Amikor idejött a lányom, ’70-ben, akkor tizenhét éves volt. Sokfelé jártunk, Pestre, össze-vissza, mindenhol. Az egész megyét bebarangoltuk, barlangokba mentünk. Kivettem egy hónap szabadságot, jártam vele mindenhova. Fölöltöztettem tetőtől talpig, kivettem 10 ezret a bankból, hogy legyen mindenre pénz. Akkor az pénz volt, nekem három havi keresetem volt. A lényeg az, hogy a lányomnak elintéztem akkor mindent, egy évre. Két hónap múlva már el is küldtem a papírokat, minden papírom megvolt, egy évre idejöhetett, tartózkodási engedély egy évig és munkavállalási engedély is. Elküldtem. Egy hét, két hét, öt hét, hat hét, válasz nincs. „Apukám! Ekkor és ekkor megyek férjhez" – írta nekem a levélben. „Én itt úgy nézek ki, mint egy királynő.” Ekkor a szovjet feleségem meg a lányom Krasznojarszkban lakott. A lányomtól született két unokám, őket Szasának és Ljubának hívják. Szasa az műbútorasztalosnak tanult, hogy mit csinál, azt nem tudom. Tizenegy éve hogy itt voltak utoljára. Itt volt az anyja meg a harmadik férje, az építészmérnök, meg Szasa, hárman voltak itt. Ljubáról csak egy fénykép van, nem tudom, mi történt vele. Az elment az anyjától valahova délre, férjhez ment, lett egy gyerek. Hat-nyolc éves volt a gyerek, amikor különmentek, most már az a lány, a dédunokám, az olyan tizennyolc-húsz éves. Aztán abbamaradt a levelezés. A lányom összesen háromszor volt itt. Utoljára ’98 decemberében. A gyerekeim egyébként nem hívtak meg soha a Szovjetunióba, nem is lehetett. Krasznojarszk egész területe zaprety negzvona (zárt terület – orosz), zárt terület. A fiam, Zoltán, ő nem volt itt Magyarországon egyszer sem, pedig küldtem neki is a meghívókat. Őt gyerekként láttam hét-nyolc hónapig, aztán soha többet. Meg nem mondom, hogy mivel foglalkozott, vagy mit tanult. Azt tudom, hogy lett neki családja, egy elvált asszonyt vett el feleségül, gyerekkel, lett egy saját gyerekük is. Ha én lettem volna, biztos nem úgy éltek volna, ugye. Az asszony elkezdett piálni, otthagyta, visszament az anyjához, és akkor ő nevelte föl a közös gyereket, talán Zoltán az is. Lett egy Zoltán Zoltán is. Apám után a lányom az unokát Sándornak, Alekszandernak nevezte el. Aztán a feleségem is elkezdett inni, egy idő után Krasznojarszkban már annyi tartozásuk volt a lakásra, akkor a fiam már megint ott lakott, a fűtés, világítás, minden, hogy nem tudta kifizetni. Fölajánlották nekik, hogy kifizetik a tartozást, és adnak nekik egy kisebb lakást, nem ment bele sehogy. Elmentek valahova, aztán ott iszogattak ezekkel, és mérget tettek a vodkájába, meghalt a gyerek. Akkor elmentek egy teherkocsival, a feleségemet kipaterolták, elvitték egy ócska, vacak, rozoga, lelakott lakásba. Elvitték, ő pedig meghalt. Anna vagy hat éve hogy meghalt. Egyik versemben is benne van. Azt hiszem, 2004-ben halt meg vagy 2003-ban, így valahogy.