Ha jól emlékszem, még 57. február elején felvettem a kapcsolatot a debreceni Atommagkutató Intézettel. Beadtam egy pályázatot. El akartam jönni Miskolcról, de mire sor került volna rá, már le voltam tartóztatva. A feleségem eljött Debrecenbe, és segítségüket kérte. Szalay Sándor professzor írt egy levelet, hogy helyezzenek szabadlábra, mert az intézetnek szüksége lenne rám. Ennek köszönhető, hogy kiengedtek az internálótáborból. Végül nem sikerült odakerülnöm, de a feleségemet – Szalay professzornak köszönhetően – felvették az atommagkutató könyvtárába. Szalay nem szimpatizált az akkori a politikai vezetőkkel.