Tovább a szövegrészlethez...
szubkultúrák

Közben több minden történt, amiről kéne beszélni. Ugye 68 mindenki számára megkerülhetetlen dolog volt, még ha csak tizenkilenc éves az ember. Én azt akkor pragmatikusan közelítettem meg: rémes, ami történt, de a Szovejtuniónak nem volt más választása. Nem hiszem, hogy akkor azt én olyan nagyon tudtam volna elemezni. De arra határozottan emlékszem, hogy nagy viták voltak a kollégiumban. Voltak az évfolyamban olyanok, akik sokkal jobban elítélték az egészet, mint én. Nekem az volt az álláspontom, hogy ez a világpolitikai helyzet, ebben a helyzetben egy nagyhatalom ezt lépi. A másik, ami nagyon érdekes volt, és totál véletlen: összeismerkedtem egy fiatal társasággal, akik egy kommuna-kezdeményben éltek Debrecenben, közel a kollégiumhoz. És nagyon sokat jártunk hozzájuk, talán többen is a kollégiumból, beszélgetni. Munkásfiatalok voltak, együtt éltek hatan egy családi ház felében. Később én is ilyesmiben éltem, meg sok ilyen típusú kapcsolatom volt. Akkor volt Heller–Vajda tanulmánya, amit mi ott rongyosra olvastunk (Családforma és kommunizmus). És meg voltunk győződve, hogy a tanulmány megállapításaival szemben majd mi jól fogjuk csinálni, mert ugye annak a végkonklúziója az, hogy nyomorkommunát nem lehet létrehozni, mert az nem működik. Mi pedig gyakorlatilag nyomorszinten éltünk, de meg voltunk győződve róla, hogy majd mi megcsináljuk. Persze, nem tudtuk…