Tovább a szövegrészlethez...
életmód

Nagyon rövidek voltak a napok, helyesebben az éjszakák, mert reggel kilenckor nyitottuk az üzletet és este hatig nyitva tartottunk, déli másfél órás ebédszünettel, ahogy az ott kötelező volt. És aztán este hatkor fölültem a buszra, bementem Párizsba a Montparnasse-ra, és akkor este tízig, tizenegyig a nyelvtanfolyam. Komolyan vettem a nyelvet. És nem adtam fel a filmművészeti főiskolát sem. Természetesen anélkül, hogy tökéletesen ne beszéljem a nyelvet, szóba sem jöhetett, hogy bárhova is jelentkezzek. Két és fél év alatt sikerült nagyon jól megtanulni franciául. Hat fokozat van az Alliance Française-nél, én a négy és félnél hagytam abba. Ugye este tíz-tizenegyig benn voltam az iskolában, és utána jártam a várost. Huszonegy évesen az ember még szereti Párizst éjszaka! És a mozikat! Faltam a filmeket. Viszont pénzem nemigen volt. A Sacré-Coeur mellett van a Place du Tertre, a festők tere. Esténként kezdtem följárogatni. Ott nyüzsgött az élet. Volt egy kocsma, ma már luxusvendéglő, a Crémaillère, amelyikben akkoriban inkább hozzám hasonló fiatalok, hippik, kalandorok, zenészek gyűltek össze. Sok magyar is volt. És volt két zongora, egy pianínó meg egy hosszúzongora. Leültem, és elkezdtem a jó örökzöldeket játszani. Megtapsolták. Akkor elkezdtem beatleseket játszani, megint megtapsolták. Fogtam egy kis tányért, és körbejártam az asztalokat – adtak egy frankot, két frankot, öt frankot. Nem voltam hivatásos zongorista, ezek a számok nem voltak akadémikusan lejátszva, de a hangulatnak megfeleltek. Úgyhogy ez nagyon jól bejött, és rendszeresen jártam oda. Emiatt aztán annyira elhanyagoltam a munkát, nem mentem el dolgozni, hogy végül összerúgtam a patkót a tulajdonossal, és felmondtam. Ez már 76-ban volt.

életmód

A montmartre-i éjszakákat végigőrjöngtük. Mikor fönt már minden bezárt, lefele jövet általában lementünk a Pigalle-ra, és a Pigalle mellett volt a Nouvelle Eve, a híres zenés kabaré, ott éjjel-nappal nyitva volt egy kocsma, és míg az első metró el nem indult, még ott megittunk valamit. Kalandos évek voltak. Ez a korszak tele volt megvalósítandó álmokkal, a lehetetlennel kacérkodó célokkal, az örökre szólónak hitt, de csak egyéjszakás szerelmekkel. Amikor még minden reggel azzal ébredtem, hogy ma biztosan történni fog valami. És minden este úgy feküdtem le, hogy holnap biztosan meg fogom váltani a világot.