Tovább a szövegrészlethez...
ellenzéki tevékenység

Most olvastam Esterházy Javított kiadását, és el is gondolkoztam azon, hogy vajon engem miért nem próbáltak meg beszervezni. Frissen csatlakoztam az ellenzékhez, vidéki voltam, millió dolog lett volna, amivel megfoghattak volna. Az illegális munkavállalás, vagy akár az életformám miatt. És ez fura módon soha nem történt meg. Meg is vagyok sértődve! Nem hiszem, hogy azért nem próbálkoztak velem, mert olyan jó pszichológusok lettek volna, hogy azt mondják: ezzel a pasival nem érdemes próbálkozni. Bár így megspóroltak maguknak egy kudarcot. Én alkalmatlan vagyok az ilyesmire. De biztos, hogy nehéz helyzet lehetett volna. Ebből a szempontból is iszonyú fontos volt, hogy Petrivel elég sokszor végigbeszéltük, mikor kell elhagyni az országot, vagy mikor nem kell elhagyni az országot. Abban tökéletesen egyetértettünk, hogy ha nagyon komoly nyomás nehezedik ránk, – például várható, hogy becsuknak bennünket –, akkor el kell menni. Egyébként, ami itt történik, azt könnyedén elviseljük. De eléggé pontosan lehetett tudni, hogy ez nem fog bekövetkezni. Az információáramlás kétoldalú volt. Mi körülbelül annyi idő alatt megtudtuk a központi bizottsági döntéseket, mint ők a mi döntéseinket. Egy hét múlva tudtuk, hogy Kádár azt mondta, hogy „nem csinálunk belőlük mártírt”. Halvány gőzöm sincs, hogy kik voltak azok, akik hozták nekünk a hírt. De például rendszeresen hozzájutottunk „szigorúan bizalmas” pecsételésű sajtóválogatásokhoz.

ellenzéki tevékenység

A Beszélő úgy kezdődött – és erről sok történet van –, hogy Szilágyi Saci összehívta Kenedi Jancsi lakására ezt a bizonyos „legyen vagy ne legyen” összejövetelt. Már itt eltérnek a vélemények, hogy hányan voltak. Én határozottan nagyobb létszámra emlékszem. Úgy látom magam előtt a teret, hogy ötven-hatvanan kellett hogy legyünk, de sokak szerint csak húszan-harmincan voltunk. Az volt a közhangulat, hogy ezt nem lehet megcsinálni, mert nincs, aki szerkessze, nincs, aki írjon bele, nincs, aki nyomtassa, nincs, aki terjessze, nincs, aki olvassa. Tehát ki lett mondva, hogy nem. Voltak pikáns ötletek – ez ugye, Khomeini után volt –: például Konrád fölvetette, hogy csináljunk hangos újságot, magnókazettával. És itt hangzott el Petrinek az a híres mondata, hogy „hagyjuk ezt a lila faszságot, csináljuk meg”. Ezt nem hangosan mondta. És utána az utcasarkon megbeszéltük, hogy mégiscsak csináljuk meg. Saci mindenképpen ott volt, Petri mindenképpen ott volt, meg én, és vagy Haraszti volt ott, vagy Kis Jancsi. Én azt gondolom, hogy négyen voltunk. Ezután Saci ment el tárgyalni Kőszeghez, meg Iványihoz. Kőszeggel ott ismerkedtem meg, amikor először összeült a szerkesztőség. Ez már a lakáson, az előszobájukban volt. Arról folyt a beszélgetés, hogy mi legyen az újság címe, és amikor megjelent Iványi, és akkor bemondta ezt a címet. Nagyon gyorsan zajlott minden. A háttérben persze sok mozgás volt, például Kis megkereste Bencét, aki nemet mondott. És akkor összeültünk heten. Az Iványi meg Saci már mind a ketten jegyeztek egy kvázi másik intézményt, Iványinak elég baja volt a saját egyházával, Sacinak meg ott volt a Szabadegyetem, ezért abban állapodtunk meg, hogy a nevük nem jelenik meg a lapon. Iványi az előkészítésben benne volt, de a szerkesztésben már nem vett részt, nem fért bele a táncrendjébe. A Saci végig benne volt, tehát mindig hatan szerkesztettük a lapot, ameddig én ott voltam. Kis, Kőszeg, Haraszti, Petri, Nagy – akik a nevünkkel jegyeztük a lapot – és a Saci. És aztán, mikor én kikerültem belőle, amikor elmentem Franciaországba, akkor került be Ottilia. De akkor még pár számon rajta volt a nevem. Amikor visszajöttem, akkor már nem vettem részt a szerkesztésben. Tehát ülünk Kőszegéknél az előszobában, ez a fogorvosi rendelőnek az előszobája. Hogy miért gondoltuk, hogy kevésbé hallgatják le, mint a Kőszegék szobáját, vagy a fogorvosi rendelőt, vagy a konyhát, azt nem tudom. Persze úgysem lehetett elkonspirálni, mindnyájunkat követtek, nyilván le is hallgattak. Életünkben annyit nem sétáltunk, mint azokban az években, mert ami olyan témájú beszélgetés volt, azt az utcán sétálva bonyolítottuk le. Most tök véletlenül rátaláltam egy filmre, A demokratikus ellenzék, amiben a Bizottság együttes zenéje van. És az első kockák azok a fotók, amelyek az egyik adyligeti sétán készültek: ahol Rajk, Haraszti, Ottilia, Nagy András, Saci.

ellenzéki tevékenység

Az indulás elég hosszú folyamat volt, ki kellett találni a Beszélőt, meg kellett szervezni a nyomtatást. Ez totálisan konspirálva volt, erről Kis Jánoson meg rajtam kívül senki nem tudott. Mi is egészen konspirált körülmények között, egy lakásban találkoztunk csak a nyomdászokkal, és Réti Andrea vitte el Magyar Bálint feleségének a kéziratot, aki eljuttatta a nyomdába. Sőt, Jancsi nagyon okos feltétele volt, hogy csak akkor indulunk, amikor már két nyomdagép van. Tehát ha az egyiket lekapcsolják, akkor legyen azonnal a tartalék. Bár nem történt meg a lekapcsolás, hála Istennek! Vagy kézenfekvő lett volna egy szerkesztőségi ülésre odajönni a rendőrségnek, vagy a lapzártakról eljövő szerkesztőktől elszedni, ami náluk van – de ez soha nem történt meg. Az első pillanattól kezdve Jancsié volt a főszerep. Tehát attól függetlenül, hogy ez soha nem volt kimondva, nyilvánvaló volt, hogy ő a főszerkesztő. Őt mindenki elismerte. És mindenkinek volt ötlete, természetesen mindenkit más dolgok foglalkoztatták. Én mindig kilógtam ebből a történetből, mert se bölcsész, se írástudó nem vagyok. De mindig figyelembe vették az álláspontomat, a szerkesztőségi értekezleteken is. Értelemszerűen én nem javítottam szöveget, mert én ehhez nem értek, meg nem az én dolgom. Hamar kezdtek kialakulni a területek: Kőszeg Feri a jogvédő ügyekkel foglalkozott, Kis Jancsi a koncepcionális dolgokkal. De azt kell mondjam, hogy nem volt olyan Kis Jancsi által jegyzett vezércikk, amit előtte ne beszéltünk volna végig, és ne tükrözte volna mindenkinek az álláspontját, amikor megjelent. Sok nagy vita volt, nem alapvetők, de egy vesszőn is akár. És hát nagyon fontos, hogy többször változott a hely. A sorrendet már nem tudom megmondani –, de voltunk Kis Jancsiék konyhájában, voltunk Saci albérletében, voltunk Haraszti Miki albérletében. Tehát sokfelé bóklászott a szerkesztőség abban a három évben, amíg én benne voltam. A nyomdával való kapcsolat meg a terjesztőhálózat az én feladatom volt. Én építettem föl. A terjesztőhálózat egy piramis volt. Készült ezer példány. Először a fele elkerült a főterjesztőhöz, aki Miklóssy Bandi volt, akit én hoztam be a csapatba, mert a VÁTI-ban munkatársam volt, és ő elvállalta. Tőle elvitték két emberhez, akikhez kétszázötven példány került, azok elvitték olyanokhoz, akikhez ötven példány került. És aztán az elment a huszonötösökhöz, azt hiszem, még ötös is volt. És csak az ötösnek volt szabad árusítania. És így csak az ötös bukhatott le. Ha maga egy huszonötös terjesztő, akkor én nem vehettem magától, hiába sejtettem, hogy ott van ez a huszonöt példány. Csak az ötösek voltak, akik nem voltak konspiráltak. Ezt persze nem egyedül találtam ki, megbeszéltük Jancsival, meg elmentünk Donáth Ferenchez, a régi illegális kommunistához tanácsokat kérni. Értett ehhez a dologhoz. Ő azt mondta, hogy nincsenek szabályok. Mindenki csak annyit tudjon, amennyi rá tartozik – ez az egyetlen fontos szabály. És ezt be is tartottuk. Volt olyan szerkesztő, akinek a felesége vagy a barátnője terjesztő volt, de nem tudott róla! Így működött, és ezért működött. A festék jelentős részét külföldről szereztük be: Franciaországból, Svájcból, Németországból. Jöttek-mentek a barátok, az ismerősök. És jöttek-mentek a sportszatyorban a festékek, amit valaki becsempészett, és akkor egy telefon után a Felszabadulás téren találkoztam egy vadidegen emberrel, aki átadta a táskát, és akkor lett húsz doboz festékünk. Nagyon édes történet volt, hogy egyszer kaptam postán – megvan a mai napig – egy német nyelvű képes újságot. És nem jöttem rá, hogy miért. Eltelt huszon-év, és mutattam valakinek. És akkor rájöttünk: ha úgy esett a fény, lehetett látni, hogy volt az újság közepén, a dupla oldalnál egy olyan kép, ahol egy szakács valamit mutat, és szájában egy buborék, hogy mit beszél. De azt normál esetben nem lehetett látni, mert utólag rajzolták bele. És egy nyomdafestékrecept volt beleírva! A papír beszerzése, mivel az nagy tömeg, nagyon nehéz volt. Olyanok szerezték, akik mögött állt valamilyen intézmény, mert csak intézményre lehetett papírt venni. Mindig volt egy vállalati anyagbeszerző, aki vállalta, hogy egy kicsit többet rendel, és azt átadja nekünk. Iványinak az egyházon keresztül sok vidéki kapcsolata volt, és akkor ott beszerezték, és onnan kellett fölhozni. Nekem volt egy munkatársam, akinek volt autója, és akkor ő volt az egyik fuvarozó. A stencilpapírt volt a legnehezebb beszerezni. Ez az átütő papír, amire rá lett gépelve a szöveg, szigorúan védett dolog volt. Hát azt a legkülönbözőbb munkahelyekről lopkodták össze. Azt, hogy a papír hol van, azt én tudtam. Az egy nagy tömeg volt, egy számnyi papír annyi, mint ez az asztal. Tehát ezért nem volt olyan egyszerű elhelyezni. Arra emlékszem, hogy a Hamburger Miskáék garázsában volt. Más vitte a papírt a nyomdászokhoz, Oroszhoz. Úgy, hogy autót váltottak Szentendrén, vagy ha érezte, hogy követik, akkor inkább hazament, vagy visszavitte a Hamburgerékhez a papírt a garázsba, aztán újra próbálkoztak. Hogy rekrutálódott a szerzőgárda? A szerkesztők személyes kapcsolatain keresztül. De elsősorban Jancsi, aztán Kőszeg, Haraszti, és mondjuk Saci – ők négyen. Gyuri biztos, hogy nem csinált ilyet, ő nem alkalmas erre. Akikről ma már tudjuk, hogy írtak az illegális Beszélőnek, de ők maguk a legalitáson belül voltak, mint Bokros vagy Bauer, vagy mások, azokkal Jancsi tartotta a kapcsolatot. Az első számhoz mi kerestünk meg mindenkit, még a másodikhoz is. Azután akinek volt valami olyan közlendője, amit nem tudott vagy nem akarta a hivatalos nyilvánosságban megjelentetni, akkor jött hozzánk. Az a feltételezés, hogy nem lesz, aki ír bele, nem vált be – mint ahogy az összes többi jóslat sem. A borító Galántai-terv, teljes művészi szabadság. Ezzel a Beszélőnek egyfajta értelmezésére utalt, ami benne volt az induló értelmezésben természetesen, de ennél több is a dolog. Van itt egy fontos dolog, amiről sajnos kívülállóként nem nagyon lehet beszélni, és már csak az egyik fél tud beszélni róla. Remélem, valaki kiszedi Kis Jancsiból a Bence–Kis konfliktust. Én annyit tudok, hogy ők másképpen ítélték meg a Beszélőt is, az ellenzék helyzetét. Mindent másképpen ítéltek meg, és Gyuri a maga szangvinikus és időnként erőszakos módján ezt megmondta, és ezen valahogy összevesztek. Miközben előtte húsz évig kéz a kézben csináltak mindent. Én azt gondolom – bár nem voltam ott –, hogy a nagy szakítás akkor történt, amikor Gyuri nemet mondott. Mert őt kereste meg a Jancsi elsőnek, hogy vegyen részt a szerkesztőségben. Milyen jó lett volna a szerkesztőségnek, ha ez bekövetkezik! Hogy miért mondott nemet? Ez az, amit Jancsinak nagyon meg kéne írni vagy el kéne mondani. Sok mindenre derülhetne fény. Talán azt is jobban lehet érteni, hogy Bence rendszerváltás utáni politikai szereplése miért abba az irányba ment, mint amilyenbe ment. Az nyilvánvaló, hogy Bence a kettőjük közötti konfliktus miatt nem került az SZDSZ-be, pedig a demokratikus ellenzékbeli hagyományai alapján ő odakerült volna. Én Bencével nagyon jóban voltam, meg Petri is nagyon jóban volt vele. És amikor az első két szám készen volt (az első számot akkor kezdtük el terjeszteni, amikor kész volt a második), akkor elvittük Bencéhez, és megkértük, hogy mondja el róla a véleményét. Én soha életemben olyan alapos elemzést nem hallottam, nem olvastam. Onnan kezdve, hogy hogy néz ki, hogy van nyomva, hol hibás a szöveg, a tartalomig, annak összhangjáig, külön-külön minden írás megítéléséig, tehát elképesztő bőséggel elmondta a véleményét. Egy egészen pozitív kritika volt. Egyáltalán nem volt elutasító, nem volt bántó. Nekünk ez rettenetesen nagy élmény volt.

ellenzéki tevékenység

Egyszer én is írtam a Beszélőben. Kenedi Jancsi könyvét recenzáltam – a Tiéd az ország, magadnak építedet. A könyv hőse Révai Gábor, a Révainak a fia, aki a családi háza építésének a történetét mesélte el Kenedinek, aki aztán megírta ebben a könyvben. Zseniális a könyv! És ezt úgy írtuk, hogy kölcsönkaptunk egy pici, hat négyzetméteres kis faházat Velencén egy barátnőmtől, és Petrivel voltunk lent ketten. Én dolgoztam, Petri ment bevásárolni. És főzött. És a környék föl volt háborodva, hogy az a nagydarab, erős ember ül az írógép mellett és gépel, és a kicsi szegény pedig megy vásárolni…

ellenzéki tevékenység

A Butik történetének én az elejét meg a végét tudom. Kitaláltuk, hogy kellene valami ilyesmi. És akkor volt az az adyligeti konspirációs séta, amiről a fotó készült, és akkor ott lett Rajk fölkérve. Nem kellett nagyon kapacitálni. Hogy miért Rajk? A védettsége, a központi hely (Galamb utca) miatt, szóval sok szempontból ő volt erre a legalkalmasabb személy. A vége pedig 84, amikor kilakoltatták Lacit. Tudtuk, hogy jön a rendőrség, és ezért odamentünk néhányan. Pécsi Vera volt ott, Szikora János mint a lakás bérlője, vagy nem tudom én, kije. Ott volt talán Vági Zsuzsa. Mindenkit fölszólított a rendőr, hogy menjünk el. Mondtuk, hogy nem. Akkor fölszólítottak bennünket, hogy vegyünk részt a lefoglalásban. Ezt is visszautasítottuk. És akkor csak Rajk maradt ott, meg Szikora. És bennünket meg elvittek az ötödik kerületi kapitányságra, a Parlament mögé, azt hiszem, a Szalay utcába, valamikor reggel kilenc vagy tíz óra körül. Ott ültünk egy szobában, étlen, szomjan, senki nem kérdezett tőlünk semmit. És amikor befejeződött a kilakoltatás, kilöktek bennünket az ajtón, hogy menjünk Isten hírével. Mindent elkoboztak a Butikból. Aztán még újraéledt Rajk Júlia lakásában, amikor meghalt, a Hankóczy utcában, de ott abba kellett hagyni, mert az a lakóközösség rosszul viselte ezt, a ház lakói följelentették őket.

ellenzéki tevékenység

Miután egyedül éltem ebben a kis festői Vence-ban, Lacival ugye nem kommunikáltunk, franciául nem tudtam, gyakorlatilag magammal beszélgettem. És onnan írtam Kis Jancsinak egy hosszú levelet, hogy én ki akarok szállni a Beszélőből. Nem azért, mert nem értek egyet vele, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy ez nem az én dolgom. Az, ami a dolgom volt, azt már megcsináltam, az jól működik. Beindítottam, de én nem vagyok újságszerkesztő. Erre ő válaszolt is, sajnos nem találtam meg. Azt remélem, hogy Jancsinál megvan az én levelem. Nagyon szép levelet írt nekem. Amikor hazajöttem, ki is szálltam. Jancsi elfogadta az érveimet, de elég furcsán reagáltak rá: többet nem kaptam újságot! Jancsi ilyen: hogyha valaki kívül esik az érdeklődési körén, akkor az már nem létezik. Petrin keresztül azért hozzájutottam, mindig tudtam, hogy mi jelenik meg, és sokan kijártak bulizni, meg Harasztinak ezután építettem a lakását. Tehát mindenféle viszonyok léteztek, de a Beszélő és a köztem lévő kapcsolatot mintha ollóval vágták volna el. Ezt nehezményeztem. És a tetejébe akkor még el is törtem a lábam egy munka közben. És akkor, 84 nyarán Bence meg Hamburger hívtak meg a Duray Bizottságba http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-duray-bizottsag-tajekoztato-levele-es-felhivasa – amely a bebörtönzött Duray szabadon bocsátása érdekében alakult. Tehát ők számon tartottak. Hamburger Mihály volt a vezető, Bence György és a „vizes” Vargha János volt benne – nagy vitával, mert mindenki azt gondolta, hogy (a Beszélő-analógián) akinek másféle elkötelezettsége van, az ne kockáztassa ezzel annak a sikerét –, de ő ezt nagyon akarta csinálni. Törzsök Erika volt még benne, és Benda Gyula. Kiadtunk pár nyilatkozatot, megszerveztük, hogy ki menjen a bírósági tárgyalásokra, merthogy ebben a társaságban senkinek nem volt útlevele. Tehát megkerestük Mészölyt meg Csurkát, akik utazhattak, és elmondtuk a történetet, és ők vállalták is. Ez másfél évig tartott körülbelül. Amint Durayt szabadon engedték, ez a történet is okafogyottá vált.

ellenzéki tevékenység

Segítettem a Duna-körösöknek, praktikus dolgokat, címlistákat, címzést, kapcsolatokat, de nem vettem részt benne, nem is értettem velük egyet. De az egy másik kérdés. Attól még segíteni lehet. Azt gondolom, a véleménynyilvánítás szabadságába belefér, hogy ők ezt mondják, én meg azt gondolom, hogy nem volt jó döntés megakadályozni a vízlépcsőt. Ugyanígy nem értettem egyet, sok évvel később, a Világkiállítás megakadályozásával sem. Szerintem jót tett volna a városnak, meg a gazdaságnak. Engem mindig a megvalósítás mikéntje érdekel, nem pedig az, hogy megakadályozni. Azt gondolom, hogy a vízlépcsőt is meg lehetett volna jól csinálni, annak a következményeit is meg lehetett volna tervezni előre. Nem az a megoldás, hogy megakadályozzuk, mert azt a mennyiségű áramot valahonnan meg kell szerezni, és miután elfelejtettünk a tengerparton hazát találni, ezért a szélerőművekre vagy a tengeri apály–dagály erőművekre nem építhetünk. Az atomerőműt legalább annyi érvvel támadhatjuk, mint ezt. Én mindig úgy gondoltam, hogy a rendszeren lehetett olyan pontokat találni, amelyek mögé nagy közönséget lehetett odaállítani, de ezek a rendszer egészét nem érintették. Engem meg az érdekelt, mondjuk, a SZETA-s gondolkozásból is, hogy azok a kérdések érdekesek, amik az egészet érintik. És hogy azokkal kéne foglalkozni.

ellenzéki tevékenység

A VÁTI ugye egy teljesen más világ. Ott kezdtem először olvasgatni olyasmiket, amik már nem ház-léptékű ügyek. Regionális tervezésben vettem részt, és lakásépítésről szóló tanulmányokat írtam. Érdekes társaság volt. Baráth Etele volt az osztályvezető, ott volt Koszorú, Hegedüs András, Nagy Béla, aki most a legnagyobb magán-várostervező cégnek a tulajdonosa és vezetője. Ott volt Schneller István, aki húsz évig volt Budapest főépítésze. Ott volt Szaló Péter, aki most államtitkár a minisztériumban. Ott volt Miklóssy Bandi, aki aztán később szamizdat-ügyben fontos figura lett, és aztán Andrásfalvynak volt államtitkára talán, vagy tanácsadója. Tehát ő a nemzeti vonal felé orientálódott. Szóval jó döntés volt odamenni. Lehet, hogy nekem való világ lett volna ott maradni – de hát nem így alakult. Ugye ez az ellenzéki tevékenység legelején volt. A Charta ’77-et én még nem írtam alá, csak a 79-est. Hogy miért nem, azt már nehéz megválaszolni. Harmincnégyen írták alá, szinte mindenkit ismertem már, tehát lehetett volna. Én akkor még nem voltam még benne ebben a dologban. De a Hétfői Szabadegyetemre már jártunk. De az is olyan pikáns! 72 óta volt „táncrendem” – táncrendnek hívtam a határidőnaplómat –, és abban volt olyan, hogy egy oldalpáron az volt az egyik oldalon, hogy Tőkei-szeminárium, a másikon meg hogy Szabó Miki Szabadegyetem. Tehát ez a két dolog még erősen együtt volt. Adyligeten, ahol együtt laktunk, ott volt a Koszorú is meg a Farkas Péter is, aki a közgázon volt tanársegéd, mindketten párttagok voltak. Farkas Péter révén kerültem be a Tőkei-szemináriumra. És közben meg már jártunk egy másfajta szabadegyetemre is. A Szabó Miki-félére.

ellenzéki tevékenység

Mindenesetre mi a saját első szabadegyetemünket azon a lakáson szerveztük. Bakondi János műegyetemi tanár, aki azon túl, hogy az épületszerkezettani tanszéken tanított, építészetfilozófiával foglalkozott, és ebből tartott lakásszemináriumi kurzust, ami iszonyú fontos volt. Mai napig egy csomó dologban abból élek, amit akkor tőle tanultam. Ez még a Repülő Egyetem előtt volt. A Műegyetemre járók tudták, hogy Bakondi tanár úr mással is foglalkozik, mint amit tanít. És őket ez nagyon érdekelte. Én meg mondtam, hogy akkor talán hívjuk meg! Ez kb. nyolc alkalom volt, elég hosszan zajlott. Olyan húszan voltunk mindig. Zömmel építészek, esetleg barátnők. De lehet, hogy ez volt előbb, és ezután volt a Fodor utca. Ez is azon a környéken volt, a Mártonhegyi úton. Innen például ezért az előadássorozatért raktak ki bennünket, nem tűrték. Hogy aztán maguktól raktak-e ki, mert zaj volt, vagy azért, mert megkérték őket? Ezt nem tudom. És akkor a következő albérletből is kitettek bennünket, és akkor egy utcai lakást béreltünk, de azt már talán öten vagy hatan béreltük. Akkor keveredett hozzánk szegedi ismeretségen keresztül Saci. Szilágyi Sándor. A Bölcsészkaron volt egy diákmozgolódás: az Oktatásügyi Klub. Ez, gondolom, 77–78-ban lehetett. Tehát ez már egy picit átfedett a Hétfői Szabadegyetemmel. Én mint kívülálló és egy pár évvel idősebb, kvázi mint konzultációs partner – nem mondtunk akkor még ilyen csúnyákat –, ott voltam, meghallgattam a vitákat az egyetem vezetésével, és utána próbáltuk kitalálni, hogy mit meg hogyan lépjenek. Ez is nyilván az ELTE KISZ-en keresztül szerveződött, mert másképp nem szerveződhetett. De ennek már egy önálló formája volt.

ellenzéki tevékenység

A Repülő Egyetembe Sacin keresztül kapcsolódtam be. Nem ő kezdte szervezni, de aztán ő vette át, és ő lett az igazgató, ahogy saját magát szereti meghatározni. Kovács Mari meg Örkény Tóni kezdték. Nemcsak a Szabadegyetem volt, hanem voltak szemináriumok is. Ezeket a kiscsoportos foglalkozásokat zömmel Szabó Miki tartotta: 56-ról, Oroszországról stb. – rettenetesen jó, okos dolgok voltak. Az Iskola utcába jártunk, Betlen Panni lakásába. Lehet, hogy Kovács Andrásnál, a Teréz körúton volt a legelső, vagy a Szondi utcában volt a legelső, nem emlékszem, de mindegy, ezek már le vannak írva, úgyhogy ezek nem érdekesek. És aztán az Óra utca. Az idén volt az Óra utcában egy nosztalgia-parti, és ott mindenki azt mondta, hogy ő sokkal nagyobb lakásra emlékszik. Szakmai ártalomból én pontosan tudtam, hogy mekkora, és hogy milyen elképesztő módon voltunk oda bezsúfolódva, még sokszor a függőfolyosóra is kifolyva. Rengeteg jó történet volt. Matolay Magdi Tűzoltó utcai lakásában Tamás Gazsi tartott előadást Erdélyről. És az egyik szünetben egyszer csak a Körútról egy borízű hang hallatszott fel, amint azt kiabálja, hogy: „Éljen Sztálin, éljen a Párt!” Elképesztő röhögés volt. Aztán Hegedüs András, Zsille tartott előadást. Ezek mind nagyon fontos és soha nem hallott dolgok voltak, különösen egy építész számára. De olyan vonatkozása is volt – Szabó Mikitől tudom –, hogy Erdei kriptokommunista volt, tehát neki már volt kommunista párti tagkönyve, amikor a parasztpártot szervezte – ez azért elég érdekes. Erről az én családom semmit nem tud. Mert párszor megpróbáltam tőlük ezt megtudni, és semmit nem tudnak, mint ahogy a másik dicstelen tettéről sem tudnak, hogy hogy van az, hogy a tököli küldöttségből Malétert kivégzik, Erdei meg politikai karriert fut be.

Oldalak