Tovább a szövegrészlethez...
saját család

A gyerekeimről a következőt tudom elmondani: Péter fiam végül magyar szakon végzett az egyetemen, Ma a kis finnugor népek irodalomtörténetét gondozza, cseremisz, osztják stb. Majd öt teljes esztendőt töltött Szentpétervárott, s ott tudta megcsinálni azt, amit akart. Olyan könyvtárat hozott össze, ami ritkaság. Több könyve jelent meg. Kevés, de mégis kénytelen érdeklődést mutat arrafelé is, amerre én jártam és dolgoztam. S reménykedem, ha kiesik kezemből a penna, majd ő folytatja. Péter fiam mára három gyermek apja. Erzsébetet nem vették fel az egyetemre, akkor nehéz évek jártak, s bizony nem mindenkinek sikerült tanulnia – önhibáján kívül. Most a Kémiai Kutatóintézetben dolgozik. A kisebb fiam, Ádám, elektromérnök, a repülőtéren dolgozik, neki is három gyermeke van. A legkisebb leánykám, Mária, az MTA Zenetudományi Intézet népdalkutató csoportjának munkatársa. Sok előadást tart, könyvet írt.