Tovább a szövegrészlethez...
munkásság

Nem sokáig élveztem a vegyipari szakmunkás létet, mert megláttam egy újsághirdetést, amelyben fizikust kerestek az anódgyárba. Telefonon jelentkeztem be, hogy ne menjek ki potyára a Budafoki útra, és közöltem, politikai elítélt vagyok. Megkérdeztem, a felvételnél kizáró ok-e, hogy 1957-ben a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel miatt hatévi börtönre ítéltek, amelyből három évet töltöttem le, és azóta segédmunkásként dolgozom. Ezt egyrészt azért mondtam, mert sok értelme nem lett volna feleslegesen odamenni, másrészt ha rögtön ezzel sokkolom őket, talán többre megyek, mintha ott kezdem bevallani. A személyzetis, aki egyébként munkavédelmis volt, ráharapott a szövegre, és azt mondta, menjek csak ki. Kimentem, elbeszélgettem az osztályvezetővel és egy fizikus kollégával. Azt mondták, természetes, hogy nem értek a félvezetőkhöz, amit nem tanítottak még, amikor én egyetemre jártam, de bele lehet jönni, ők is csak egy-két éve foglalkoznak vele. Meg is egyeztünk abban, hogy elmegyek hozzájuk gyártmányfejlesztő fizikusnak. A munkaügyön viszont kiderítették, hogy náluk nem kaphatok annyit, amennyit szakmunkásként a Budapesti Vegyiműveknél kerestem. Erre én megmakacsoltam magam, és azt mondtam, akkor nem megyek oda. Elnézést kértem az osztályvezetőtől, hogy igénybe vettem az idejét, és elindultam kifelé. Az egyik titkárnőt futtatták utánam, hogy menjek vissza, mert mégis lenne valamilyen megoldás. Úgy gondoltam, nyilván nem állnak sorban a fizikus diplomával rendelkező személyek, hogy feltétlenül ott szeretnének dolgozni, és visszamentem. Felvettek, és ki is derült, hogy a hirdetésre én voltam az egyetlen jelentkező, csak velem tudtak madarat fogni. Én viszont ezt már olyan előrelépésnek könyvelhettem el a segédmunkás és szakmunkás tevékenység után, ami minőségileg az iskolai végzettségemnek megfelelő munkakörré alakulhat. Az évek folyamán aztán szépen bedolgoztam magam a szakterületre. Elmentem egy német nyelvtanfolyamra, és szakfolyóiratokat kezdtem fordítani.