Tovább a szövegrészlethez...
családtörténet

Apám, Czitrom Oszkár 1881-ben született, egy – azt hiszem – nyolcgyermekes család utolsó életben maradt gyerekeként. Apai nagyapámról csupán annyit tudok, hogy a zsidó tudományokban nagyon-nagyon verzátus embernek tekintették. Egyébként rendkívül erőszakos természete volt. Mesterségére nézve mindenfélével próbálkozott, és mindenben tönkrement. Többek között volt hídvámbérlő Segesváron, aztán volt szódavíz-gyáros, ami kicsit túlzó kifejezés – a szódavízgyár alighanem egy fészer lehetett. A gyerekei Erdély kisvárosaiban születtek, majdnem mind másutt, mert állandóan költözködtek, hogy valami megélhetést keressenek. Öregkorára Marosvásárhelyen telepedtek meg, és amikor apám átkerült Kolozsvárra, áthozatta az apját. Én halványan emlékszem rá. Szigorú, vékony öregember volt, kicsit tartottam tőle.

családtörténet

A nagymamámat nem ismertem, meghalt a születésem előtt. És a szó szoros értelmében semmit sem tudok róla. Sajnos gyerekkoromban, sőt még felnőttként is elmulasztottam, hogy a felmenőkről valamit is kérdezzek apámtól. Az apai családomról tulajdonképpen onnan tudom, amit tudok, hogy a hetvenes évek végén egy munka kapcsán jártam Bukarestben, és megkerestem a nagynénémet, aki akkor nagyon idős volt, de teljesen friss és hallatlanul kedves, értelmes. Őt kérdezgettem. Tőle tudom, hogy apám egyik bátyja orvos, a másik ügyvéd lett, de apám fölsőbb taníttatására már nem volt pénz. Úgyhogy ő a polgári iskola után egy úgynevezett kereskedelmi akadémiára ment, amolyan kereskedelmi középiskolába, aminek az előnye az volt, hogy rövid ideig tartott, és a végzés után pénzt lehetett keresni. Szóval valóban egy mesterséget adott a tanulók kezébe. Apám egy tojásexport-vállalatnál csinálta a könyvelést, majd magánúton leérettségizett, és beiratkozott a jogra. Mezei jogász volt a kolozsvári egyetemen. A Temesi Agrárbank igazgatója nagyon becsülte apámat, és áthívta a bankhoz. Nem vitték el katonának, mert egy csomó lány volt még a családban, és őt mint családfenntartót nem hívták be. Aztán jött a rezsimváltozás, Magyarország összeomlása, és Erdély román lett. Apám továbbra is a banknál maradt, amíg meg nem vette egy olasz nagybank, a Banca Commerciale Italiana, amely alapított egy román céget, átvette a Temesi Agrárbank kolozsvári fiókját, és apámat ide helyezték igazgatónak. Úgyhogy ő az új román-olasz bank kolozsvári fiókjának volt az ügyvezetője.

családtörténet

Anyám, Algai Alíz nagyváradi születésű. Az apja felvidéki vasutas volt. Az anyai nagyapám Bécsbe ment a műegyetemre, ahol általános építész szakra iratkozott be. Aztán az apja meghalt, úgyhogy nem volt több pénz, így beállt a MÁV-hoz. Hogy hol és hogyan, nem tudom, csak azt, hogy Magyarországon. Anyám születésekor viszont már Váradvelencén volt – Nagyvárad egyik rendező pályaudvarán – állomásfőnök. Altmanról Algaira magyarosított. Tehát az ő gyerekeit – anyámat és nagybátyámat – Algainak hívták. A nagyapám főellenőrségig vitte. Gyerekkoromban többször utaztam vele: első osztályú szolgálati jegye volt, és amikor jött a kalauz, szalutált neki. Az első világháború alatt Marosvásárhelyre helyezték át, ahol szintén állomásfőnök volt.

családtörténet

Anyám bátyja, az én nagybátyám, Algai József ügyvéd volt Pesten. A szülei, tehát az én anyai nagyszüleim öregkorukra nála laktak, pontosabban egy emeleten vele, de külön lakásban. Nagyanyám, Veiss Róza uralkodó természet volt. Szemmel láthatóan ő parancsolt a háznál. A nagybátyámnak – húsz éven keresztül – volt egy barátnője, akit egészen 44-ig, amikor a világ fenekestül fel nem fordult, nem vett el. Ekkor azonban ő is fölvette a gatyáját, és elvette ezt a barátnőt, amit nagyanyám nyilván nem helyeselt. Ez a világfelfordulás kellett ahhoz, hogy nagybátyám a mamával szemben merjen tenni. A nagyapám még a háború előtt meghalt, majd jött a háború, 44 márciusában pedig a német megszállás. A nagybátyámat elvitték, deportálták, mégpedig az első hullámban. Egy darabig Kistarcsán voltak, onnan egyenesen Auschwitzba került. Algai József innen nem jött vissza. A nagyanyám valamilyen zsidó intézményben, talán aggmenházban vészelte át Budapest ostromát. A háború után Pesten lakott, és hosszú éveken keresztül várta, hogy a fia visszajöjjön. (A menye a háború után kivándorolt Ausztráliába.) Aztán kapta magát, és leköltözött Kolozsvárra, a szüleimhez. Ami akkor nem volt ám egyszerű dolog, mert a két ország között alig volt forgalom. De ő mindent kijárt. Aztán ott élt egy ideig, majd nem tetszett neki valami, és visszaköltözködött Pestre. De az sem volt jó, így aztán megint leköltözött Kolozsvárra, ott élt, és ott is halt meg.