Tovább a szövegrészlethez...
családtörténet

Nagyszüleim hat gyermeket neveltek. Négy fiuk és két lányuk közül édesapám volt a legfiatalabb fiúgyermek. A vitézi címet akkor sem örökölhette volna, ha az adományozottakat nem fosztják meg a cím viselésétől, 1957-ben, a tárgyalásán mégis következetesen vitéz Tihanyinak nevezték. Nem véletlenül, hozzátartozott a koncepcióhoz. Édesapám 1916. január 7-én született, a többiek pontos születési dátumát nem tudom. Feri bácsi volt a legidősebb, ő Téten maradt, és azon a kis területen gazdálkodott, amit az államosítás után meghagytak a birtokból. A következő fiúgyerek, Náci bátyám kereskedőnek tanult. Téten volt boltja, majd az államosítás után Győrben, az Agroker Vállalatnál dolgozott. Az idősebbik lány, Margit néném tanítónő lett, Irén nagynéném az áramszolgáltató vállalatnál dolgozott. Mivel a szüleik nem voltak gazdagok – nagyapám sokgyerekes családból származott –, a saját maguk erejéből jutottak arra, amire jutottak. Emellett nagy terhet rótt a családra a gyerekek taníttatása is. Édesapám a polgári iskola elvégzése után a győri tanítóképzőbe járt. Az utolsó évet a nagykőrösi tanítóképzőben végezte, mert ott élt a bátyja, Lajos, aki egy malom vezetője volt, és támogatta őt. Édesapám Győrszemerén kezdett tanítani 1940-ben, de Győrben lakott. Édesanyával 1941-ben házasodtak össze.

családtörténet

Édesanyámék ketten voltak testvérek, a húga egy évvel fiatalabb, mint ő. Anyai nagyapám korán meghalt, nagyanyám beteges volt, nehezen nevelte gyermekeit. Édesanyám szakmát tanult, női szabó lett, és tizenöt-tizenhat évesen ő tartotta el a családot. A szüleinek öröklött vagyonuk nem volt, fiatal korukban szegényes lakásokban laktak, kemény munkával teremtették meg azt az otthont, amire én már emlékszem. 1944-ben már iparral rendelkező varrónő volt. A húga felsőkereskedelmi iskolát végzett, aztán egy vagongyári mérnök felesége lett.