Tovább a szövegrészlethez...
középiskola

A gimnázium első évét 1939-40-ben még a Szent Bernát Gimnáziumban, a cisztereknél végeztem el. Oltay Rudolfnak hívták a testnevelőtanárunkat, aki a cserkészeket is nevelte és vezette. Nagy volt a fegyelem! Mert adva volt a tornaruha: rövid nadrág, fehér póló, és itt, elől a nagy pajzs, a ciszterci gimnázium pajzsa volt. Ugyanúgy, mint ahogy egyenruhánk volt, meg egyensapkánk volt, s az utcán meg lehetett mondani rólunk, melyik gimnáziumba járunk. Ha a tanár úr jött, abban a pillanatban tisztelegni kellett, mert ha nem tette az ember, akkor meg is állította azonnal, azt kérdezte: „Fiam, te hova jársz? Hát te nekem nem tisztelegsz?” Ez a fegyelem belénk ivódott. Azt mondja egyik nap Oltay Rudolf tanár úr nekünk testnevelési órán: „Fiúk! Pajzsot a mellre! Kiosztom nektek, mindenkinek a mellén legyen egy pajzs úgy, hogy pattintható legyen: le lehessen venni, és föl lehessen venni. Ha mosásba kerül, akkor a címer, az nem megy a mosodába! De kérjétek meg az édesanyátokat, hogy az ingre a pajzs alá a neveteket hímezze bele, hogy amikor visszajön a mosodából, akkor ki tudjuk osztani.” Eltelik egy hét. Sorba álltunk, kezdődött volna a testnevelési óra. A tanár úr középen áll, és fölteszi a kérdést: „Mindenki beíratta a monogramját a pajzs mögé?” „Atyaúristen! – mondom magamban. – Hát én elfelejtettem szólni édesanyámnak!” Kiléptem a sorból, odaálltam a tanár úr elé, és azt mondtam: „Nem! Tanár úr, én elfelejtettem, és nincs beírva a címerpajzs alá a monogramom!” Levette, megnézte, és azt mondta: „Állj félre!” Félreálltam. „Még egyszer fölteszem a kérdést: mindenki beíratta a monogramot?” Néma csönd. „Most vegye le mindenki a pajzsot!” Még ötnek nem volt beírva. Azt mondja: „Titeket megbüntetlek! Te, Ivánfi, állj vissza a sorba, mert volt annyi bátorságod, hogy elsőnek bevalljad a mulasztást!” Így neveltek a kifogástalan magatartásra! Édesapámat 1940-ben Miskolcra helyezték. Tanulmányaimat a minorita gimnáziumban folytattam, amelyet Fráter Györgyről neveztek el annak idején. A matematikát, a fizikát kedveltem. Amellett a nyelveket szerettem, azért, mert a tanáraim olyan kitűnőek voltak, hogy megszerettették velem a nyelvet. A gimnáziumban még egy tanárom volt, akiért rajongtam, a történelmet tanította. Gergely Károlynak hívták. Ő később a Sárospataki Református Gimnázium igazgatója lett, amikor államosították a gimnáziumokat. De Gergely Károly tanár úr annyira belelkesített engem, hogy például én az ő tantárgyából az órákra nem a történelemkönyvből tanultam, hanem bevettem magam egy-egy könyvtárba Miskolcon, és ott olvastam arról a korról, azokról a személyekről, akikről ő az órát leadta. Így történhetett, hogy amikor fölhívott felelni, sokkal többet tudtam, mint az osztálytársaim. Ők nyugodtan ültek a helyükön, mert tudták, hogy az én felelésem húsz perc. Ha az letelik, utána nem lesz feleltetés, mert már a tanár úr előadása következik. Mi nagyon kedveltük egymást, a tanár úr is engem, meg én is őt, ez bennem maradt a mai napig is, hogy tulajdonképpen mindig a magyar és a világtörténelem érdekelt, most is.