A vád a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése volt, BHÖ 1/1. Az ügyész a legsúlyosabb, a halálbüntetés kiszabását kérte, és amikor végül az alsó határ kiszabásával tíz évet kaptam, azt különösen enyhének tartotta a fellebbezésében. A védőtanúim Sályi Pista bácsi és Petrich Géza voltak. A feleségem is beszélt velük, kérte, jöjjenek el. Mindketten elmondták, hogy kitűnő tanuló voltam, az egyetemi ifjúság elismert vezetője, nyilván csak megtévedtem. Tehát nem az ügy tárgyával, magával a forradalmi tevékenységgel kapcsolatban nyilatkoztak, azt nem lehetett tagadni vagy titkolni, azt elismertem, ők csak a mérleg pozitív oldalát erősítették. Nagy Miklós is eljött tanúnak. A fényes szelek szelleme itt vált ketté, ugyanis felajánlották, hogy nem lesz tárgyalás, ha visszalépek. Ha én akkor belépek az MSZMP-be és önbírálatot gyakorolok, semmi sem lett volna az ég egy világon. De bennem nem merült fel a belépés gondolata. Végső soron megértheti az ember, mi vezetett oda, hogy én, aki kitűnő tanuló voltam, Rákosi-ösztöndíjas, miért lettem forradalmár. Ezt kérdezték a pártbizottságon is korábban: miért csináljuk. Valami ilyesmi kérdés volt. Miért? Azért, mert az emberben felgyülemlett mindaz, ami az egyetemen történt, főleg 51-ben és 52-ben, az a féktelen terror, amiről beszéltem, és az állandó félelem kispolgári származásom miatt. Féltem, hogy kitalálnak valamit, és az egyetemnek, mindennek vége lesz, hiszen a kizártak között is voltak jó tanulók.