Jelenlegi hely
Hogy milyen volt annak az „ellenzéki” irodalomnak az arculata? Tágan véve a mai irodalom, a mai folyóiratok mintegy prenatális formái jelentek meg. Akkoriban úgy éreztük: ez a cenzúrázatlan és modernista irány. Ami esztétikailag nagyon változatos dolog volt. Elég szorosan kötődik mindehhez a Filmkultúrához való kapcsolatom. Ezt akkoriban Bíró Yvette szerkesztette a Népstadion úton. Egy darabig elég rendszeresen dolgoztam a lapnak, kritikákat írtam – ideális hely volt, ideális szerkesztővel. |
Szelényi Iván különleges pályát futott be a magyar szociológiában. 1962 őszén, amikor először találkoztunk, polgári szociológus volt, az amerikai szociológia irányában tájékozódott, a politikához közel álló témákkal nem foglalkozott. Ezt még fokozta egyéves amerikai tartózkodása a hatvanas években. A hetvenes évek elején azonban Hegedüs András – és bizonyos fokig Konrád György – hatására egyre inkább a politika és a marxizmus iránt kezdett érdeklődni. |
|
Ezen a megemlékezésen, 1983. június 16-án Krassó egyszer csak azt mondta: itt van Maléter Pál özvegye, megkérjük, hogy szóljon pár szót! Életemben először nyilatkoztam mikrofonba. Megvan a szalag, mert a Szabad Európában leadták, és fölvettem. Nagyon akadozva, izgatottan beszéltem, nem számítottam rá, de hát ez volt az első eset, hogy megszólaltam nyilvánosan. Krassó Alízt is megszólaltatta. Rengetegen voltak, sok fiatal, emlékszem, a padlón is ültek. |
|
A második előállításom a Bem téri tüntetéskor volt. Négyünk – Rajk, Haraszti, Demszky meg én – aláírásával kiment egy felhívás, hogy a lengyelországi hatalomátvétel alkalmából csináljunk egy nagy megemlékezést. Demszkyt, Harasztit meg engem a térről vittek el, Rajk késett, őt valahol a Margit körúton – akkori nevén a Mártírok útján – kapcsolták le. És furcsa módon a Tolnai utcába vittek, és elkülönítve hallgattak ki bennünket. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az is előfordult, hogy a legfelsőbb ügyésznek címzett ajánlott levelem eltűnt, még a Legfőbb Ügyészségen sem találták nyomát. Úgyhogy emiatt volt például az 1982-es éhségsztrájkom, amikor öt ajánlott levelem nem érkezett meg a címzetthez, és akkor panaszt írtam a legfőbb ügyésznek, hogy ez a KGB-módszerek hazai alkalmazására utal. Követeltem az ajánlott leveleim kézbesítését, másrészt pedig a KGB-módszerek hazai alkalmazásának a megszüntetését. |
Októberben valamikor összekerültem az egyik pécsi joghallgató barátommal, Ravasz Károllyal. Eredeti neve Fuchs volt, de 44-ben átvedlett Ravasszá, és megfelelő papírokat beszerezve Budán élt albérletben. Meginvitált a lakására, mondván, hogy van egy érdekes feladat. Kiderült, hogy egy fiatal szervezet, amely nagyrészt diákokból állt, Nemzeti Front aláírású röplapokat terjeszt. Megszerezték Budapest helyőrségi tisztikarának címtárát, és névre címezve postázták a röplapokat. |
|
|
|
|
Ha jól emlékszem, 1986. június 9-én hazánkba látogatott Gorbacsov, és a Váci utcába vitték sétálni. Az én konzervativizmusom egyik jellemzője, hogy 1942 óta sétálok a Váci utcában, ha csak valami meg nem akadályoz. Még a budapesti egyetemi hallgató barátaim szoktattak hozzá, hogy az előadások után sétáljunk végig a Váci utcán. Ez azóta így van, persze azzal a mondjuk húszévnyi kihagyással, amikor ebben akadályoztatva voltam. A déli órákban szoktam sétálni. |
|
|
A nyolcvanas évek közepére már nemcsak az illegális ellenzékben gyűltek azok az erők, amelyek a hatalom legitimitását kétségbe vonták, hanem az Írószövetség körül tömörülő legális ellenzékben is. Addigra megérett a felismerés, hogy a szisztéma túlélte magát, tarthatatlan, így országot vezetni már nem szabad tovább. Az a hatalom, amelyik ugyan nagyon sok engedményt tett, de kapkodva bele-beleszólt a kulturális és irodalmi életbe, immár nem fogadható el legitimnek. |
|
1982-ben Alíznál megismertem Vásárhelyi Miklóst és a feleségét, valamint Litván Györgyöt és a feleségét. Akkor szó került az én állásügyeimről. Litván nagyon fölháborodott azon, hogy még 1982-ben is korlátozzák az elhelyezkedésemet. Egyszer megjelent a patikában, és elmondta, hogy beszélt az Orvostörténeti Könyvtár és Múzeum főigazgatójával, Antall Józseffel, aki megígérte, hogy segíteni fog. Így kerültem 1983 júniusában az ORFI-ba, és ott dolgoztam 1985 márciusáig. |
|
Az indulás elég hosszú folyamat volt, ki kellett találni a Beszélőt, meg kellett szervezni a nyomtatást. Ez totálisan konspirálva volt, erről Kis Jánoson meg rajtam kívül senki nem tudott. Mi is egészen konspirált körülmények között, egy lakásban találkoztunk csak a nyomdászokkal, és Réti Andrea vitte el Magyar Bálint feleségének a kéziratot, aki eljuttatta a nyomdába. Sőt, Jancsi nagyon okos feltétele volt, hogy csak akkor indulunk, amikor már két nyomdagép van. |
A harmadik letartóztatáskor pedig otthonról, Adyligetről vittek el, egy házkutatás után. Épp indultam otthonról, jött két URH-s autó, és nagyon nézegették a házszámokat. Megszólítottam őket, hogy „azt gondolom, engem keresnek, uraim”. Nem akartam, hogy én elslisszolok, és a többiekre rászabadítom a rendőröket. Mondták, hogy engem keresnek, és mutatták a házkutatási parancsot. És akkor két szomszédot hoztak át hatósági tanúnak, akik nem tudták mire vélni a dolgot. |
|
|
Mindeközben a hazai titkosrendőrség számtalan alkalommal éreztette, hogy ők az igazi hatalom hazánkban: szabadulásom után nyolcszor hurcoltak el emberrabláshoz hasonló módon. Ezek igen változatos helyeken történtek. Annak idején március 15-én mindig voltak déli és esti nem hivatalos tüntetések és felvonulások. Én részt szoktam venni ezeken, mindig hátul mentem a fiatalok után. |
|
|
|
|
A VÁTI ugye egy teljesen más világ. Ott kezdtem először olvasgatni olyasmiket, amik már nem ház-léptékű ügyek. Regionális tervezésben vettem részt, és lakásépítésről szóló tanulmányokat írtam. Érdekes társaság volt. Baráth Etele volt az osztályvezető, ott volt Koszorú, Hegedüs András, Nagy Béla, aki most a legnagyobb magán-várostervező cégnek a tulajdonosa és vezetője. Ott volt Schneller István, aki húsz évig volt Budapest főépítésze. |
|
A Butik történetének én az elejét meg a végét tudom. Kitaláltuk, hogy kellene valami ilyesmi. És akkor volt az az adyligeti konspirációs séta, amiről a fotó készült, és akkor ott lett Rajk fölkérve. Nem kellett nagyon kapacitálni. Hogy miért Rajk? A védettsége, a központi hely (Galamb utca) miatt, szóval sok szempontból ő volt erre a legalkalmasabb személy. A vége pedig 84, amikor kilakoltatták Lacit. Tudtuk, hogy jön a rendőrség, és ezért odamentünk néhányan. |
|
Az úgynevezett demokratikus ellenzéknek voltak összejövetelei különböző helyeken. Ha értesítettek, akkor elmentem. De én nem tartoztam az ő belső körükbe. Ők nem osztották a nézetemet olyan szempontból, hogy a legfontosabb követelés a megszálló csapatoknak a kitakarodása. Ők fokozatos átmenetre törekedtek, amit én persze méltányoltam, és az volt a véleményem, hogy mindenféle ellenálláshoz csatlakozom, ami elősegíti az ügyet, és tulajdonképpen nekik volt publicitásuk. |
|
|
|
Előfordult például, hogy az esti felvonulás után, ami a Dísz téren, fönt a Várban fejeződött be, ahogy jöttem el a Dísz térről, mellém állt egy autó, kiugrottak belőle hárman, és fölszólítás nélkül betuszkoltak. Elindultak velem, és különböző megjegyzések közepette elvittek a budai hegyekbe, aztán kilöktek egy elhagyatott helyen. Célzásokat tettek arra, hogy mi minden történhet az emberrel ilyen esetekben. |
|
Halottak napján mindig kimentem a Farkasréti temetőbe, ott volt egy feszület, ahol azokért gyújtottunk gyertyát, akiknek nem ismerjük a sírhelyét. Ott gyújtottam gyertyát Paliért. Livius halála után, 1981. halottak napjától viszont már rendszeresen kijártam a 301-es parcellához, bár őszintén megmondom, egyáltalán nem hittem abban, hogy Pali ott van. Akkor borzasztóan nézett ki, óriási gaztenger volt. Féltem ott egyedül, de azért kimentem. |
Amikor 84-ben Demszky Gábort elvitték és elítélték, ott voltam a másodfokú tárgyaláson a Markó utcában. A büntetőeljárás – most már nem tudom, hogy van – 57. szakasza alapján a hallgatóság közül azok, akik úgy érzik, hogy a per kimenetele befolyásolja az ő helyzetüket, előterjesztésekkel élhetnek a per keretében. |