Tovább a szövegrészlethez...
hivatás - foglalkozás

Már az érettségi környékén elkezdtem olvasni az angol közgazdaságtani irodalmat, főképp a matematikai közgazdaságtant. Úgy gondoltam, hogy a matematikai közgazdaságtan eléggé új Magyarországon, és szerephez fog jutni. Ezt nem lehet marxista alapon dominálni, szabad kutatási terület nyílik, amelybe esetleg majd én is bekapcsolódhatom. Nagy szerepet játszott benne, hogy megtanultam lengyelül. Rengeteg lengyel műszaki szöveget fordítottam és elkezdtem érdeklődni a lengyel közgazdaságtan iránt is. Hamarosan belebotlottam Oskar Lange műveibe. Oskar Lange célja az volt, hogy a matematikai közgazdaságtant beemelje a lengyel közgazdaságtanba, és ezzel oldja a marxizmus merev kötöttségeit. Ezt a gondolatot Langétól vettem át. Azután már fordítottam és lektoráltam is Lange-műveket. Elgondolkoztam, hogy matematikai közgazdász leszek, és ebbe a Központi Statisztikai Hivatal könyvtára kitűnően beleilleszkedett. Ez volt az a hely, ahol a matematikai közgazdaságtan irodalmát megtalálhattam. Már az érettségi után világossá kellett volna számomra válnia, hogy nekem a tudományos pálya való: nem diplomatának, nem politikusnak, nem ügyvédnek kell mennem, hanem tudósnak, valahol a társadalomtudományok területén. Utólag visszatekintve azt hiszem, nagyon jól döntöttem, hogy később sem lettem politikus, hanem tudós maradtam.

hivatás - foglalkozás

Amikor a KSH-ba kerültem, nem sokat tudtam a demográfiáról. 1949-ben fél évig tanultam a jogi karon demográfiát, Varga Istvánnál. Nekiálltam, hogy felújítsam ismereteimet. Hamar föltűnt, hogy igen alacsony a magyar születési arányszám. A témát érdekesnek találtam, és úgy gondoltam, érdemes lenne kutatni. Amikor ezt a különböző kollégáknak elmondtam, azt válaszolták: „Csak nem képzeled, hogy te erről írhatsz? Egyrészt a kormányt nem szabad ilyesmikkel nyugtalanítani, ez szigorúan tilos terület. Másrészt egy ilyen központi témáról, mint a születésszám, csak Szabady elvtárs írhat, esetleg még egy-két másik munkatársa. Jobb, ha leteszel róla.” A két szakfolyóirat, a Demográfia és a Statisztikai Szemle teljes mértékben Szabady felügyelete alatt állt. Ha ő valamire azt mondta, hogy ne közöljék, azt nem közölték. Máshol nem lehetett ilyen tárgyú tudományos írást közölni. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetben folyt a társadalmi mobilitási adatfelvétel, és megkértem a munkatársakat, hadd csatlakozhassam a vizsgálathoz. Igent mondtak. Igen hamar megjelent Szabadynak és Klinger Andrásnak egy kiadványa a társadalmi mobilitásról. Ők az adatfelvételt három lépésben végezték el: Budapesten 1962-ben, a vidéki városokban 1963-ban, a falvakban 1964-ben. Ám nekem bizonyos furcsaságok föltűntek az adatokban, megnéztem kérdőíveket, és arra a következtetésre jutottam, hogy nincs minden helyesen kódolva. A művezetőket és csoportvezetőket például bekódolták az értelmiséghez. Ezt elmondtam Szabady Egonnak, aki megdicsért, hogy észrevettem, de a hátam mögött kiadta az utasítást, hogy engem többet a mobilitás-adatfelvétel közelébe se engedjenek. Ekkor történt, hogy közvetlen főnököm, Vukovich György állást kapott Kairóban. Az intézetben vitt témái közül valamennyi „elegáns” témát lefoglalta valaki, így nekem az alkoholizmus maradt. Nálunk ez a téma senkinek sem kellett, érdektelennek és gusztustalannak tartották. Így legalább lett egy olyan témám, ami csak az enyém, és senki nem irigyelte tőlem. Igaz, valóban nagyon gusztustalan téma volt. Nemcsak azért, mert az adatfelvétel abból állt, hogy az alkoholelvonó intézetekben egy kérdőívet töltöttek ki a kezelt alkoholistákról, hanem mert el is kellett menni a gondozó intézetekbe, az alkoholisták pedig ott okádtak sorban… Rémes volt az egész. A legrémesebbnek azonban maga az alkoholizmus elleni küzdelem főorvosa, Bálint István bizonyult, aki 1953-ig az ÁVH főorvosa, Péter Gábor bizalmasa volt, ő adott útmutatást a kihallgatottak kínzásához. Miután kiszabadult a börtönből, rábízták az alkoholizmus elleni küzdelmet. Ezzel az emberrel kellett az alkoholizmuskutatást folytatni. Azt legalább sikerült elkerülnöm, hogy társszerzőként együtt szerepeljünk, noha erre több ízben ajánlatot tett. Menet közben aztán föl is ébredt bennem az érdeklődés az alkoholizmus témája iránt. A közelmúltban írtam egy tanulmányt, melynek az a lényege, hogy az alkoholizmus és az öngyilkosság, a neurózis és a depresszió hátterében az egész magyar társadalmat jellemző anómiás állapot állt, ami a szocialista rendszer totalitárius voltával magyarázható. Hétköznapibban fogalmazva: az alkoholizmus terjedésének oka – a diktatúra volt. Az alkoholizmus témakörében legjobb munkámat 1970 körül Buda Bélával, Cseh-Szombathy Lászlóval, Hegedűs Imrével, Kiss Judittal és Simon Györgyivel együtt készítettem: 200 alkoholista férfi igen alapos megkérdezése után írtunk elemzést az alkoholizmus okairól, később, a hetvenes évek végétől Pataki Ferenc vezetésével egy nagyobb csoport dolgozott a társadalmi beilleszkedési zavarok kutatási témáján, ezen belül az alkoholizmuson. Azt hiszem, az a két kötet, amely ezen kutatás eredményeit összefoglalta, a magyar szociológiának és más társadalomtudományoknak igazán a becsületére válik.

hivatás - foglalkozás

Ezek után tértem át a történeti demográfiára. Egyrészt azért, mert a jelenkorra vonatkozó kutatásaimból arra a következtetésre jutottam, hogy az alacsony gyerekszámnak – de még inkább a születésszám regionális különbségeinek –  történelmi gyökerei vannak. Olyan eredményt kaptam ugyanis, hogy a Dél-Dunántúlon feltűnően alacsony a gyerekszám, míg Szabolcsban feltűnően magas. Ezt nem lehet egyszerűen a fejlettségi különbséggel magyarázni, mert Dél-Dunántúl egyáltalán nem volt fejlett. Eszembe jutott, hogy gyerekkoromban olvastam az ormánsági egykézésről. Másrészt sokat olvastam a külföldi demográfiai tudományos irodalmat. Tudtam, hogy Franciaországban kidolgozták a családrekonstrukció módszerét, amely abból áll, hogy a népesség történetét a születési anyakönyvek alapján rekonstruálják, és ebből nagyon érdekes következtetésekre lehet jutni. Miért ne próbáljak meg egy ormánsági faluban családrekonstrukciót készíteni, hiszen érdekel is, maradhatok a születésszám-témánál is úgy, hogy a történeti népességi viszonyokat kutatom, nem a mai helyzetet, és fütyülök az egyéves szilenciumra. Majd írok én egy éven belül is – gondoltam magamban. Így kezdtem a történeti demográfiával foglalkozni, mely témát a mai napig megtartottam. Számos falu családrekonstrukcióját elkészítettem; ezekkel a vizsgálataimmal nemzetközileg is jelentős sikert arattam. Az is furcsa, ahogy a nemzetközi tudományos élet működik. A világon maximum száz, de inkább ötven tudós foglalkozik ezzel a témával. Bekerültem ebbe a körbe, mert feltűnést keltett, hogy él Magyarországon valaki, aki az ő módszereikkel képes családrekonstrukciót végezni. Ráadásul tényleg azt találtam, hogy az Ormánságban és a Sárközben nagyon korán, már a XVIII. század végétől elterjedtté vált a születéskorlátozás. Ez meglepő és egyedülálló jelenség Európában. A felfedezés is érdekes volt, és így meghívtak nemzetközi konferenciákra. Megjelent több tanulmányom is, folyóiratokban, könyvekben.

hivatás - foglalkozás

A későbbiekben, amikor 1970-ben a Népességtudományi Kutatóintézetből a Társadalomstatisztikai Főosztályra kerültem, vissza-visszatértem a termékenység témájához, elsősorban úgy, hogy a hetvenes évek első felében felkérést kaptam egy angol kiadótól: írjak egy könyvet, amelyben áttekintem a fejlett országok termékenység–gyerekszám összefüggéseire vonatkozó kutatásait. Ilyen könyvet senki sem ír szívesen, mert nagy munka, sokat kell olvasni, és nem lehet nagyon originális eredményekkel előállni, tehát nem lehet különösebb dicsőséget elérni. Mások nem vállalták, én igen, megírtam. A könyv az egyik legrangosabb angol kiadónál jelent meg, és bekerült a nemzetközi könyvárusítási forgalomba, a világon több helyen az oktatásban is használták. A hetvenes évek elején itthon nem lehetett előállni azzal, hogy könyvet akarok írni a magyarországi gyermekszámról, mert Szabady Egon megakadályozta volna. A témáról persze ma is írok időnként. Igaz, manapság már inkább a népesedéspolitikáról, annál is inkább, mert ennek a könyvnek az alapján két turnusban, tehát kétszer négy évig voltam tagja a Nemzetközi Népességtudományi Unió népesedéspolitikával foglalkozó kutatási bizottságának. Részt vettem az évente tartott konferencián, és ebből születtek különböző publikációk.

hivatás - foglalkozás

Nem érdektelen elmondanom, hogy hogyan is lettem szociológus. Amikor 1963-ban odakerültem a Népességtudományi Kutatóintézetbe, eleve nagyon érdeklődtem a szociológia és a demográfia iránt. Az első három témámból kettő, az alkohol és a mobilitás is szociológiai téma. Amikor Szelényi Ivánnal megismerkedtem a Statisztikai Hivatal könyvtárában, nagyon jó barátságba kerültünk. Ez természetes, mert családi hátterünk, világnézetünk, felfogásunk a magyar társadalomról nagyon hasonlított. Iván elkezdett szociológiával foglalkozni, és kereste a kapcsolatot más szociológuskörökkel. Így legelsősorban Hegedüs Andrással, a volt miniszterelnökkel, aki 1961–63-ban a KSH elnökhelyettese volt, és onnan szervezte a szociológiai kutatást. Szelényi azt mondta, szól Hegedüsnek, hogy engem is vonjanak be ebbe a körbe. Azonban az a visszajelzés érkezett, túl rossz káder vagyok ahhoz, hogy Hegedüs szociológusköréhez tartozzam. A Szociológiai Intézet munkatársai tudomást sem vettek a munkáimról. Ebben minden bizonnyal az is közrejátszott, hogy ők túlnyomórészt marxisták voltak. Az volt az érzésem, abban a meggyőződésben éltek, hogy aki nem marxista, az nem is igazán komoly ember. Hozzájárult ehhez még az is, hogy teljesen mások voltak az elméleti inspirációk. A Szociológiai Intézet munkatársai Marxtól, Lukácstól, a felvilágosult marxistáktól vették az inspirációt. Az én szemléletemet Weber, Durkheim és követőik munkái formálták. Lukács György utálta Webert, ezért a Szociológiai Intézet szociológusainak többsége sem hivatkozott rá. Említhetek egy nagy módszertani különbséget is: Hegedüs András köre legfeljebb kis empirikus vizsgálatokat végzett, és főleg elmélettel foglalkozott, míg mi a Statisztikai Hivatalban szükségképpen mindig empíriával foglalkoztunk. Éppen azért, mert nem voltunk hajlandók marxista álarcot ölteni, kerültük az elméletet. Ha egyszer-egyszer Marxot idéztem, azért tettem, mert tudós is volt. Ma is ez a véleményem: Marx akkora tudós, mint Weber vagy Durkheim, csak történetesen én éppen őket szerettem.

hivatás - foglalkozás

Szeretnék még néhány témát említeni, amelyekben kutatásokat végeztem. Az egyik az időmérleg. A Statisztikai Hivatal 1976–77-ben egy éven keresztül egy időmérleg-vizsgálatot végzett. A kutatást eredetileg Cseh-Szombathy László vezette volna, de ő elment a Statisztikai Hivatalból az MTA Szociológiai Intézetébe, így rám hárult a feladat. Ennek az időmérleg-vizsgálatnak a végkövetkeztetése az adatok alapján az lett, hogy Magyarországon az emberek rengeteget dolgoznak, különösképpen sokat dolgoznak az úgynevezett második gazdaságban, és hogy az ország valójában azért nem megy tönkre, mert az emberek hajlandók ennyit dolgozni. A kutatás érdekes részeredményeként kiderült, a mezőgazdasági kistermelésben is nagyon sok időt töltenek az emberek. Amellett érveltünk, hogy a mezőgazdasági kistermelés nem produkál aránytalanul magas jövedelmeket. Ezt használtuk föl a mezőgazdasági kistermelés, a háztáji gazdálkodás védelmében. A hetvenes évek első felében erős támadás érte a háztáji gazdálkodást, mondván, hogy ez a falusi kapitalizmus. Adatokkal próbáltuk alátámasztani, hogy ez nem kapitalizmus, hanem nagyon kemény munkával elért, viszonylag alacsony jövedelem, ami erősen hozzájárul az ország jólétéhez.