Jelenlegi hely

Szigethy Attilát Kapuváron temették el, Vásárhelyi Miklós búcsúztatta. Földes Gábort a Rákoskeresztúri Újköztemető 300-as parcellájában. A többiek temetésén is ott voltunk. Zsigmond Imrét Doborgazszigeten, a helyi temetőben, Weintráger Lászlót, Kiss Antalt és Cziffrik Lajost Óváron temették el. Édesapa temetése a család teljes megelégedésére zajlott, a társadalomtól pedig megkapta azt a tisztességet, amit egy városában szabadon választott polgármestertől valaki megkaphat.

Most már tudom, hogy ez az egész el lett szúrva, az alapkonstrukció volt rossz. Megtörtént a rendszerváltás, és akkor azt gondolta az ember, hogy innentől konform módon kell viselkedni – mert hát ezt akartuk. Azt se tudtuk, hogy az milyen, de azt aztán végképp senki sem tudta, hogy hogyan kell megmaradni kívülállónak abban a rendszerben, amit egyébként akartunk, hogy legyen.

A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában

Ebben a történetben nemcsak az én lelkemről van szó, hanem egy precedensről, amelyre a szakmának föl kellett volna kapnia a fejét, amelynek az a lényege, hogy valakit saját kollégái politikai okokból nem kívánatosnak minősítenek.

A Conditio Humana Alapítvány az egyik legkorábban alakult civil szervezet. Az ötlet Gulyás Gyuláék lakásán született meg 1989-ben, majd telefonáltak, hogy engem választottak meg titkárnak. Én a műemlékes múltam miatt lettem alkalmas, tudták, hogy járom a vidéket, ismerek olyan elhagyott épületeket, üresen álló plébániákat, amelyek felújítására lehet pályázni. Nem tudom, hogy melyik házra mennyit, de elég sok támogatást nyertek hivatalos, állami pályázatokon.

Október 1-jén este felhívtak, hogy biztosan édesapáékat találták meg, mert négy koporsó körvonalazódik. Másodikán kimentem. Ez is olyan érdekes, normálisan az ember azt gondolná, korán fölkelek és kimegyek Sopronba. De nem. Nem féltem, hiszen a várakozásunknak ez volt a csúcspontja, de halogattam az indulást. Bementem a munkahelyemre, ott vacakoltam, kihúztam, betoltam a fiókot, és csak valamikor fél tizenkettőkor indultam el.

Kardos G. György és Faragó Vilmos

Arra sosem számítottam, hogy megélem az egypárti rendszer összeomlását, de a lassú demokratizálódásban bíztam. Az volt a felfogásunk, ha jó tudományos, társadalomtudományi munkát végzünk, amelyben feltárjuk a valóságos állapotokat, anélkül, hogy átmennénk az egész rendszer bírálatába, akkor ezt a folyamatot szolgáljuk. Ebbe a körbe tartozott elsősorban: Cseh-Szombathy László, Buda Béla.

Tihanyi László levele a soproni EKA-hoz
A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában
Domokos Pál Péter átveszi a Széchenyi-díjat
Az Inconnu Csoport az utolsó kopjafákat állítja az Új Köztemető 301-es parcellájában 1989. június 16-án, reggel
Kövér László és a FIDESZ parlamenti képviselői az első szabadon választott parlamenti napon

A rendszerváltozás következtében hirtelen nagyon megjavult a helyzetem. Korábban bizonyos fokig háttérbe szorítottak. A KSH-ban mindig egy lépcsőfokkal az alatt álltam, mint amit csináltam. Amikor csoportvezető lettem, lényegében osztályt vezettem, amikor osztályvezető lettem, valójában főosztályvezető-helyettes voltam egy ideig. Nagyon későn kandidáltam. A nyolcvanas évek végén minden felgyorsult. 1989-ben nagydoktor lettem, 1990-ben megválasztottak akadémikusnak, 1991.

Gyenes Judith Maléter Pál koporsójánál 1989. június 16-án
Nagy Imre és társai temetése, Budapest, Hősök tere, 1989. június 16.
A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában

1988 májusában pártértekezlet volt, amely változások sokaságát indította el az országban. A pluralizmus jegyében pártok szerveződését tette lehetővé, és az Írószövetség nagyon hamar ott találta magát, hogy kivonult belőle a politika, a politizáló kedvű írók különböző szerveződésekben, a Magyar Demokrata Fórumban vagy a Szabad Demokraták Szövetségében találták meg működési területüket. Ezzel az Írószövetség elveszítette azt a súlyát is, hogy egy politikai ellenzéki gyűlésnek számítson.

1989. június 16.: (balról) Tóth Imre, Ebinger Endre, Nagy Mihály, Tóth Lajos, Kiss Tamás, Rimai Béla és Papp József
Sopronkőhidai rabtemető
Az Inconnu Csoport az utolsó kopjafákat állítja az Új Köztemető 301-es parcellájában
Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél
Andorka Rudolf szociológus kollégáival egy időmérleg kutatás konferencia szünetében
A soproni EKA plakátja
A Nagy Imre per törvényességi óvásának tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon
Göncz Árpád és Ebinger Endre Göncz Budapest, III. kerületi díszpolgárrá avatása napján
Emléktábla avatás a Gyorskocsi utcai börtön épületénél 1989. június 15-én, Bolgár Elek (ma Nagy Imre) tér

Én nagy reményeket tápláltam azzal kapcsolatban, hogy itt valóban meg fog változni valami. Európai polgári demokrácia lesz. De nagyon gyorsan rájöttem, hogy nem! Itt generációknak kell változni ahhoz, hogy mentalitásban utolérjék Nyugatot. Nem gazdaságilag! Az egy dolog. Valaki megfogalmazta már előttem is, hogy egy ilyen rendszerváltáshoz, ha jól tudom, hat hónap kell. Ahhoz, hogy a gazdasági rendszer helyreálljon, hat év, de ahhoz, hogy emberileg is átváltozzon: hatvan év.

Csincsák Endre, Berger Sándor és Tóth István egykori pertársak egy 56-os ünnepségen

Nagyon sok a szegény Magyarországon. Rengeteg az olyan ember, aki önhibáján kívül a létminimum alatt vegetál. Megdöbbentő, hogy tizenegy évvel a rendszerváltás után ez a helyzet Magyarországon, és az állam nem gondoskodik a szegényekről. Nekem ez fáj, és botrányosnak is tartom. Valami nincs rendben, ha itt telente emberek fagynak meg. Nagyon fájdalmas dolgok, amibe belelátok. Arra sem voltam elkészülve, és nagyon megdöbbentett, hogy a kórházakban annyira rossz a helyzet.

A józanész azt mondta, most valami ki fog derülni, és nem úgy fogom leélni az életemet, hogy soha nem tudom meg, hol van. És ott volt a bizonyosság. Én 1989. június 16-án temettem. Nekem ez elsősorban temetés volt, nem ünnep, nem politikai történés. Persze euforikus volt, a rendszerváltozás pillanata, másnap egy új világ kezdődött, de sajnos nem úgy alakult, ahogy akkor gondoltam.

A Nagy Imre per törvényességi óvásának tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon 1989. július 6-án, Dornbach Alajos védő

A Richter akkor elég rossz állapotban volt, rossz termékei voltak, nem volt jó vezetés. Akkor látták a minisztériumban, hogy itt kéne egy jó vezető és Bogsch Erikre esett a választás. Hungarotexes volt a papája, Spanyolországban nevelkedett, jól tudott nyelveket, vegyészmérnök volt és Varga Edit odavette maga mellé, amikor végzett az egyetemen. Sokat tanult a Richterben fiatal kezdő korában.

Miután 89 volt, akkor 90-nek a szelét már lehetett érezni. A városból sokan megkerestek: „Te, ide figyelj, országgyűlési képviselőnek vagy polgármesternek nem akarsz jelentkezni, vállalj el valami pozíciót itt! Indulj!” Én megmondtam, hogy legfeljebb a Kereszténydemokrata Néppártba lépek be, semmiféle más párt nem érdekelt. Akkor a KDNP jelölt először országgyűlési képviselőnek, majd polgármesternek.

1988-ban egyszer találkoztam Nagykanizsán Göncz Árpáddal, beszélgettünk, és kérdezem tőle: Árpád, mit gondolsz, hamarosan diadalmaskodik a mi ügyünk? Azt mondja, egy éven belül. Mondtam, Árpád, én ezt nem hiszem, de neked legyen igazad. És neki lett igaza! Amikor Mérei Ferenc síremlékét leleplezték, akkor találkoztam először a volt rabtársaimmal a börtön után, például Litván Gyurival is.

Nagy Imre és mártírtársai újratemetése az Új Köztemetőben
Andorka Rudolf egy szociológiai konferencián Bernben
A TIB plakátja
A Nagy Imre per törvényességi óvásának tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon
Hegedűs Györgyi Prágában egy vállalatalapítás alkalmából

Az a véleményem, hogy a monolitikus állam- és párthatalom leépülése nem 1988-ban, a májusi pártértekezlettel indult el, hanem a hatvanas években. Ennek a pártnak ugyanis az a lényege, hogy egyeduralkodik.

Lambrecht Miklós TIB tagsági igazolványa

A napokban megkérdezték, hozott-e valami jót nekem a rendszerváltozás. Erre azt kellett mondanom, hogy erkölcsileg, érzelmileg természetesen adott elégtételt, de a mindennapokban konkrét változást nem hozott, én ugyanúgy dolgozom. Hozzátéve, hogy tizenegy éve másodállásom is van, jó anyagi körülmények között élünk, de ez nem az elmúlt másfél évben alakult így. Előtte is embertelenül sokat dolgoztam.

Kezdetben csak a Történelmi Igazságtétel Bizottságával volt kapcsolatom, Ungváry Rudin keresztül. Rudi írt nekem 1988 elején, azóta levelezünk. Elmondtam neki, hogy még mindig félek, nem hiszem el, hogy a hatalom részéről őszinte a változtatás akarása. Ettől függetlenül 1989. június 16-án részt vettem a temetésen. Ott álltam a koporsó mellett, és koszorút is vittünk Mihala Ferivel. Az igazság az, hogy akkor sem történt meg a valódi változás, amikor már megvolt rá a lehetőség.

A Nagy Imre per törvényességi óvásának tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon

Már Révai Valéria idejében Kocsis L. Mihály lett a főszerkesztő-helyettes, és olyan cikkeket írt a lapban, hogy egészen elájultam. Vezércikkeket írt a rendszerváltozás mellett, de ilyen ócska, primitív kommunistázás volt. A mi olvasóink ehhez nem voltak hozzászokva, és lassan kezdett olvadni a példányszám. Erre Kocsis L. Mihály írt egy cikket a Magyar Sajtóban, hogy a Nők Lapja olvasói konzervatívok.

A rendszerváltás kegyelem volt, amit megérdemeltünk. Úgy érzem, hogy ez 56-nak a gyümölcse. Nagy Imre temetése a határkő. Hátborzongva hallgattam Orbán Viktornak a Hősök terén elmondott beszédét, arra gondoltam, hogy az életével játszik. Tudtam, hogy ennél sokkal kisebb dolgok miatt is megöltek embereket. Számunkra a nagy nóvum a vallásszabadság, a demokrácia volt, nem is álmodtunk róla, hogy a mi életünkben még bekövetkezhet.

Mivel én itthon aktív voltam, és sok – hogy úgy mondjam – harcostársam maradt itt, nagyon érdekelt, hogy hogyan alakul a helyzet. Drukkoltam nekik, hogy sikerüljön. Szemmel tartottam, ha nem is minden részletében – hiszen akkor más központi célok voltak az életemben, egy fiatal gyerek és a család és egyebek –, de folyamatában. Emlékszem, nagy föllélegzés és öröm volt, amikor a 89-es folyamat kibontakozott, és végül is eredmény született.

Jött a rendszerváltás Magyarországon. Ugye Nyugaton hamarabb fújnak a szelek. Gorbacsov és Reagan reykjavíki találkozója után a Nyugat már sejtette, hogy itt gyökeres változások lesznek. És volt néhány ismerősöm, barátom, akik akkor kezdtek sűrűbben járni Magyarországra, pontosan azért, hogy ezt a változást valamilyen módon közelebbről támogassák, vagy netán részt vegyenek benne. Ötvenhatosokra gondolok. Az 56 utániak, én úgy vettem észre, nem igazán törődtek azzal, mi fog itt történni.

Nagy Imréék újratemetésén már a Martinovics Szabadkőműves Páhollyal jelentünk meg, csoportosan. Márton László, az akkori főmester szervezte meg, és vezetett egy csoportot, akik részt vettek a forradalomban, úgyhogy ők elsősorban személyes kegyeletből jöttek. Azt azért hadd tegyem hozzá, hogy hirtelen ebben a diaszpórában is nagyon sokan akadtak, akik hatalmas nagy szabadságharcosok voltak Magyarországon, de mindeddig nem igazán hangoztatták.