Jelenlegi hely

Dekoráció egy gyár dísztermében
Iskolai tanévnyitó felirata: Ebben az iskolában a szocializmust építjük
Társadalmi munka

Abban az időben egy gyártól vagy cégtől elválni és távozni rettentő nehéz volt. Ha a személyzeti főosztályvezető azt mondta, „nem engedlek, és utánad nyúlok!”, akkor ez azt jelentette, hogy bárhol eléri az illetőt politikai vonalon, és meg fogja akadályozni, hogy fölvegyék. A Borsodi Vegyipari Trösztnél azonban személyzetis olyan volt, akivel lehetett beszélni. Emberséges volt, belement abba, hogy az elbocsátandó öreg szakemberek helyett engem engedjenek el.

Akkoriban a – hogy is mondjam? – nemzeti öntudatunkat a Kádár-rendszer szabványosító ideológiája ellen úgy próbáltuk fenntartani, hogy volt, aki bajuszt növesztett és szatmári csárdást tanult. Volt, aki hosszú hajat növesztett és gitározni tanult meg angolul. Aztán volt olyan, aki a hosszú haj mellé bajuszt is növesztett, és aztán KISZ-tag lett, és szépen besimult. És amikor már párttag lett, akkor levágatta a haját is, meg a bajuszát is, meg a lelkét is.

Mi latinul köszöntünk a tanároknak: „Laudetur Jesus Christus”. Hetente volt két hittanóránk. A tanárok maguk nagyon óvakodtak tőle, hogy az órákon direkten politizáljanak. Még leginkább a történelemtanításban. Bár ők is szigorúan tartották magukat az állami tankönyvekhez, a tanmenethez, a tantárgyak tekintetében mégis valamilyen más szellemben neveltek. A vasárnapi nyolcas diákmisén – hacsak valaki nem volt beteg – kötelező volt a megjelenés. Nagyon vallásos gyerek kevés akadt.

Andorka Rudolf, húga Nadine a kitelepítés idején
Egy sportesemény dekorációja: Sporttal építjük a szocializmust

Sztálin halálakor a főnököm is alkalmazkodott a rendszer diktálta előírásokhoz. Amikor Moszkvában zajlott a temetés, Magyarországon is leállt az élet egy percre, szóltak a dudák, megálltak a villamosok, csengettek, és minden munkahelyen össze kellett gyűlni egy kis áhítatra, Sztálin elvtárs emlékének hódolva. Nálunk is. Nem tettem semmit a rendszerrel szemben, igaz, nem is strapáltam magam az érdekében.

ifj. Gúth Zoltán és Gúth Edit
Utasellátó 200 sz. Ifjúsági boltja a Keleti pályaudvarnál

Kitárgyaltuk 68-at, és kitárgyaltuk, amit olvastunk, esetleg a tanárainktól hallottunk. Ott cseréltük ki azokat a könyveket, amelyeket olvastunk, és úgy gondoltuk, hogy más értékrendet sugároznak, mint ami bennünket körülvesz. Akkortájt jelent meg, Ginsberg Üvöltése. Olvastuk már Kerouac nálunk 66-ban kiadott Útonját. Az oroszok bevonulásán nem csodálkoztunk, várható volt. És nem is reménykedtünk abban, hogy itt forradalom lesz, amit majd mi megnyerünk...

Május 1-jei felvonulás Győrben, 1947
Május elsejei felvonulás
Névadó ünnepség
Munkásőr lőgyakorat

A vállalatnál olyan feletteseim voltak, mint Libál Elemér és Födémesi Nándor, két megrögzött kommunista, bosszúálló volt mind a kettő, az egyik a személyzeti osztály főosztályvezetője, a másik osztályvezetője volt. Előfordult például, hogy amikor külföldről megérkeztem, a személyzeti osztályvezető-helyettes Budapesten várt a Ferihegyi repülőtéren, hogy kiszállok-e a gépből.

Május 1-jei felvonulás Győrben, 1947

Kecskeméten tehát a hathetes pártiskola igazgatója lettem, majd piárosként kezdtem dolgozni. Akkor már tudtuk, hogy ez így nem mehet tovább. Akkor már üresek voltak a boltok, nem lehetett kapni semmit, még krumpli is csak alig volt. Mi is ugyanúgy éltünk, mint más, nem voltunk kivételezettek. Ha nem volt hús, nekünk sem volt, ha nem volt liszt, nekünk sem volt. 25-ére már rendszerint elfogyott a pénzünk, pedig nagyon puritán életet éltünk.

Egy alkalommal hivatott Ujhelyi Szilárd, aki akkor a Népjóléti Minisztérium államtitkára volt, s mondja nekem, hogy vezető ember nem lehet pártonkívüli. S meg is fenyegetett, ha nem lépek be, azonnal B-listára vetet. Elmentem az egyházhoz, s mondtam, micsoda helyzetbe kerültem, s mondották nekem, hogy ne gondolkozzam egy percig sem a kérdésen. Ha be kell lépni, hát lépjek be, mert az életemet úgyis úgy élem, ahogyan eddig, de fontos dolog, hogy azon a helyen én maradjak ott.

A szüleim nem értettek egyet a kádári értékekkel, a rendszerrel, de hallgattak. És a barátaim szülei is. Csend volt. Senki nem mert beszélni, még otthon se, még a családban se. Szóba sem került a politika. Apám teljesen bezárkózott a maga kis irodalmi világába, amivel ő elvolt. Véletlenül se politizált. Néha tett egy-két nagyon szarkasztikus megjegyzést, de ezen kívül ő már nem mert mást. Örült, hogy él.

November 4-e után eleinte a szakszervezet volt az aktív gazda az egyetemen. Belevetette magát az élelmiszer-beszerzésekbe, disznóvágásokba. Megszervezte, hogy az egyetemi dolgozókat ellássák élelemmel, krumplival, hagymával. Ebbe én is bekapcsolódtam. Polgáron voltunk két teherautóval, vettünk egy csomó disznót meg hagymát, krumplit, és szétosztottuk az egyetemen. A pártszervezés decemberben kezdett beindulni.

Ez egy összefonódása volt a cserkésztábornak, a tábortűz romantikájának és a tartalomnak. Beszéltünk magunkról, ugyanakkor hoztak elő témákat is, és ebből lassacskán kialakult Ördögh vezetésével a Pilis cserkészcsapat. Olvastunk Prohászka Ottokárt és más ismert könyveket, például Schütz Antaltól az Isten a történelembent, ezekről és hasonló világnézeti könyvekről számoltunk be egymásnak. És vitatkoztunk az új Európáról, hogy annak kereszténynek kell lennie.

Andorka Rudolf húga, Nadine a férjével

Az iskolai „karrieremhez” az is hozzátartozott, hogy az úttörőmozgalomban őrs-, majd rajvezető lettem, és nyolcadikban már arról volt szó, hogy megválasztanak az iskola csapatvezetőjének (vörös nyakkendő stb.), mígnem az egyik pedagógus rájött, mégiscsak abszurdum, hogy egy osztályellenség viselje ezt a funkciót.

Kazincbarcikán is volt egy politikai fogolytábor. Az nem volt ínyemre! Én a Borsodi Vegyipari Trösztnél dolgoztam, ahhoz tartozott a Kazincbarcikai Kokszoló építése. Budapesten az Anker köz 3.-ban volt a Tröszt központi irodája. A vidéki betanulási idő után már jobbára ott dolgoztam, mi ellenőriztük a műszaki terveket. Sokszor késő estig dolgoztunk. Én soha nem mentem be reggel hét órára meg a Szabad Nép-félórára.

Andorka Rudolf és édesanyja a kitelepítés idején

Megindult a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a MADISZ szervezése, ahova engem is vezetőnek szántak, de kitértem a megbízás elöl. A pécsi miliőnek köszönhetően itt minden kicsit kedélyesebben zajlott. Amikor megkérdezték, mikor lépek már be a pártba – természetesen csak egy pártra gondoltak –, azt válaszoltam: Nem ismertek eléggé, nem tudjátok, milyen individualista alak vagyok, nem bírom a pártfegyelmet?

Mihelyt vége volt ennek a nagy lendületnek, akkor egy este, későn, két úriember fölkeresett a minisztériumban, és mondták, hogy az én munkámra a továbbiakban nincs szükség, és holnap már ne jöjjek be, kidobtak a minisztériumból. Ávéhások voltak, indoklást nem kaptam. Bementem a főosztályvezetőhöz másnap, és ő azt mondta, vegyem úgy, hogy énnekem megszűnt a munkaköröm. Tudták a kulák mivoltomat korábban is, de szó nem volt róla.

Az elnyomás 49 tavaszától egyre fokozódott. De az élet haladt tovább, mi jártunk iskolába meg a földalatti csoportba. 51-ben elvitték a szerzeteseket. Akkor Ördögh János magánlakásba költözött, és onnan szervezte tovább a csoportmunkát. Később visszakerült a rendbe, először Pesten volt, majd Kecskemétre helyezték. Ekkor mi, fiatalok vettük át a vezetést.

1949-et írunk, a Rajk-pernek voltak utcai megnyilvánulásai is. A leggyakoribb jelszó az volt, hogy „Vesszen Rajk és bandája! Kötelet a nyakába!” Valahányszor ez a kiáltozás felharsant, mindig megrémültem, mert valami vérszomjat érzékeltem belőle. Elhittem ugyan, hogy Rajkék esetében politikai bűnözőkről van szó, de ez a vérszomj idegen volt tőlem. Szerencsére senki sem kényszerített rá, hogy én magam is ilyesmiket kiáltozzak.

A Mindszenty-per és a papok letartóztatása volt a folytatás – 48 őszéről beszélek már, 48 karácsonyán fogták el Mindszentyt. Én már tizennégy éves voltam. Voltak ifjúsági összejövetelek és előadások, hogy „mit csinálunk, hogyha a kommunizmus teljesen úrrá lesz, és mindent betiltanak?” "Akkor földalatti mozgalommá alakulunk át, és titokban fogjuk csinálni, amit eddig csináltunk." A hittantanárunk Ördögh János volt, aki később Örkényi Jánosra ’magyarosított’.

Felirat a Magyarország - Olaszország (1:1) labdarúgó mérkőzésen: Éljen Rákosi Mátyás, a sportolók igaz barátja, Budapest, IV. Újpest, Megyeri út
Augusztus 20-i víziparádé Budapesten, a Dunán, II. Bem rakpart. A hajó felirata: Köszöntjük a 25 éves Varsó Szerződést
Úttörővasút
A Heckmann-hentesüzlet május elsejei dekorációja Dombóváron
Névadó ünnepség
Augusztus 20-i vízi és légiparádé Budapesten, a Dunán

Most itt mindenki borzasztóan le van sujtva, törve, hogy itt micsoda szörnyű világ volt akkor. Én egy jól szituált család lánya voltam, a lakásunkban négyen maradtunk. Anyám a felszabadulás utáni első pár évben tánccsoportokat kísért zongorán és nagyon jól keresett. A papám elhelyezkedett a bankban és később a Tükerben, tehát engem nem nagyon „kopasztottak meg” otthon. Aránylag kevés pénzt adtam haza, mert minden pénzemet kardigánokra költöttem. Szerettem szépen öltözni.

Andorka Rudolf doktori avatása az ELTE Jogi Karán

Miután nem voltunk párttagok, mi a munkahelyen kartársnőztünk, kartársoztunk, de hivatalosan elvtársnőnek hívtak minket, a hivatal vezetője is. A hölgyem, uram, megszólítás elszállt. Ez furcsa volt, mert az első időben nagyon családias volt még a hivatal, kezdetben a Benczúr utcában talán harmincan dolgoztunk, de aztán később nagyon fejlődött. Az első elnökről, Takács elvtársról az mondták, hogy ő az egyetlen párttag az egész hivatalban, de ettől függetlenül rendes ember volt.

Említettem, hogy a racionalizálásokat, létszámcsökkentéseket kellett végrehajtani az adminisztrációban. Ezt ők úgy oldották meg, hogy kirúgták az embereket az adminisztrációból, de azt mondták, hogy munkásállományban maradhatnak. Egyszer csak hívattak engem is az igazgatói irodába. Pl. ilyenek voltak, hogy be kellett zárni a fiókokat teljesen, nehogy az ellenség keze betegye a lábát. Akkor: reggel vártak a kapuban, és aki elkésett öt percet, azt rögtön felírták.

Németi Irén

A Kertészeti Kutatóintézetben a gyümölcstermesztés fenológiájával foglalkoztam. A fenológia egy olyan tudomány, amely a környezeti viszonyok, elsősorban a meteorológiai viszonyok hatását tanulmányozza a növények életére. Tehát a gyakorlati életben az, hogy például a téli alma termesztésének melyek az optimális környezeti feltételei, és az országnak melyik része az, amelyik ezeknek a feltételeknek leginkább megfelel és kielégíti ezeket a követelményeket.

A szüleim előttünk soha nem beszéltek politikáról. De sok mindent elolvastam, ami ott volt a könyvespolcon: Sztálin, Lenin, Rákosi, minden, ami csak belefért – ezeket amíg otthon voltam, vagyis tizennyolc éves koromig mind elolvastam. És a középiskolában már politizáltam, KISZ-tag voltam, sőt, KISZ-vezető: osztálytitkár. De az iskolai politizálás, az inkább – ma azt mondanánk rá, hogy érdekvédelmi történet volt, nem pedig politikai.

Akkor Koszorú Lajos barátom a VÁTI-ban dolgozott, ő mindig is várostervezőnek készült. Együtt mindig úgy dolgoztunk, hogy ami városos dolog volt, azt mindig ő csinálta, ami ház volt, azt mindig én csináltam. A VÁTI akkor érdekes hely volt. Konrád, Szelényi ott volt akkor, nem sokkal korábban, tehát még kvázi érződött a hatásuk. Akkor ott dolgozott Zsille Zoltán, ott dolgozott Hegedüs András. És akkor odakerültem. De a VÁTI-ba már nem vettek föl állásba, csak szerződéssel. Már 78-at írtunk.

Andorka Rudolf a kitelepítés idején a besenyszögi lakóhelyük előtt