Nagyanyám – ő volt a katolikus ág – lelkesen gondoskodott arról, hogy mi a közelben lévő piarista iskolába be legyünk íratva. Úgyhogy én ott kezdtem a középiskolát a piaristáknál, a Duna-parton. Ez az iskola nagyon szigorú volt. Emlékszem, hogy a latin nekem nem ment olyan könnyen, és volt egy latintanárunk, akinek az volt a módszere – de nem rítt ki az átlagképből –, hogy „te ősállat, te ősbarom. Te még mindig nem tanultad meg? Megint nem készültél?” De ez nem volt igazán komoly fenyegetés. Aztán volt egy joviális magyartanár, akit nem vettünk komolyan, és volt egy nagyon szigorú számtantanár, Péntek József, aki nagyon jól tanította a számtant, és tartottunk tőle. A vallási nevelés nagyon deszkás volt. (Ez még ötven évvel ezelőtti szleng.) Volt két – most mai kifejezést használok – száraz kóró hittantanár az iskolában. Az egyik elrettentőbb volt, mint a másik. De tulajdonképpen nem ez volt a lényeg, hanem hogy az egész iskolában rend és fegyelem volt, és kötelező volt hétköznap reggel a kápolnába misére menni. De mindez csak része volt az egésznek, szóval nem volt túlzásban a vallási tartalom. Rend, fegyelem, lecke és szigorúság. Ugyanakkor volt néhány tanár például Szemenyei László és Kovács Mihály, aki nagyon aktív volt, sportolt, és a diáksághoz közel állt. Ők a cserkészetben voltak vezető személyiségek, és értük én is nagyon lelkesedtem. Eleinte diáktáborok voltak a Balatonnál. Volt az iskolának egy nyaralója, és odamentünk nyáron egy vagy két hétre. Amit sose felejtek el, hogy onnan írtam panaszkodó leveleket a szüleimnek, hogy itt a gyerekek – oda az ország minden részéből jöttek, nemcsak úri gyerekek – nagyon csúnyán beszélnek, és ronda vicceket mondanak. Ez volt a „második ablak”, ami kinyílott előttem a világ felé. Az első volt az elemi iskola Füreden a parasztgyerekekkel és az oroszokkal, és utána meg jött ez az iskolatábor. Nagyon szigorú volt ez a szerzetes iskola, és minden, ami a szexualitással kapcsolatban volt, bűn volt, még arra gondolni, róla fantáziálni is tilos volt. Nemcsak csinálni, gondolni is. És ezek a deszkás hittantanárok ezeket belénk sulykolták. Aztán az iskolatáborban pedig jött a másik oldal. Hogy ezek a gyerekek arról beszélnek és úgy beszélnek, amit nem szabad, ami tilos. És ami bűn! Mert a tilos még kevésbé veszélyes, de ha az emberbe belesulykolják azt, hogy „emiatt, ha nem vigyáz, a pokolba kerül” – akkor az eléggé ijesztő lesz. Jobban, mint az orosz tankok. És én ezt komolyan vettem.
Amikor a volt piarista iskolát 49-ben megszüntették, mi széjjelmentük. A legtöbben elmentek az Eötvösbe, az volt a kézenfekvő. Azt hiszem, az volt a tanácsi javaslat is, az volt a belvárosi iskola. Azonban apám szolnoki iskolaigazgatójának a fia igazgató volt az államosított bencés iskolában, a Baross utcában, ami Fazekas-gimnázium lett. Apámnak az volt a gondolata, hogy én menjek oda. Úgyhogy ott folytattam a tanulást. De a Pilis-közösségben mozogva kezdett megerősödni bennem az a gondolat, hogy én pap akarok lenni, és nem akarom a latint elfelejteni. És két osztály után azt mondtam, hogy én át akarok menni az Eötvösbe, hogy latinból is legyen érettségim. Úgyhogy így váltakozott az életem. Tehát három év piarista, egyéves államosítás, kétéves Fazekas után végül is az utolsó két évben az Eötvösbe jártam. És akkor egy osztályba kerültem Alföldyvel, Báldi Tamással és Ginter Károllyal. És majdnem minden vasárnap mentünk kirándulni. Korán reggel misére, és utána ki Hévvel a Pilisbe túrázni.
Én, azt hiszem, nagyon céltudatosan készültem az érettségire. Ki volt minden tétel dolgozva, kivonatolva, és nagyon sokat tanultam. Elég jól sikerült. Én majdnem mindig kitűnő tanuló voltam. Volt egyszer egy fizikatanárom a volt bencéseknél, aki „jól átszúrta a kártyát” – ez holland kifejezés –, vagyis keresztüllátott a szitán, és ha jól emlékszem, hármast adott. Akkor apám nagyon meglepődött, hogy „hát te nem vagy kitűnő?” Szóval nagy volt az elvárás, hogy nekem jó tanulónak kell lenni. „Mert ha nem vagy jó tanuló, akkor aztán ilyen hátránnyal, mint értelmiségi, egyáltalán nem vesznek fel az egyetemre.” Azt hiszem, hogy nekem sokat kellett tanulni. Ha összehasonlítom magam Alföldyvel vagy Báldival, Ginterrel, ők könnyebben tanultak. Nekem sokat kellett gürcölnöm, legalábbis az volt az érzésem, hogy nekem nem megy olyan könnyen. De jó jegyeim voltak, és kitűnőre érettségiztem.