Jelenlegi hely

1919-ben a kommün nem hagyott mély nyomot, először is nagyon rövid ideig tartott, mert oda a románok hamar bevonultak. A kommünről mindig csak azt mesélték, hogy néhány hőzöngő volt ez idő alatt, és mihelyt vége lett, mert bejöttek a románok, akkor ezeket összefogdosták, és mindegyik kapott huszonötöt, „douzese csincs”, attól kezdve ez belekerült a falusi szótárba. Nem emlékezett senki úgy erre az időre, mint valamilyen reménységeket ígérő rövid korszakra.

Őszirózsás forradalom
Őszirózsás forradalom

Édesanyám a szüleivel élt Budapesten. Közben volt a kommün 1919-ben. Édesanyámat felkérték, hogy zongorázzon, talán van is erről valami dokumentum, újságcikk vagy ilyesmi. Ő zongorázott, mit lehetett tenni. Ez kihatott a karrierjére, rossz néven vették, hogy ő zongorázott. Későbbi zongoraművészi pályáján – már rádióba hívták, aztán lemondták

A Tanácsköztársaság idején apám a Természettudományi Direktórium megbízásából a Természettudományi Közlöny szerkesztője lett. Amikor jött a fehér fordulat, felfüggesztették az állásából, kizárták a Természettudományi Társulatból, és 1923-ban kényszernyugdíjazták.

Hadviselt építészek felvonulása a Lánchídon
Felvonulók az Alkotmány utcában az Őszirózsás forradalom idején

A nagymama mesélte, hogy Gyulán, a kommün idején a kommunista hordószónok rámutatott az Erkel-házra, és azt mondta: ezeket kell először kiirtani! Mamám, aki akkor gyerek volt, szintén emlékezett erre, és azt mondta, nem maradunk ott egyedül Vécseyék főúri lakásában.

Gróf Károlyi Mihály az őszirózsás forradalom után egy hajó fedélzetén
Hock János beszél a Parlament lépcsőjén az Őszirózsás forradalom idején
Károlyi Mihályné
„Világ proletárjai egyesüljetek!” feliratú villamos Budapesten, a Kígyó téren (Ferenciek tere)

Horváth nagyapám, aki gyógyszerész és orvos is volt, bár csak négy szemesztert végzett az orvosi egyetemen, hasznosította Csányban a tudását az első világháború alatt. Behívták katonának az orvost, és a faluban csak a gyógyszerész maradt – a fél szeme miatt nem volt alkalmas katonának, őt ezért nem hívták be –, és ő gyógyított is. Akár járvány volt, akár alkalmi betegség, akkor őérte jöttek a patikába. Nagyapám egyik elmondása szerint esténként általában egy lámpással járt haza.

A nagyszüleim még emlékeztek a 19-es kommünre. Emlékszem, hogy nagyapát csitítani kellett, amikor megváltozott a rendszer, mert neki 19-et idézte. Rossz emlékei voltak róla, azt hiszem, őt, mint gazdát, túsznak vitték. Nekem nem volt előképem, ehhez nem kaptam muníciót az iskolában. A fehérterrorról hallgattak, a Horthy-rendszerben nem lehetett róla beszélni. A vörös terrorról talán lehetett valamit, de csak érintőlegesen, a legújabb korral alig foglalkoztak.

Katonai páncélos a Dunán, háttérben a Boráros téri gabonaraktár, az Elevátor épülete

Vannak fényképek: tiszti ruha, akkor még, ugye, csákó volt a tiszteknek. Ezeken rajta van apámon a piros szalag. Hát nem színesben van. Tudniillik ők átálltak aztán mind a Tanácsköztársasághoz. Nem ő, ő mint írnok volt csak velük. És emiatt, mint kommunista, sehol nem tudott elhelyezkedni, ahogy vége lett. Másfél évig bujkált Romániában összevissza.

Az első világháború utáni forradalmak kritikus idők voltak. De apámnak köszönhetően – akinek tényleg nagyon jó érzéke volt ahhoz, hogy beszéljen az emberekkel és meggyőzze őket arról, amit ő helyesnek tartott – végül is a gazdaságban nem volt semmi probléma ebből, annak ellenére, hogy elvileg az addigi rendnek fel kellett volna borulnia a birtokon. A gyakorlatban minden megmaradt a régiben. Probléma inkább otthon, a háztartásban volt, mert a román hadsereg éppenséggel mindent elvitt.

Az Őszirózsás forradalom plakátja