Még együtt éltünk, de már két lakást építettünk, azzal, hogy az egyik Katáé, a másik meg az enyém, merthogy én mindenfelé éltem, másutt is. Két éjszakát töltöttem Adyligeten, a többit meg más nőknél. Párhuzamosan sok nőnél. A négy volt az ideális, az tökéletesen működik. Ugye, a hetvenes–nyolcvanas évek elejét írtuk, és a nők között is nagyon sok olyan volt, aki független életet akart élni, ámde nem akart teljesen egyedül lenni. És ebbe belefért az is, hogy osztozni kell más nőkkel. Legalábbis tűrték, ha nem is örültek, de Kata – biztosan tudom – nem örült neki, de soha nem lehetett illúziója, hogy ez nem így lesz. Karácsonykor én legalább három-négy helyen faragtam be a fenyőfát a talpába, mert én voltam „a férfi”, aki kéznél volt. De a lányokról is tudom, vagy asszonyokról is tudom, hogy kinek volt mellettem párhuzamosan másik két vagy három kapcsolata.
És egy nagyon fontos kapcsolatom lett ott, Clark Ágival, akivel itthon egyetlenegy alkalommal találkoztam, merthogy ő akkor Csalog Zsoltnak volt a felesége, és Erdély Miki temetéséről jöttünk le. Aztán soha többet nem találkoztam vele, de mielőtt elmentem, kaptam millió telefonszámot meg címet, hogy kiket keressek meg. És senkit nem kerestem meg, csak őt. Nem tudom, miért. Ráérzésből. És talán azért, mert Mityu is ismerte, és az első héten én Mityuval voltam a városban. És fölmentünk hozzá – ez volt mondjuk a második hétvége, amit New Yorkban töltöttem –, ittunk, dohányoztunk, beszélgettünk, és az Ági – amikor Mityu kiment a mosdóba – megkérdezte, hogy nincs-e kedvem lemenni a countryba, a tanyára egy hétvégén? Igent mondtam. De nyilvánvaló volt, hogy csak engem akar hívni. A következő hétvégén lementünk. Beültünk péntek este az autóba, nem tudom én, hány órakor, és akkor azt mondta, hogy: „Na, mesélj magadról!” És akkor én elkezdtem, és amikor bekanyarodtunk a tanyára – de én nem tudtam, hogy hova megyünk –, akkor ott tartottam, hogy „…és két héttel ezelőtt leszállt velem a gép New Yorkban”. És akkor hajnalig folytattuk a beszélgetést, és olyan volt, mintha mindig így lett volna. Iszonyúan egymásra találtunk. Aztán a kedvesem lett. Olyannyira, hogy mind a ketten azzal feküdtünk le külön-külön, hogy miért nem is együtt fekszünk le? Merthogy annyira egyértelmű volt, hogy ez így van kitalálva. Világraszóló szerelem volt. Két évig tartott. És egy nagyon jó barátság lett belőle.
És ugyanezt a rossz döntést a magánéletben is megcsináltam. Ahogy benne volt a levegőben, hogy most jön a demokrácia meg a polgári világ, ahol az embernek cége van, ugyanúgy benne volt az is, hogy az ember családot alapít. Holott pontosan tudtam, hogy nem vagyok rá alkalmas. Föladtam az azt megelőző életformámat, pedig az akkori életemnek a fele már lezajlott abban a poligám életformában. Egy jól szituált cégvezetőnek van szép felesége, sok szép, kövér gyereke… És akkor az ember ezt megcsinálta, ahelyett, hogy gondolkozott volna rajta, hogy jól van-e ez így? Ez egy klasszikus, hagyományos család volt, balatoni nyaralással, amit gyűlölök. A karácsonyi ünnepségekkel, ami a totális ideológiai és nem tudom, milyen zűrzavarban volt, mert a kommunista szülők által állított karácsonyfa mellett égett a menóra. Én meg sosem akartam ilyen világot élni, mindig megvoltak a saját, önálló értékeim, meg megcsináltam a saját ünnepeimet. De a rossz döntés így hozza maga után az összes többi rossz döntést. Tizenévig éltünk együtt. Amikor ideköltöztem a Hajós utcába, akkor költözött ide Spilák Klára, és ez volt 94 őszén, és most van 2009. Szerintem 2004 nyarán ment el. Huszonöt éves szingli nőt alakít azóta is. Nyolc éve szinkronizálja a Szex és New Yorkban a főhősnőt, és beleszeretett ebbe a szerepbe. Úgy érezte, hogy ez kimaradt az életéből, és gyorsan be kell pótolnia, amíg van rá módja. Ha lett volna egy pasi, akkor attól vissza lehet szerezni egy nőt. De a Szex és New York státusfilmtől nem lehet visszaszerezni egy nőt, mert nincs is értelme.