari miniszter helyettese lett. Az egyetem vezetése végig stabil volt. A rektor, Sályi Pista bácsi országos tekintélyt vívott ki magának, és nemcsak ő, hanem a tanári törzskar is: Terplán Zénó, Petrich Géza, Borbély Samu. Ők tűrtek és végezték a szakmai munkát. Abban bízhattak, hogy nem marad sokáig ez az állapot. A változás 1953-ban, Sztálin halála után kezdődött. A korábbi szélsőséges ifjúsági vezetők eltűntek, és Nagy Miklós lett az egyetemi DISZ-titkár.