Tovább a szövegrészlethez...
igazságtétel - kárpótlás

89 kora tavaszán, február körül, értesítettek, hogy menjek le Nyíregyházára, mert talán meg tudjuk találni édesapám sírját. Hát az megint borzasztó időszak volt, míg kerestük, hogy hol lehet. Ugye a temetői nyilvántartásban ilyesmi nincs feltűntetve, csak körülbelül. Ugye akkor már beszédesebbek lettek az emberek, aki körülbelül tudta, tudott valamit hallomásból, mind mondott valamit. Elkerítettek egy nagy területet, egy olyan 50x50 méteres területet kijelöltek, hogy körülbelül itt lehet eltemetve. Ez egy gazos rész volt. Az exhumálásra kaptunk engedélyt 1989 májusában. Azt hiszem, Debrecenből jött egy háromtagú orvos-csoport, akik elkezdték keresni édesapámat. És ez több napig tartott. Voltunk ott vagy húszan. Mi, a három testvér, egy MDF-es politikus, meg a Politikai Foglyok Szövetségétől is volt ott valaki. A nevekre sajnos nem emlékszem, mert olyan megrázó volt ez az egész. Szilágyi László családja is ott volt. S arra a területre leraktuk a virágot meg a nemzeti színű szalagot. És 1989. augusztus 24-én találták meg édesapámat. Nagy temetés volt: édesapámat 89. október 6-án temettük el. Hát az egészre nem nagyon emlékszem, mert én egyfolytában sírtam. Hát az nekem borzasztó volt! Rettenetesen megviselt. Én annyira meg voltam hatódva, meg illetődve, meg annyira boldog is voltam, meg elkeseredve, meg a régi emlékek előtörtek, hogy én nem is tudtam semmire se figyelni. A rengeteg koszorúra, ami volt! És hogy sorfalat álltak, meg részvétet nyilvánítottak, meg díszőrség volt, meg díszlövés volt, szóval rettenetesen megható volt az egész. És ahogy elszunnyadtak lassan bennem az emlékek, akkor aztán föltört minden, úgy hogy nagyon nehezen tudtam egészségileg is elviselni az egészet. Egy kisebbfajta infarktusom is volt a temetés után. Boldog is voltam, hogy végre tudom, hogy hol van. Csak mindig arra gondolok, hogy még élhetett volna. Még mindig élhetne. Amíg az ember él, ezt nem tudja megemészteni. Anyukámat meg tudtam emészteni, mert nagyon-nagyon beteg volt, egy évig föl se tudott kelni az ágyból már, úgyhogy csont és bőr volt, nagyanyáméknál úgy fürösztötték, úgy etették, olyan borzasztó volt szegénynek, nagyon szenvedett. És abba bele tudtam előbb nyugodni, csak a gondolatba nem, hogy ő sincs. De úgy jobban föl tudtam dolgozni, mint édesapámnak az elvesztését.

igazságtétel - kárpótlás

Most már meg tudok állni a sírja előtt. És a Történelmi Igazságtétel Bizottság pediglen szobrot emelt édesapámnak. Tehát van egy szobra Szilágyi Lászlónak is és édesapámnak is Nyíregyházán az északi temetőben, mindjárt a bejáratnál, ami egy díszsírhely. Édesapám halálos ítéletét a debreceni katonai bíróság 1990 februárjában semmissé nyilvánította. A rendszerváltás nekem azt jelentette, hogy végre megállhattam édesapám sírja előtt és megállhatok, amikor úgy gondolom, hogy mennem kell.

igazságtétel - kárpótlás

És a másik az, hogy visszakaptuk a földünk egy részét, aminek úgy örültünk, hogy úgy táncoltunk, úgy ugráltunk a földön, mikor kimentünk, hogy azt elmondani nem lehet, hogy milyen boldogok voltunk. A kárpótláskor a föld értékét kaptuk mi vissza, de azt az értéket be lehetett váltani vagy pénzbe, vagy földbe. És mi a földet akartuk. 190.000 forintot kaptunk vissza, és ezt aranykoronába be lehetett váltani, illetve hát lehetett igényelni a földet. Az a nap, amikor volt a licitálás a földekre, az egy csodálatos nap volt. Általában, licitáltak egymásra az emberek, ugye. De amikor miránk került sor, a Tomasovszky földterületre, senki nem licitált. Olyan csönd volt, hogy senki meg se pisszent. Úgyhogy a legminimálisabb áron tudtuk megvenni, visszavásárolni a földünket, így tudtunk visszakapni majdnem 100 holdat. Nagyon megható volt. Én úgy sírtam, és fölálltam és megköszöntem mindenkinek. Még aki vezette az egészet, az is úgy meghatódott. Úgyhogy le a kalappal! Maga a gondolat, hogy én ráléphetek arra a földre, ahol gyerekkoromban a szüleimmel, meg a nagyszüleimmel én valamikor mászkáltam, rohangáltam, csodálatos. És megbeszéltük, hogy hol volt az állatoknak az istállója, meg hol volt a gyümölcsöskert, meg hol volt a kút. Ezeket ott mind megbeszélgettük a három testvérrel. Előtte nem beszélgettünk róla, soha ilyenekről, ugyanúgy, mint ahogy az édesapámról sem. Ez olyan kilátástalan volt, hogy valaha is még visszakapjuk. Először úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk valahogy kölcsönt fölvenni, és veszünk egy traktort, és úgy megpróbáljuk megműveltetni. De hát miből? Hogyan? Körülbelül hárman kaptunk vissza 100 holdat majdnem. Három testvér egymás mellett. És én kaptam ott, ahol a házunk volt, azt a részt. És aztán úgy tovább az öcsém és a húgom. Az ottani szövetkezetnek az elnöke behívatott minket, és mondta, hogy ő nagyon szeretné, ha neki adnánk bérbe a földünket, mert ha nem, akkor csődbe jutna, és nagyon sok embernek nem lenne munkája. És ha mi ezt úgyse tudjuk megművelni, akkor ő nagyon szépen kér minket, hogy adjuk nekik bérbe. Úgyhogy végül is meghánytuk vetettük a dolgot, mert lett volna, aki bérbe veszi többért, de az nem biztos, hogy rendesen művelte volna, és hogyha nincs művelve a földterület, az állam visszaveszi. Tehát nem lehet parlagon hagyni a földet. És úgy gondoltuk, hogy ez a szövetkezet biztos, hiába kevesebb is.

igazságtétel - kárpótlás

Lehet, hogy ha azt mondanám, hogy büszke vagyok édesapámra, arra amit tett. De nem tudom azt mondani, mert nekem nem az volt a fontos, hogy én büszke legyek rá, az lett volna a fontos, hogy éljen velünk. Azt hiányolom. Ha velünk élt volna, akkor azt mondom, hogy igen, jól tette az édesapám, hogy részt vett ebben. Igaza volt.