Tovább a szövegrészlethez...
rendszerváltozás

A rendszerváltás kegyelem volt, amit megérdemeltünk. Úgy érzem, hogy ez 56-nak a gyümölcse. Nagy Imre temetése a határkő. Hátborzongva hallgattam Orbán Viktornak a Hősök terén elmondott beszédét, arra gondoltam, hogy az életével játszik. Tudtam, hogy ennél sokkal kisebb dolgok miatt is megöltek embereket. Számunkra a nagy nóvum a vallásszabadság, a demokrácia volt, nem is álmodtunk róla, hogy a mi életünkben még bekövetkezhet. Megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal, az egyházi üldözés csúcsszerve, aztán olyan gesztusokat tettek az egyház felé, mint az intézmények visszaadása, a szerzetesrendek újratelepedése. Mindez hatalmas, eufórikus élmény volt. Amit viszont soha sem gondoltam volna, hogy demokratikus választások során a marxisták visszakapják a hatalmat, és a régi emberek jönnek vissza a hatalomba. A demokrácia a többség uralmát jelenti, a többség pedig manipulálható. A körömiek ugyan a nemzeti oldalra szavaztak, de a szomszéd faluban, Girincsen a kispapnak készülő cigánygyereket árulónak tekintették, mivel ő nem az MSZP-re szavazott. Itt a falvaknak egyfajta lelki egysége van. Vannak irányítók, és az irányítók valahova elköteleződnek. A cigányság kettéoszlott az elmúlt idõben. Egyik része a nemzeti, a másik része a marxista befolyás alatt van, ők ezt a programot fogadták el.

rendszerváltozás

A rendszerváltozás azt is hozta a falunak, hogy visszanyerte az önállóságát. Addig Sajóhidvéghez volt csatolva. Visszakapta a nyolcosztályos iskolát is. Egy időben itt csak kisegítő iskola működött, most eltérő tantervű osztályok vannak, a gyerekek egyharmada ilyen osztályba jár. Az önállóság persze gondokat is hozott. A képviselőknek fel kellett nőni a felelősséghez, ezt tanulni kell. Az is gond, hogy csak három tősgyökeres körömi pedagógus van, a többiek bejárók. A pedagógus jelenléte a faluban éppen olyan fontos, mint a papé. A tanítás az iskolában folyik, a nevelés pedig az utcán. Sokkal többet tud elérni az a pedagógus, aki itt él. Az itteniek mindig is törődtek a környezetükkel, most többet tudnak költeni a házaikra, és igényesebbek is. Másrészt lehetőség nyílt arra, hogy különféle kezdeményezések szülessenek. Ilyen a Rákóczi emlékmű. A falunak régi vágya volt, hogy megjelölje emlékhelynek azt a Köröm határában lévő mezőt, ahol az Ónodi Országgyűlés lezajlott. Öt évvel ezelőtt a régi temetőben felállítottunk egy emlékoszlopot Rákóczi melldomborművével, Göncz Árpád avatta fel. Meghívtuk a Rákóczi szövetség különféle csoportjait, Magyarországról, Szlovákiából, Kárpátaljáról, Erdélyből, és itt is megszületett a Rákóczi szövetségnek egy csoportja. Az idén egy oszlopsorral bővült az emlékhely. Tizennégy gránittábla örökíti meg Rákóczi Ferenc életének állomáshelyeit, Mádl Ferenc avatta fel májusban. Az ilyen alkalmak összetartozás-tudatot erősítő közös élmények. Sok segítséget kapunk a központi költségvetésből pályázatok útján, valamint alapítványoktól és magánszemélyektől is.