Tovább a szövegrészlethez...
középosztályok 1945 előtt

Nagyon messzire nem tudok visszamenni, a nagyszülőktől tudom a történetet. Mind a két család makói származású. Az anyai nagyszülőknél nagyapám volt első generációs értelmiségi, apai ágon meg az apám volt az első értelmiségi. Az anyai ágon gazdálkodók, parasztok voltak Makón, nyilván hagymások. És a nagyapám is, meg a testvére is egyetemet végzett. A nagyapám orvos lett, a testvére pedig gépészmérnök. És a nagyapám amellett, hogy orvos volt, kórházi főorvos, a makói kulturális élet kulcsfigurája lett.

középosztályok 1945 előtt

Imádtam a házat. Fantasztikusan gyönyörű nagypolgári ház, selyemtapétával a falon, tele képpel. Folyt a kultúra a ház minden porcikájából. Ma elképzelhetetlen, hogy egy pályakezdő orvos építtet magának egy hatszobás összkomfortos házat, orvosi rendelővel. Minden bútor egyedi tervezésű bútor volt. Ezek a bútorok onnan valók. Minden szoba más stílusban volt berendezve. Klasszikus art déco volt az úriszoba, az ebédlő kicsit zavarosabb, az inkább talán a rokokóhoz közelített. És elképesztő könyvtár. Számomra a mai napig ez „a polgári otthon” mintája. Amire én emlékszem, az ötvenes évek, akkor az egyik szobába már beraktak egy társbérlőt. Többet nem vettek el a főorvos úrtól, de azért egy szobát igen. Nagyon szerettem ott lenni. Tizenhárom éves voltam, amikor meghalt a nagyapám. Halála előtt egy vagy két évvel beköltöztek Szegedre. Akkor már idősek voltak, és nem bírták ezt a nagy házat fönntartani. Az is nagyon fura volt, hogy a nagymama a mi lakásunkban lakott, a nagypapa pedig a szomszéd lakás egy bérelt szobájában élt a testvérével. Mert annak a gyerekei meg disszidáltak, és egyedül maradt. Nagyon-nagyon jó bácsi volt, nagyon szerettem őt is. Ahogy aztán felnőttként egyre jobban megismertem nagyapám életét, meg engem is elkezdett érdekelni a kultúra, valahogy nagyon sok rokon dolgot vélek fölfedezni a kettőnk világában – mondom magamra nézve hízelgően