Apám felmenői egy erdélyi nemes família tagjai voltak Fogarason. Az 1600-as években bukkannak föl, és akkor még Constantinnak hívják őket. Talán balkáni kalmárok lehettek, akiket – Andrást és Mihályt – Apafi Mihály fejedelem kutyabőr adománylevele említ. A Fogarason élő Constantinok feltehetően azért kapták nemességet meg az előnevet, mert az igen lerongyolódott fejedelem nem tudta visszafizetni a kemény arany dénárokat, amelyeket ők kölcsönöztek neki. A leszármazottak szétrajzottak, egyik-másik magyarországi területre került. Sokáig Constantin néven szerepelnek. Valamelyik ős-ükapám, bizonyos Constantin Sándor az 1840-es években, amikor a reformkori névmagyarosítási hullám támadt, a Fogarassy előnevet vette fel vezetéknévként. Ez a Fogarassy Sándor a 48-as csatákban is vitézkedett.
Amint látszik, a Fogarassyak igen rendes, polgári egyének, semmi „kalandor-elem” nincs bennük, katolikus beállítottságú középosztálybeliek. Anyám családja viszont maga a különcség, a „fantázia”. Ennek a családnak a históriája nagy vonalakban két fő ágról jön. Az egyik egy felvidéki tót faluból származik, szegény családból. Dédapám, Makara György mint árva gyerek innen kerül Pápára – a falu egy tűzvészben leégett, a szülei meghaltak. Volt egy plébános nagybátyja (ez valamikor az 1820-as években játszódik), aki fogta a kis árvát, és lehozta Pápára a bencésekhez. Beadta oda kosztos diáknak a nyolcéves gyereket. Nyilván pucolta az úri csemeték cipőit, és egyéb apróbb munkákat végzett. Eszes és szorgos lehetett, érettségizett, és felkerült a budapesti orvosegyetemre. Ott diplomázott 1846-ban. A fiatal orvos, úgy tűnik, nyughatatlan valaki volt, és fűthette valami politikusi ambíció is, mert 1848-ban képviselő akart lenni eredeti pátriájában, a Felvidéken. Ám gazdag ellenfele lepénzelte a tót kisparasztokat, így aztán Makara György doktort kiszavazták a képviselőségből.
Anyám, Makara Anna a Makara–Péterfi házaspár elsőszülöttje – később még két öccse született. Makara Lajos, a kolozsvári sebész 1916-ban szájrákban meghalt, a fiatal özvegy ottmaradt három gyerekkel. Szép házuk volt a Monostori úton. Mielőtt bejöttek a románok, eladták a házat, és a Dunántúlon egy nagyobb házat meg valami birtokot vettek meg belőle. Így kezdődött a háború utáni magyarországi életük. Azt hiszem, a birtokból éltek, ebből az öt-hatszáz holdból meg nagyanyám özvegyi nyugdíjából. Külsővaton volt a ház, egy kis Pápa és Celldömölk közötti községben, a Marcal-parton – nekem legkedvesebb gyerekkori helyem, ahol az unokatestvérekkel minden nyáron nyaraltunk. Idővel azonban felélték a birtokot. Anyám, mint félárva, 1921-ben, tizenhárom éves korában kikerült Angliába, Walesbe, egy igen kedves, jóságos családhoz. Két évet élt ott, és iskolába is járt. Úgy jött haza, hogy kitűnően tudott angolul. Tizennyolc éves korában, 1926-ban érettségizett. Angol–német szakra iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetemre. Ekkor történt, hogy nagyanyám, Aliz, megtudta, hogy 1929-ben meg lehet pályázni egy amerikai főiskolai ösztöndíjat. Megpályázták, elnyerte – ami akkoriban ritkaság volt.