Tovább a szövegrészlethez...
ellenzéki tevékenység

Szelényi Iván különleges pályát futott be a magyar szociológiában. 1962 őszén, amikor először találkoztunk, polgári szociológus volt, az amerikai szociológia irányában tájékozódott, a politikához közel álló témákkal nem foglalkozott. Ezt még fokozta egyéves amerikai tartózkodása a hatvanas években. A hetvenes évek elején azonban Hegedüs András – és bizonyos fokig Konrád György – hatására egyre inkább a politika és a marxizmus iránt kezdett érdeklődni. Nem hivatalos marxistává, hanem „nyugati marxistává” vált. Konráddal együtt írt műve, Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz kétségtelenül közelebb állt Marxhoz, mint például az én mobilitási kutatásaim. Könyvük fő tétele az, hogy a szocialista társadalomban az uralkodó osztályt a párt- és állami bürokrácia alkotja, és őket fogja felváltani az értelmiség. Ez volt a nagy ellentét: az egyik oldalon az állami és pártbürokrácia, rögtön utána egy értelmiségi réteg, amelyik a hetvenes években a bürokrácia utánpótlását adta, a másik oldalon viszont az elnyomott, kizsákmányolt tömeg. Az, hogy a párt- és az állami bürokrácia uralkodott Magyarországon, nem kétséges. Az azonban már vitatható, hogy a hetvenes években az értelmiség kezdte volna felváltani a bürokráciát az uralkodó pozícióban. Konrád és Szelényi vitathatatlanul fontos, érdekes társadalmi jelenségre és folyamatra hívta fel a figyelmet. 1974-es letartóztatásuk óriási megrázkódtatásként ért mindnyájunkat. Öt napig ültek előzetesben. Az egész Szelényi–Konrád történet háttere az 1972–74 között Magyarországon megindult erős sztálinista ellentámadásban keresendő, amely Biszku Béla vezetésével indult Kádár és a Kádárnál liberálisabb vezetők, Nyers, Fehér Lajos és Aczél György ellen. Szelényiéket azért tartóztatták le, mert tudták, hogy Konrád személyes kapcsolatban áll Aczél Györggyel. Konrádon keresztül Aczél Györgyre próbáltak lecsapni. Azért mondták nekik, hogy vándoroljanak ki, mert arra számítottak, „kreálnak” egy magyar Szolzsenyicint, aki kimegy, elkezd átkozódni, és akkor azt lehet mondani, hogy na, Aczél elvtárs, ezek a maga emberei. Itt van ez a Konrád is, akit maga védelmezett… Végül is a sztálinista erők terve nem sikerült, mert Kádár János elment a BM-be, és bírálta a viselkedésüket. E támadás következményeként oszlatta föl Bálint József is a Társadalomstatisztikai Főosztályt. Engem betett a Módszertani Főosztályra, így a KSH-ban megszűnt a szociológiai kutatás.

ellenzéki tevékenység

1962-től újra feléledtek a baráti összejövetelek. Ahogy jöttek ki az emberek a börtönből, úgy kapcsolódhattak be ebbe a laza baráti körbe. Sokat kirándultunk, később vitorláztunk együtt. Aktív politikai tevékenységnek ezt még annyira sem lehet tekinteni, mint az 1957-től 1959-ig tartott összejöveteleinket. Ennek az egésznek Gyurkó volt a lelke. Ő hozott össze mindenkit, engem is mindig odahívott. Az első társaság írótársaság volt, amely zömmel Gyurkóéknál jött össze: Konrád György, Bernáth István, Albert Gábor, B. Nagy László, Horváth Lajos, aki az Európa Kiadónál volt lektor. Amikor Eörsi István kijött a börtönből, Gyurkó rögtön összehozott vele. Ezután egy ideig a kör magját Gyurkó, Eörsi meg én alkottuk. Később, amikor kijött a börtönből, Kemény Pista is csatlakozott hozzánk, majd barátja, Lóránt Imre, aztán Pomogáts Béla, amikor kijött az internálótáborból. Dornbach is egy darabig, de ő aztán megszökött a politikai rendőrség zaklatásától: elment Gyöngyösre, ám a kapcsolat vele is megmaradt. A későbbiekben kialakult négy-öt ilyen központ. Gyurkóéknak Somoson, Szántód mellett volt egy üdülőházuk, és én ott vitorláztam 1956-tól kezdve a munkahelyem bérelt vitorlásán. A hatvanas évek első felében Huszár Tibor is bekapcsolódott a társaságba. Szabó Miklósnál, Józsa Péternél is gyakran összejöttünk. 1960-ban Donáth Ferenc kijött a börtönből. Úgy ismertem meg, hogy Pomogáts vitorláztatta Balatonon, és a két vitorlás összefutott. A találkozásból később szoros barátság lett. Arra már nem emlékszem, hogy Göncz Árpád is ott volt-e, de az biztos, hogy a feleségével együtt vitorlázott a vitorlásunkon a szabadulása után. Azután ő kivált ebből a körből, mert a politikai rendőrségen megmondták neki, hogy ha nem szakít meg minden kapcsolatot velünk, megint beviszik, és akkor már nem ússza meg.