Jelenlegi hely

Nagy Imre és mártírtársai újratemetés előtti felravatalozása a Hősök terén

Az a véleményem, hogy a monolitikus állam- és párthatalom leépülése nem 1988-ban, a májusi pártértekezlettel indult el, hanem a hatvanas években. Ennek a pártnak ugyanis az a lényege, hogy egyeduralkodik.

A Nagy Imre per törvényességi óvásának tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon
A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában
Nagy Imre és mártírtársai újratemetése az Új Köztemetőben 1989. június 16-án

A napokban megkérdezték, hozott-e valami jót nekem a rendszerváltozás. Erre azt kellett mondanom, hogy erkölcsileg, érzelmileg természetesen adott elégtételt, de a mindennapokban konkrét változást nem hozott, én ugyanúgy dolgozom. Hozzátéve, hogy tizenegy éve másodállásom is van, jó anyagi körülmények között élünk, de ez nem az elmúlt másfél évben alakult így. Előtte is embertelenül sokat dolgoztam.

Tihanyi László levele a soproni EKA-hoz
A Nagy Imre per törvényességi óvásának tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon 1989. július 6-án, Dornbach Alajos védő
Csincsák Endre, Berger Sándor és Tóth István egykori pertársak egy 56-os ünnepségen

Mivel én itthon aktív voltam, és sok – hogy úgy mondjam – harcostársam maradt itt, nagyon érdekelt, hogy hogyan alakul a helyzet. Drukkoltam nekik, hogy sikerüljön. Szemmel tartottam, ha nem is minden részletében – hiszen akkor más központi célok voltak az életemben, egy fiatal gyerek és a család és egyebek –, de folyamatában. Emlékszem, nagy föllélegzés és öröm volt, amikor a 89-es folyamat kibontakozott, és végül is eredmény született.

A rendszerváltás egybeesett a nyugdíjba menetelemmel. Abszolúte nem örültem neki, de nem is érdekelt. Énnálam ez nagy változást nem hozott, nekem semmivel nem lett jobb, se rosszabb. Az már nem az a rendszer volt, ami börtönbe dugott kétszer, ami miatt el kellett válnom tulajdonképpen a szovjet feleségemtől, az egy egész más rendszer volt már. Az a rendszer állandóan alakult, változott.

Nagy Imréék újratemetésén már a Martinovics Szabadkőműves Páhollyal jelentünk meg, csoportosan. Márton László, az akkori főmester szervezte meg, és vezetett egy csoportot, akik részt vettek a forradalomban, úgyhogy ők elsősorban személyes kegyeletből jöttek. Azt azért hadd tegyem hozzá, hogy hirtelen ebben a diaszpórában is nagyon sokan akadtak, akik hatalmas nagy szabadságharcosok voltak Magyarországon, de mindeddig nem igazán hangoztatták.

A Conditio Humana Alapítvány az egyik legkorábban alakult civil szervezet. Az ötlet Gulyás Gyuláék lakásán született meg 1989-ben, majd telefonáltak, hogy engem választottak meg titkárnak. Én a műemlékes múltam miatt lettem alkalmas, tudták, hogy járom a vidéket, ismerek olyan elhagyott épületeket, üresen álló plébániákat, amelyek felújítására lehet pályázni. Nem tudom, hogy melyik házra mennyit, de elég sok támogatást nyertek hivatalos, állami pályázatokon.

Most már tudom, hogy ez az egész el lett szúrva, az alapkonstrukció volt rossz. Megtörtént a rendszerváltás, és akkor azt gondolta az ember, hogy innentől konform módon kell viselkedni – mert hát ezt akartuk. Azt se tudtuk, hogy az milyen, de azt aztán végképp senki sem tudta, hogy hogyan kell megmaradni kívülállónak abban a rendszerben, amit egyébként akartunk, hogy legyen.

A TIB plakátja
Nagy Bálint a kilencvenes évek elején
1989. június 16.: (balról) Tóth Imre, Ebinger Endre, Nagy Mihály, Tóth Lajos, Kiss Tamás, Rimai Béla és Papp József
Nagy Imre és mártírtársai újratemetés előtti felravatalozása a Hősök terén

Magyarországon és külföldön senki sem számított rá, hogy a szocialista rendszer hirtelen összeomlik. 1989-ben azonban forradalmi átalakulás zajlott le. Csodálatosnak tartottam a történteket. Sosem reméltem, hogy megérem: Magyarországból szabad ország lesz. Úgy láttam a jövőt, hogy talán a gyerekeim megérik a szabadságot, de az unokáim biztosan. Most demokrácia van, függetlenek vagyunk a Szovjetuniótól. Nagyszerű, hogy ez megtörtént, amit manapság is így gondolok.

A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában
A soproni EKA plakátja

1988-ban egyszer találkoztam Nagykanizsán Göncz Árpáddal, beszélgettünk, és kérdezem tőle: Árpád, mit gondolsz, hamarosan diadalmaskodik a mi ügyünk? Azt mondja, egy éven belül. Mondtam, Árpád, én ezt nem hiszem, de neked legyen igazad. És neki lett igaza! Amikor Mérei Ferenc síremlékét leleplezték, akkor találkoztam először a volt rabtársaimmal a börtön után, például Litván Gyurival is.

A vasfüggöny átvágása az osztrák-magyar határon
Az Inconnu Csoport az utolsó kopjafákat állítja az Új Köztemető 301-es parcellájában
Göncz Árpád és Ebinger Endre Göncz Budapest, III. kerületi díszpolgárrá avatása napján

Október 1-jén este felhívtak, hogy biztosan édesapáékat találták meg, mert négy koporsó körvonalazódik. Másodikán kimentem. Ez is olyan érdekes, normálisan az ember azt gondolná, korán fölkelek és kimegyek Sopronba. De nem. Nem féltem, hiszen a várakozásunknak ez volt a csúcspontja, de halogattam az indulást. Bementem a munkahelyemre, ott vacakoltam, kihúztam, betoltam a fiókot, és csak valamikor fél tizenkettőkor indultam el.

Ha visszagondolok felnőtt életem évtizedeire, olyannak látom, mint valami alagutat, amelyben valamilyen zárt, nyomott egyhangúságban vezet az út. Azzal a tudattal, hogy ebben az alagút-világban kell élni az életemet. Igazában a peresztrojkát meg a magyar összeomlást, a rendszer bukását mentálisan késve értettük meg, vagy inkább lépésről lépésre. Lassú aha-élmények sora volt ez.

Az Inconnu Csoport az utolsó kopjafákat állítja az Új Köztemető 301-es parcellájában 1989. június 16-án, reggel

Jött a rendszerváltás Magyarországon. Ugye Nyugaton hamarabb fújnak a szelek. Gorbacsov és Reagan reykjavíki találkozója után a Nyugat már sejtette, hogy itt gyökeres változások lesznek. És volt néhány ismerősöm, barátom, akik akkor kezdtek sűrűbben járni Magyarországra, pontosan azért, hogy ezt a változást valamilyen módon közelebbről támogassák, vagy netán részt vegyenek benne. Ötvenhatosokra gondolok. Az 56 utániak, én úgy vettem észre, nem igazán törődtek azzal, mi fog itt történni.

A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában

A Richter akkor elég rossz állapotban volt, rossz termékei voltak, nem volt jó vezetés. Akkor látták a minisztériumban, hogy itt kéne egy jó vezető és Bogsch Erikre esett a választás. Hungarotexes volt a papája, Spanyolországban nevelkedett, jól tudott nyelveket, vegyészmérnök volt és Varga Edit odavette maga mellé, amikor végzett az egyetemen. Sokat tanult a Richterben fiatal kezdő korában.

Hazafelé tartó szovjet harckocsik a Sió hídon, Simontornya

A józanész azt mondta, most valami ki fog derülni, és nem úgy fogom leélni az életemet, hogy soha nem tudom meg, hol van. És ott volt a bizonyosság. Én 1989. június 16-án temettem. Nekem ez elsősorban temetés volt, nem ünnep, nem politikai történés. Persze euforikus volt, a rendszerváltozás pillanata, másnap egy új világ kezdődött, de sajnos nem úgy alakult, ahogy akkor gondoltam.

Nagy Imre és társai újratemetései szertartása 1989. június 16-án a Hősök terén

Kezdetben csak a Történelmi Igazságtétel Bizottságával volt kapcsolatom, Ungváry Rudin keresztül. Rudi írt nekem 1988 elején, azóta levelezünk. Elmondtam neki, hogy még mindig félek, nem hiszem el, hogy a hatalom részéről őszinte a változtatás akarása. Ettől függetlenül 1989. június 16-án részt vettem a temetésen. Ott álltam a koporsó mellett, és koszorút is vittünk Mihala Ferivel. Az igazság az, hogy akkor sem történt meg a valódi változás, amikor már megvolt rá a lehetőség.

Ezért néhányan, Kardos G. György, Varjas Endre és jómagam elég sok glosszával, néhány publicisztikai írással – amelyeknek mindig Három kérdés volt a címe –, vitába szálltam olyan sajtó-megnyilvánulásokkal, amelyekből azt a radikalizmust éreztem ki, hogy itt most minden tagadódik.

Arra sosem számítottam, hogy megélem az egypárti rendszer összeomlását, de a lassú demokratizálódásban bíztam. Az volt a felfogásunk, ha jó tudományos, társadalomtudományi munkát végzünk, amelyben feltárjuk a valóságos állapotokat, anélkül, hogy átmennénk az egész rendszer bírálatába, akkor ezt a folyamatot szolgáljuk. Ebbe a körbe tartozott elsősorban: Cseh-Szombathy László, Buda Béla.

Amikor a rendszerváltás előjátékai voltak, akkor én a különböző pártoknak és csoportosulásoknak a programvitáira mindig elmentem, és próbáltam elérni, hogy az akkor alakulófélben lévő pártok vegyék bele a programjukba a megszálló csapatok azonnali és feltétel nélküli kivonulásának a követelését, és a jóvátétel követelését Moszkvától a nekünk okozott károkért.

A Conditio Humana Alapítvány logója

A 88/89-es fordulatról hírt adott a svájci média is. A nagy élményem az volt, amikor 89 novemberében reggel hét óra tájban kinyitom a rádiót, és bemondja, hogy a berlini fal összedőlt. Én elbőgtem magam. Akkor rettenetesen megindultam, és úgy éreztem, hogy na, most jön a szabadság, nemcsak Németországnak, hanem egyáltalán Kelet-Európának. Nagyon mély, megrázó élmény volt. Figyeltük a rádiót, a sajtót, és tudtuk, hogy belátható időn belül Magyarország is szabad lesz.

Közben kijött, hogy a 1989. évi XXXVI. törvény 1. §-a alapján semmisnek kell tekinteni az ítéleteket. Megkaptuk a bíróságtól a semmisségi határozatot, benne az ítélet indoklását: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének büntette, valamint hazaárulás. Itt már nem szerepelt a gyilkosságra való felbujtás vádja.

Sopronkőhidai rabtemető

A rendszerváltozás következtében hirtelen nagyon megjavult a helyzetem. Korábban bizonyos fokig háttérbe szorítottak. A KSH-ban mindig egy lépcsőfokkal az alatt álltam, mint amit csináltam. Amikor csoportvezető lettem, lényegében osztályt vezettem, amikor osztályvezető lettem, valójában főosztályvezető-helyettes voltam egy ideig. Nagyon későn kandidáltam. A nyolcvanas évek végén minden felgyorsult. 1989-ben nagydoktor lettem, 1990-ben megválasztottak akadémikusnak, 1991.

1988 májusában pártértekezlet volt, amely változások sokaságát indította el az országban. A pluralizmus jegyében pártok szerveződését tette lehetővé, és az Írószövetség nagyon hamar ott találta magát, hogy kivonult belőle a politika, a politizáló kedvű írók különböző szerveződésekben, a Magyar Demokrata Fórumban vagy a Szabad Demokraták Szövetségében találták meg működési területüket. Ezzel az Írószövetség elveszítette azt a súlyát is, hogy egy politikai ellenzéki gyűlésnek számítson.

Gyenes Judith Maléter Pál koporsójánál 1989. június 16-án
Andorka Rudolf szociológus kollégáival egy időmérleg kutatás konferencia szünetében
Emléktábla avatás a Gyorskocsi utcai börtön épületénél 1989. június 15-én, Bolgár Elek (ma Nagy Imre) tér

A rendszerváltozás azt is hozta a falunak, hogy visszanyerte az önállóságát. Addig Sajóhidvéghez volt csatolva. Visszakapta a nyolcosztályos iskolát is. Egy időben itt csak kisegítő iskola működött, most eltérő tantervű osztályok vannak, a gyerekek egyharmada ilyen osztályba jár. Az önállóság persze gondokat is hozott. A képviselőknek fel kellett nőni a felelősséghez, ezt tanulni kell. Az is gond, hogy csak három tősgyökeres körömi pedagógus van, a többiek bejárók.

Felhívás Sopron polgáraihoz