Történelmi fogalmak - Visszaemlékezések

Jelenlegi hely

Visszaemlékezők

Bálint György	Czitrom Gábor	Domokos Pál Péter	Faragó Vilmos
Gyenes Judith	Hegedűs Györgyi	Hervé Jutka	Kovách Erzsébet
Lambrecht Miklós	Molnár Mihály	Németi Irén

	Hegedűs Györgyi Egyszer elmentünk anyukámékhoz, és üres volt a ház, felszabadulás előtt két héttel. Január 16-án szabadult fel Pest, és december utolsó napjaiban elvitték anyukámékat és a nagypapát. A nagymamám meghalt 24-én, volt olyan szerencséje, hogy még el tudták temetni. A nagypapám életben maradt, és a szüleimmel meg a nagynénémmel együtt elvitték őket a gettóba az utolsó két hétre itt Budapesten. De nem a Dunába, csak a gettóba….
Faragó Vilmos 1944 tavaszán egy olyan rendelkezés jött, hogy a zsidók sárga csillagot kötelesek hordani, és a nap bizonyos szakában nem mehetnek az utcára. Grün nagyanyáék ott laktak mellettünk, ugyanis 1940 elején odaköltöztünk a Hosszú utca darabvégbe, a Grün-porta mellé.			Lambrecht Miklós Az országos politika elég hamar érdekelni kezdett. A Milotay István szerkesztette Új Magyarságot olvastam, de hamarosan kezdett nem tetszeni, mert érezhető volt benne az országos politikára jellemző hivatalos antiszemitizmus. Erős ellenérzés alakult ki bennem az antiszemitizmussal szemben, talán ennek köszönhető, hogy több zsidó fiú került a barátaim közé. Szinte tüntetően kerestem az alkalmat, hogy kifejezzem a velük való összetartozást.
Gyenes Judith Jöttek a zsidótörvények, visszakerült Erdély. Papámnak, a főszolgabírónak kellett volna végrehajtatni a zsidók deportálását. Nyíltan nem tagadta meg, de befeküdt a Pajor Szanatóriumba és kivetette a manduláját. Utána beutalták Erdélybe, Radnaborberekbe, a Belügyminisztérium üdülőjébe.		Faragó Vilmos 1940-ben tizenegy éves voltam, és túl vagyunk az első zsidótörvényen. S akkor azt hallom anyai nagyanyáméknál, hogy ők zsidók. Ezt én addig nem is nagyon tudtam, és időnként azt hallom a közvetlen környezetemben is, hogy zsidónak lenni az valahogy nem stimmel, ezzel valami baj van.
Gyenes Judith Papám állandóan járt-kelt a városban, mert ugye nekünk volt ennivalónk, és mindig vittünk az üldözötteknek. Nem kötötték az orromra, hogy zsidó családokhoz megyünk, a bújtatók viszont nem zsidók voltak. Mivel nem akartam egyedül maradni, mindig velük mentem, sok helyre jártunk. Amikor már körbezárták Pestet, a nyilasok teljesen megbolondultak, rettenetes történeteket lehetett hallani róluk.
			Hegedűs Györgyi De végül visszakeveredtünk valahogy, mert előzőleg romeltakarításon voltunk és volt valami igazolványunk. Így mikor jöttünk visszafele, hogy, hogy nem, átengedtek minket mint romeltakarítókat. Közben meghallottam, hogy vannak helyek, ahol befogadják az üldözötteket, katolikusok, reformátusok, és elmentem egy ilyen helyre, és mondtam, legyenek szívesek, engem utaljanak oda be. Azt mondták, „nem lehet, nincs hely”. Mondtam, jó, akkor itt közlöm magukkal, hogy én holnap agyon leszek lőve.

Hegedűs Györgyi Akkor voltak már igazi igazolványaim és élelmiszer-jegyem. A nővérem azt találta ki, hogy menjünk el dolgozni. Ő „Beckó Éva” volt, én Hegedűs Györgyi és egy „Fischer és Lukács” nevű labor működött Budapesten még 1944. decemberében is, egy púder üzem a Gresham Palotában, oda kerestek munkásnőket. Akkor az egyik igazolványom szólt egy címre, a másik egy másikra, a munkahelyi pedig egy harmadikra. Mentem dolgozni, és elkezdtek igazoltatni a Lánchídnál.			Hegedűs Györgyi Mert annak igazinak kellett lennie. Elmentem, sorba álltam. Két sor volt, elment az egyik sor, kérdeztem, miért mennek el innen. „Jaj, oda nem szabad beállni, mert az a jegyző egy ronda alak, és mindenkit kirúg.” De nekem azt mondta: „maga jöjjön be hozzám”. Na, bementem. Kérdezte, mi van. Mondtam, én Dunaharasztiból jöttem, a nagynénémmel együtt, ő megsebesült, se élelmiszer, se semmi, és azt mondták, hogy itt ezt meg lehet kapni.
	Czitrom Gábor Egyébként emlékszem Horthy Miklós bevonulására. Az összes térre néző házban, szobában magyar tisztek voltak, nehogy valami merénylet legyen. Én is ott voltam az ablaknál, és mellettem egy nem tudom, miféle tiszt, aki kérdezte, hogy ugye, milyen boldogok vagyunk. És emlékszem, teljes őszinteséggel azt mondtam, hogy igen, de mi zsidók vagyunk. Tehát akkor már nyilvánvalóan tudtam, hogy Magyarországon vannak zsidótörvények, van diszkrimináció.	Molnár Mihály Az osztálytársaim közül nem volt senki, akivel rosszban vagy ellenséges viszonyban lettem volna. 1940-ben érettségiztünk, és máig tartunk találkozókat a gimnáziumban. 1950-ben volt az első, aztán ötévenként, az utóbbi időben pedig háromévenként találkozunk. Ennek az osztálynak egyik sajátossága talán az, hogy faji megkülönböztetések nem voltak. Ez nem mindenütt történt így. Az osztálynak talán a negyede zsidó fiú volt.
	Domokos Pál Péter Amikor 1944-ben összegyűjtötték az erdélyi zsidóságot, Márton Áron a Szent Mihály-templomban felállott, s a szószékről olyan beszédet mondott, amelyben élesen és félreérthetetlenül tiltakozott a zsidóság elvitele ellen. Hangsúlyozta, hogy az efféle cselekedet távol áll a keresztény gondolattól, s a magyarság egésze ezt kegyetlenségnek tekinti, s nem lehet, hogy egy lelkileg züllött kisebbség ezt véghez vihesse szemünk láttára, s annak minden ódiumát a magyar nép nyakába varrja.	Hervé Jutka Szörnyű dolgok történtek, elvették a nagyanyámnak a házát, úgynevezett kényszereladásban az apámnak a fűrésztelepét, aztán a sárga csillag, aztán tiltva volt moziba járni, tiltva volt személyzetet tartani. Hosszú lenne felsorolni, nem lehetett normális életet élni, de ez valahogy az én életemet nem bélyegezte meg.	Lambrecht Miklós Valamikori nagy szerelmem, Molnár Edit azt kérte, hogy a klinikán fekvő nővérét, Györgyit vigyem fel Pestre, ahol majd hamis papírokat kap. A klinikavezetőt persze informálni kellett, hogy ellopok egy beteget. Megkértem Entz Béla kórboncnok professzort – tudtam róla, hogy végtelen rendes, liberális gondolkodású úr –, segítsen, szóljon a klinika vezetőjének, ne firtasson semmit, csak adja ki a zárójelentést. Így is lett. Május volt, gyönyörű idő.
Hervé Jutka Volt-e Nagyváradon antiszemitizmus? Egész biztos volt, de én erről tanúskodni nem tudok. Mint egyedüli zsidót a református gimnáziumban, engem soha nem ért inzultus. Volt két nagyon jó barátnőm, Török Márta és Szinai Piroska (akit Pinai Sziroskának hívtunk). Nagyon közeli barátok voltunk. Emlékszem, amikor már nem volt szabad zsidónak moziba mennie, eljöttek értem, karon fogtak úgy, hogy a sárga csillagot eltakarják, és elvittek a moziba. Ami részükre is rizikó volt.	Bálint György Az 1942-es zsidótörvény már közelről érintett minket, elvették a földjeink egy részét. Olyan száz hold maradt. Az már nagyon nehéz idő volt, mert már olyan megkülönböztetések voltak mindenütt, minden vonatkozásban, amelyek teljesen megnehezítették a mindennapi életünket. Olyan beszolgáltatások például, amik lehetetlenné tették a gazdálkodást.	Bálint György A gazdaság az első zsidótörvényes megcsonkítás előtt kétszázötven hold volt. Ennek körülbelül a fele Gyöngyöshalmaj, a másik fele meg Visonta határába esett.Abasár határában, a Sárhegy keleti oldalán is volt egy darab föld. Gyerekkoromban nagyon szerettünk oda kijárni a nővéreimmel is. Kellemes környék volt. Ott volt a levendulás, ezen a földön. A levendulás a testvérem, Erzsébet ügye volt.	Molnár Mihály 1944 húsvétján hazautaztam vakációra, és táviratot kaptam Fischeréktől, hogy azonnal jöjjek fel, mert őket kiköltöztették, a holmim ott maradt a lakásban, menjek értre. Mindjárt indultam. Ők még ugyanabban a házban voltak, talán még ugyanazon az emeleten is, de több zsidó famíliával összezsúfolva. A gettózás azután következett. 1945 után valami miatt fent jártam Budapesten, bementem a házba, ahol a Fischer helyett más név volt kiírva, semmit sem tudok róluk.
		Czitrom Gábor 40-ben a numerus clausust kiterjesztették a középiskolákra is. Apám egy régi ismerőse révén, aki történelemtanár volt a Református Kollégiumban, felvettek oda. A harmincöt fős osztályban ketten voltunk zsidók. A Református Kollégium nagy hírű és nagy tradíciójú iskola volt. A tanári kar, azt hiszem, kivétel nélkül református lelkészekből állt, tehát mindegyik teológiát is hallgatott. És nagy részük egy-két esztendőt általában Skóciában töltött. Szóval volt egy nyugati orientáció.
Hegedűs Györgyi Apámat behívták munkaszolgálatra, Izbégre 60 évesen. Van egy fényképe, karszalaggal. A mamám meglátogatta, mert beteg lett, valami fertőzést kapott, úgyhogy akkor visszahozták, de pár hónapig ott volt. A mi házunkat, az Izabella utcát nem jelölték ki sárga csillagos háznak, mi odaköltöztünk a Katona József utcába, a nagyszüleim lakásába, ahonnan a nagybácsim már munkaszolgálaton volt. Mi az ő lakásába költöztünk át a szüleimmel és a nővéremmel.	Hegedűs Györgyi Gyönyörű hamis papírjaim voltak, ugyancsak Hegedűs Györgyi néven, csak az anyám neve volt más. Itt vannak nagyon érdekes történetek, hogy a nővérem azt mondta, hogy én most egy dunaharaszti menekült vagyok, és menjek el a VI. kerületi tanácsba, ami ott volt a Honvéd utca egyik sarkán, szóval menjek be oda, és mondjam azt, hogy Dunaharasztiból jöttem, a nagynéném meghalt, és kérek egy menekült-igazolványt.		Czitrom Gábor A Református Kollégiumban volt zsidózás. Nem a tanárok részéről, akik hangsúlyozottan semmi különbséget nem tettek. Testi erőszak nem volt, szóval zsidóverés nem volt. Csak egyszerűen lezsidóztak. Volt büdös zsidó. Aztán különböző nóták, hogy „Sárga zsidófészket látok ott a jegenyefán, a zsidó egyet füttyent, hogy ottan szeret igazán”. És volt a híres erdélyi induló, aminek volt egy zsidó változata: „Fel nótaszó, zeng az induló, talicskázik már Kohn és Grün Izsó.” Nem tudom már tovább.
	Lambrecht Miklós Az egyik kollégám javaslatára bementem a rendőrségre. A főbejáratnál felmutattam a diákigazolványomat, és kerestem az ügyeletes tisztet. Az asztalnál egy civil pofa ült: Állj! Zsidó? Elmondtam, ki vagyok, és hogy a lakásomon is, meg a munkahelyemen is keresett a Gestapo, azért fordulok hozzájuk, tudnak-e segíteni. Azt mondta, ha nincs vaj a fejemen, menjek be hozzájuk, kérdezzem meg, miért kerestek. Elmentem. Nagy hülyeség volt, ilyesmit csak egy fiatalember tesz meg.