Jelenlegi hely

A konfliktusok fölszaporodtak a szerkesztőség és az irodalompolitikai irányítás között. Ez volt az az időszak, amikor olyan hírek jártak, hogy a pártközpont az ellenzék egyik gyülekezési gócának tekinti a lapot. Jöttek híradások, hogy az agitpropos közép- és alsó káderek fejtágítókon tartanak előadásokat a magyarországi ellenzékről, és felsorolásukban, hogy hol kapnak teret, az illegális Beszélő mellett legális fórumként az Élet és Irodalom is mindig ott van.

A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből
Szociológiai kutatás Homokmégyen, Szelényi Iván, Magyar Bálint, Juhász Pál szociológus
Ellenzéki találkozó Somogyi Győző salföldi házánál

Aztán véletlenül újból összeakadtam Fricivel. Hetekig csavarogtunk, egészen Finale Liguréig jutottunk el. Ez volt a neve a falunak, ahol azt mondtam, hogy innen tovább egy tapodtat se. Már tízedik napja, hogy nem ettünk, az utcán élünk, a szemétből turkálunk. Azt javasoltam, menjünk be a rendőrségre, mondjuk azt, hogy csavargó gazemberek vagyunk, minimum bezárnak egy-két éjszakára a börtönbe. Ott enni adnak, ágy van, meleg van, milyen jó lesz! De nem sikerült.

Eörsi István és Gáli József

Megszaporodtak a gyűlések, értekezletek, összejövetelek, a szakszervezetek aktivizálódtak, és én arra is fizettem rá. A vezetőség annyira elismerte a munkámat, hogy valóban bevettek a végrehajtó bizottságba és megbíztak az ifjúsági mozgalom vezetésével. Akkor elkezdtünk szervezkedni azokkal, akiket nem csuktak le. Volt egy fegyvertényünk, 1942. március 15-én.

Tiltakozás a romániai falurombolás ellen
 Pákh Tibor beszédet mond 1988. március 15-én a Bem-szobornál

Mint említettem, bizonyos szamizdat kiadványokban én is a szerzők közé tartoztam. Részt vettem például a Napló című, három példányban születő és a szerzők között meghatározott menetrend szerint körbejáró szamizdat formáció szerzői forgalmában. Emlékszem, a nálam lévő dossziékat Balassa Péternek kellett átadnom, akit így ismertem meg, s akivel később több évig tartó barátságom alakult ki, amely a sok-sok beszélgetés során tényleges férfibarátsággá, mély szellemi-emberi kontaktussá vált.

Pákh Tibor litvánokkal egy tüntetésen

Az is előfordult, hogy a legfelsőbb ügyésznek címzett ajánlott levelem eltűnt, még a Legfőbb Ügyészségen sem találták nyomát. Úgyhogy emiatt volt például az 1982-es éhségsztrájkom, amikor öt ajánlott levelem nem érkezett meg a címzetthez, és akkor panaszt írtam a legfőbb ügyésznek, hogy ez a KGB-módszerek hazai alkalmazására utal. Követeltem az ajánlott leveleim kézbesítését, másrészt pedig a KGB-módszerek hazai alkalmazásának a megszüntetését.

Nagy Bálint a nyolcvanas évek elején
Nagy Bálint, 2009
Tüntetés 1988. június 16-án Budapesten a Budapesti Köztemető 301-es parcellájában, Nagy Gáspár költő beszél, mögötte: Fónay Jenő, Kőszeg Ferenc

Segítettem a Duna-körösöknek, praktikus dolgokat, címlistákat, címzést, kapcsolatokat, de nem vettem részt benne, nem is értettem velük egyet. De az egy másik kérdés. Attól még segíteni lehet. Azt gondolom, a véleménynyilvánítás szabadságába belefér, hogy ők ezt mondják, én meg azt gondolom, hogy nem volt jó döntés megakadályozni a vízlépcsőt. Ugyanígy nem értettem egyet, sok évvel később, a Világkiállítás megakadályozásával sem. Szerintem jót tett volna a városnak, meg a gazdaságnak.

Egyszer én is írtam a Beszélőben. Kenedi Jancsi könyvét recenzáltam – a Tiéd az ország, magadnak építedet. A könyv hőse Révai Gábor, a Révainak a fia, aki a családi háza építésének a történetét mesélte el Kenedinek, aki aztán megírta ebben a könyvben. Zseniális a könyv! És ezt úgy írtuk, hogy kölcsönkaptunk egy pici, hat négyzetméteres kis faházat Velencén egy barátnőmtől, és Petrivel voltunk lent ketten. Én dolgoztam, Petri ment bevásárolni. És főzött.

A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből

1962-től újra feléledtek a baráti összejövetelek. Ahogy jöttek ki az emberek a börtönből, úgy kapcsolódhattak be ebbe a laza baráti körbe. Sokat kirándultunk, később vitorláztunk együtt. Aktív politikai tevékenységnek ezt még annyira sem lehet tekinteni, mint az 1957-től 1959-ig tartott összejöveteleinket. Ennek az egésznek Gyurkó volt a lelke. Ő hozott össze mindenkit, engem is mindig odahívott.

A Butik történetének én az elejét meg a végét tudom. Kitaláltuk, hogy kellene valami ilyesmi. És akkor volt az az adyligeti konspirációs séta, amiről a fotó készült, és akkor ott lett Rajk fölkérve. Nem kellett nagyon kapacitálni. Hogy miért Rajk? A védettsége, a központi hely (Galamb utca) miatt, szóval sok szempontból ő volt erre a legalkalmasabb személy. A vége pedig 84, amikor kilakoltatták Lacit. Tudtuk, hogy jön a rendőrség, és ezért odamentünk néhányan.

Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél
Csángó est Szentendrén

1982-ben Alíznál megismertem Vásárhelyi Miklóst és a feleségét, valamint Litván Györgyöt és a feleségét. Akkor szó került az én állásügyeimről. Litván nagyon fölháborodott azon, hogy még 1982-ben is korlátozzák az elhelyezkedésemet. Egyszer megjelent a patikában, és elmondta, hogy beszélt az Orvostörténeti Könyvtár és Múzeum főigazgatójával, Antall Józseffel, aki megígérte, hogy segíteni fog. Így kerültem 1983 júniusában az ORFI-ba, és ott dolgoztam 1985 márciusáig.

Mindeközben a hazai titkosrendőrség számtalan alkalommal éreztette, hogy ők az igazi hatalom hazánkban: szabadulásom után nyolcszor hurcoltak el emberrabláshoz hasonló módon. Ezek igen változatos helyeken történtek. Annak idején március 15-én mindig voltak déli és esti nem hivatalos tüntetések és felvonulások. Én részt szoktam venni ezeken, mindig hátul mentem a fiatalok után.

Hogy milyen volt annak az „ellenzéki” irodalomnak az arculata? Tágan véve a mai irodalom, a mai folyóiratok mintegy prenatális formái jelentek meg. Akkoriban úgy éreztük: ez a cenzúrázatlan és modernista irány. Ami esztétikailag nagyon változatos dolog volt. Elég szorosan kötődik mindehhez a Filmkultúrához való kapcsolatom. Ezt akkoriban Bíró Yvette szerkesztette a Népstadion úton. Egy darabig elég rendszeresen dolgoztam a lapnak, kritikákat írtam – ideális hely volt, ideális szerkesztővel.

Most olvastam Esterházy Javított kiadását, és el is gondolkoztam azon, hogy vajon engem miért nem próbáltak meg beszervezni. Frissen csatlakoztam az ellenzékhez, vidéki voltam, millió dolog lett volna, amivel megfoghattak volna. Az illegális munkavállalás, vagy akár az életformám miatt. És ez fura módon soha nem történt meg. Meg is vagyok sértődve!

Az indulás elég hosszú folyamat volt, ki kellett találni a Beszélőt, meg kellett szervezni a nyomtatást. Ez totálisan konspirálva volt, erről Kis Jánoson meg rajtam kívül senki nem tudott. Mi is egészen konspirált körülmények között, egy lakásban találkoztunk csak a nyomdászokkal, és Réti Andrea vitte el Magyar Bálint feleségének a kéziratot, aki eljuttatta a nyomdába. Sőt, Jancsi nagyon okos feltétele volt, hogy csak akkor indulunk, amikor már két nyomdagép van.

Bős-nagymarosi vízlépcső megépítése elleni tüntetés a Műegyetem előtt, Sólyom László, 1988. október 30.
Eörsi István (bal szélen) a tárgyaláson
Szilágyi Júlia, Kende Péter, Halda Alíz, Gyenes Judith és Losonczy Anna Nagy Imre és mártírtársai jelképes síremlékének avatásán Párizsban a Pére Lachaise temetőben 1988. június 16-án
A Beszélő című szamizdat újság felépítése. Részlet a A Kádár-korszak demokratikus ellenzéke című dokumentumfilmből

A Beszélő úgy kezdődött – és erről sok történet van –, hogy Szilágyi Saci összehívta Kenedi Jancsi lakására ezt a bizonyos „legyen vagy ne legyen” összejövetelt. Már itt eltérnek a vélemények, hogy hányan voltak. Én határozottan nagyobb létszámra emlékszem. Úgy látom magam előtt a teret, hogy ötven-hatvanan kellett hogy legyünk, de sokak szerint csak húszan-harmincan voltunk.

Tüntetés 1988. június 16-án Budapesten a Budapesti Köztemető 301-es parcellájában
Ellenzéki találkozó: Tánczos Gábor, Eörsi István, Vásárhelyi Miklós és Donáth Ferenc

A nyolcvanas évek közepére már nemcsak az illegális ellenzékben gyűltek azok az erők, amelyek a hatalom legitimitását kétségbe vonták, hanem az Írószövetség körül tömörülő legális ellenzékben is. Addigra megérett a felismerés, hogy a szisztéma túlélte magát, tarthatatlan, így országot vezetni már nem szabad tovább. Az a hatalom, amelyik ugyan nagyon sok engedményt tett, de kapkodva bele-beleszólt a kulturális és irodalmi életbe, immár nem fogadható el legitimnek.

Pákh Tibor a Bem-szobornál, 1988
Nagy Bálint

1988. június 16-án is elvittek, amikor a rákoskeresztúri temetőben volt egy megemlékezés a kivégzettekről, Nagy Imréék kivégzésének az évfordulója alkalmából. Akkor névsorolvasás volt, miegymás. Persze hiányos névsor, mert sokkal többet végeztek ki, mint ahányat felolvastak. De utána megállapodtunk, hogy három órakor koszorúzás lesz az Ismeretlen Katona sírjánál a Hősök terén. Én pontosan három órára vittem egy virágcsokrot az Ismeretlen Katona sírjához.

Pákh Tibor egy tüntetésen a Csepel Vas és Fémművek előtt, 1990
Solt Ottília és ifj. Rajk László 1989-ben, a vízlépcső elleni tüntetésen
Kézfogás a Dunáért Budapesten, 1988. október 3.
Pákh Tibor
Kemény István szociológus a Faluszéli házak című film forgatásán

Amikor 81-ben, a szükségállapot bevezetése után ki akartam utazni Lengyelországba, akkor bizony már nem engedtek ki, levettek a vonatról. Tulajdonképpen ebből is arra következtetek, hogy a megfigyelő módszerük igen alapos lehetett, mert én nem beszéltem erről a tervemről senkinek se. Magam kezdeményeztem és magam mentem. Panyókára vetett kabáttal, két aktatáskával a kezemben indultam el.

Nagy Bálint, 2009
Plakát Nagy Imre és mártírtársai jelképes temetésére, Párizsban, a Pére Lachaise temetőben, 1988. június 16.

Szóval a Kocsis-hangverseny meghiúsult. 1980 szeptemberében mentem haza éjjel taxival, és akkor még volt fakabát a Hűvösvölgyi út elágazásánál. Minden városból kivezető útnál állt rendőr, így itt is. Megállította a taxit, kiszállított, elküldte a taxit, és hívta az URH-t, akik bevittek a második kerületi kapitányságra. Semmi indok nem volt, persze, nem kellett sokat gondolkoznom rajta, hogy vajon miért történik. Ott várni kellett még másfél-két órát.

Miután egyedül éltem ebben a kis festői Vence-ban, Lacival ugye nem kommunikáltunk, franciául nem tudtam, gyakorlatilag magammal beszélgettem. És onnan írtam Kis Jancsinak egy hosszú levelet, hogy én ki akarok szállni a Beszélőből. Nem azért, mert nem értek egyet vele, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy ez nem az én dolgom. Az, ami a dolgom volt, azt már megcsináltam, az jól működik. Beindítottam, de én nem vagyok újságszerkesztő. Erre ő válaszolt is, sajnos nem találtam meg.