Jelenlegi hely

Jost Éva

December 8-án visszamentem Székesfehérvárra, ott vészeltem át a háború végét. Űzött a szívem, de szükség volt rám a kórházban is. A leendő feleségem nem volt hajlandó feljönni velem Pestre, mert mint orvos egyedül lakott a kórházban, és kötelességének érezte, hogy ott maradjon. Úgy döntöttem, én is maradok.

Negyedéves koromban a magyar tanszék könyvtárában egy szőke, copfos, mozgalmi blúzos és szoknyás elsőéves lánynak, aki egy pillanatra elhagyta a helyét, az asztalon lévő egy szem kockacukrát huncutságból elloptam és bekaptam, s mire visszajött, látta, hogy ropogtatom a fogam között. Az első szerelmi kapcsolatom ezzel a leánnyal kezdődött, Sugár Rózsának hívták. 24 éves voltam, és elég öreg fiú hozzá, hogy ezt nevezzem első együtt járásos szerelmi kapcsolatomnak, de sajnos így volt.

1941-ben végeztem. A végzés után hazamentem, mert apám már beteg volt. Huszonkét éves koromban családfönntartó lettem. Én vezettem a gazdaságot másfél évig is talán. Közben a MIKÉFE-n is oktattam, ez A Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelési Egyesület volt. Az első feleségemet is ott ismertem meg, azért került oda, mert nem vették föl az egyetemre. El is végezte ezt az oskolát. Aztán könyvtáros lett, az Országos Széchényi Könyvtárnak dolgozott elég hosszú ideig.

Molnár (Hervé) Jutka

A lány, aki a feleségem lett, Anna Vasziljevna Scsurevics. Az apja, Scsurevics lengyel volt, 1905-ben vándoroltak ki Lengyelországból oda, még a cárok alatt. Ott minden kivándorolt kapott húsz hektár erdőt meg ami kell a beinduláshoz, tehát állatot stb., mindent, és kapott ingyen húsz hektár erdőt. Azt kiirtotta, abból építettek házat, nagy kerítéseket, tehát a farkasok, medvék ellen, és ott kezdtek ugye aztán földet művelni. Kitűnőek voltak azok a földek, hát nem kellett trágyázni.

Soha nem volt pénzünk. Hervé betartotta a szabályokat, nekünk magántulajdonunk, se lakásunk, se vidéki házunk nem volt. De meg kell mondanom, hogy én soha nem szenvedtem, nem éreztem úgy, hogy jaj, mi szegények vagyunk, jaj, minekünk csak egy szobánk van. Persze olyan volt bennünk, hogy de jó volna ezt csinálni vagy azt csinálni, ha lenne pénzünk. Mint ahogy ma azt mondom, de jó volna még egyszer hatvanévesnek lenni! Ez csak egy vágyálom.

Jost Éva és Ivánfi Jenő nászúton a Mátrában
Kovách Erzsébet és férje, dr. Török Zoltán
Nádasdy Ferenc és felesége, Nádasdy Nikolits Andrea
Czitrom Gábor 1957-ben

Mi a házasságba torkolló egyetemi éveinkben a Szűcs család számunkra átüresített szobájában laktunk. A zuglói ház önmagában jó lett volna, ha nem tizenegyen laknak benne, négyes társbérletben, de ez egy kicsit sok volt. A Szűcs családnak volt két szobája. A szülők maradtak a nagyszobában, és a kisebbik szobába, ahol Attila lakott, mentem én is. Kaptam, egy szekrényt, egy rekamiét és egy íróasztalt. Minimális lakberendezési tárgyakkal kezdtük.

Lucien Hervé
Gyenes Judith és Maléter Pál 1953-ban

A Déri Múzeum körüli sétatéren mutattak be nekem egy fiút, akivel nagyon jó barátságban kerültünk. Az apja akkor a Fonciere Biztosító Társaság egyik magas rangú tisztviselője volt, ő pedig a zsidó gimnáziumba járt. Eggyel feljebb járt, mint én. Helyes, magas, gesztenyebarna hajú, kék szemű s nagyon jólelkű ember volt. Jártunk ki a Nagyerdőre sétálni, de egy-egy csóknál több nem történt. Elkezdtük tervezgetni a jövőnket.

Pákh Tibor és menyasszonya, Edit, 1953
Jutka és Lucien Hervé

Július 15-én leutaztam Fehérvárra. A gondnok azonnal a kórházi ruharaktárba vitt, ahol fehér nadrágot és köpenyt kaptam. Hétfőn aztán bemutatkoztam az igazgatónak, de nem az volt a lényeges, hanem hogy akkor ismerkedtem meg a feleségemmel, Kristóf Gizellával, aki fiatal orvosként a belosztályon dolgozott, és mellesleg Koch Nándor unokahúga volt. Hamarosan mélyebb érzelmi kapcsolat alakult ki közöttünk.

1965-ben feleségül vettem azt a hölgyet, akivel a forradalom után találkoztam a bécsújhelyi lágerben, három vagy négy évig voltunk házasok. Szerelmi házasság volt. A feleségem a kanadai CBS televíziónak dolgozott, és a kanadai televízió okosan elhatározta, hogy a magyar forradalom tizedik évfordulóján Magyarországra küldenek egy stábot és forgatnak egy dokumentumfilmet, amit aztán összevágnak az ’56-os filmhíradókkal.

Lambrecht Miklós esküvői képe, 1948
Ordódy Tihamér és családja
Czitrom Gábor felesége, Márk Anna műtermében
Márk Anna és Czitrom Gábor
Kéz a kézben Ivánfi Jenő és felesége
Bálint György harmadik feleségével, Antóniával
Tóth István feleségével és Márta lányukkal

És egy nagyon fontos kapcsolatom lett ott, Clark Ágival, akivel itthon egyetlenegy alkalommal találkoztam, merthogy ő akkor Csalog Zsoltnak volt a felesége, és Erdély Miki temetéséről jöttünk le. Aztán soha többet nem találkoztam vele, de mielőtt elmentem, kaptam millió telefonszámot meg címet, hogy kiket keressek meg. És senkit nem kerestem meg, csak őt. Nem tudom, miért. Ráérzésből. És talán azért, mert Mityu is ismerte, és az első héten én Mityuval voltam a városban.

Megismerkedtem valakivel, aki a Móra Kiadónál szerkesztő, tehát szakmabeli. A Móra Kiadónál működött egy Kozmosz nevű részleg, amely felnőtt fiatalok számára adott ki könyveket. Ő évtizedekig ennél a részlegnél dolgozott. Minthogy magyar–olasz szakon végzett, olasz fordításokba kezdett és a legismertebb olasz fordítók közé tartozik. Székely Éva néven fordít. Neki is volt már egy házassága, és nekem is.

Czeglédy Ilona és Szűcs Attila

A volt férjemmel a válás után megszakítottuk a kapcsolatot. Nyolc évig egyedül éltem, és mikor a fiam megnősült, akkor gondolkodtam el komolyan azon, hogy nem maradok egyedül. Egy törökországi úton összeakadtam egy férfival, aki jogász volt, egy nagy építőipari vállalat vezető jogtanácsosa. Agglegény volt, ötvenéves, gyereke nem volt. Összeházasodtunk. Egy más világba csöppentem bele, a keresztény úri középosztályba. Az az érdekes, hogy a családja befogadott.

Jost Éva és Ivánfi Jenő az esküvőjükön

És ugyanezt a rossz döntést a magánéletben is megcsináltam. Ahogy benne volt a levegőben, hogy most jön a demokrácia meg a polgári világ, ahol az embernek cége van, ugyanúgy benne volt az is, hogy az ember családot alapít. Holott pontosan tudtam, hogy nem vagyok rá alkalmas. Föladtam az azt megelőző életformámat, pedig az akkori életemnek a fele már lezajlott abban a poligám életformában.

Amíg a férjemet nem ismertem, úgy tessék elhinni, hogy nagyon ritka este volt az, amikor én nem sírva aludtam el. Én állandóan a szüleim után sírtam. És mikor megismertem a férjemet, 66-ban, hát nagyon megszerettem rögtön. Előtte is voltak udvarlóim, de úgy nem volt érdekes egyik sem. 66. február 27-én ismerkedtünk meg egy tánciskolában. És utána találkozgattunk, május körül bemutatott a szüleinek, és a szülei is nagyon rendesen fogadtak.

Még együtt éltünk, de már két lakást építettünk, azzal, hogy az egyik Katáé, a másik meg az enyém, merthogy én mindenfelé éltem, másutt is. Két éjszakát töltöttem Adyligeten, a többit meg más nőknél. Párhuzamosan sok nőnél. A négy volt az ideális, az tökéletesen működik. Ugye, a hetvenes–nyolcvanas évek elejét írtuk, és a nők között is nagyon sok olyan volt, aki független életet akart élni, ámde nem akart teljesen egyedül lenni. És ebbe belefért az is, hogy osztozni kell más nőkkel.

Az ifjúsági csoportból volt egy udvarlóm, Németi Józsefnek hívták. Először a testvérét, Jánost ismertem meg, aki korábban került a csoportba. Szűcssegéd volt. Egyszer odajött hozzám és azt mondta: „Irénke, van egy bátyám, de nem lehet vele szót érteni, mert csak szórakozni jár a barátaival, nem érdekli a mozgalom, pedig egy értelmes ember.” Ő egy aranykoszorús mesternél volt segéd, szabász. Mondom, hozd el egyszer a csoportba. Elhozta, megismerkedtünk, s valahogy mindig hozzám csapódott.

Jutka és Lucien Hervé esküvője

Aztán tizenhat éves koromban volt az első igazi flörtöm. Az egy nagy csoda volt, arra még ma is büszke vagyok. Nem volt különösebben szép, az tetszett benne, hogy tíz évvel volt több mint én. Én tizenhat voltam, ő huszonhat. Párizsban tanult, pesti fiú volt, és leköltöztek Nagyváradra, mikor Magyarország lett Nagyvárad. Párizsból Váradra jött. És volt egy szilveszter. 1941-ben még nagy szilvesztereket rendeztünk, mintha minden jó és szép lett volna, pedig a világ égett.

Tóth István és Ordódy Alíz esküvői fotója

Leszerelésem után rossz emlékű cégemet otthagyva, a Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál dolgoztam. Ott ismertem meg a feleségemet, Zámori Brigittát, és jó másfél éves ismeretség után összeházasodtunk. 1976 augusztusában született meg a fiunk, Gergely, aki most elsős, villamosipari szakközépiskolába jár. Feleségem szülei a Graboplast gyárban dolgoztak, apósom villanyszerelőként, anyósom pedig a kollekcióban, ahol a kiállításokra kerülő anyagokat készítik elő.

Én dolgoztam, kaptam fizetést, egy volt Sacré Coeur-ös osztálytársam mamája varrt egy fekete kosztümöt, vettem egy fehér blúzt, és Palitól kaptam egy szép kis fehér menyasszonyi kalapot, az volt a fejemen. Zsuék is rettentő izgatottan készültek. A Baross utcában, abban a szörnyű társbérletben a fürdőszobán hárman kellett osztoznunk. Arra emlékszem, hogy valamelyikükre rászóltam, engedjenek már be, mégiscsak az én esküvőm lesz. Az esküvői ebéd a Normafa étteremben volt.

Az életem úgy alakult, hogy általában hétévenként valami jelentős dolog történik benne. Számomra az egyetem folytatásaként megélt Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségen eltöltött intenzív évek érdemben 60-tól 67-ig tartottak, és belefordultak Diósgyőrbe. Azt lehet mondani, hogy az egyik nagyon fiatalon kapott munka meghatározóvá vált az életemben.

Tóth István felesége és kislánya a vagyonelkobzás idején
Maléter Pál 1953-ban

A csodák csodája volt, ahogy én megismertem Hervét. Ő a nagybátyámnak volt ismerőse, de nem közeli barátja, és akkor már nem látták egymást hét éve. Összetalálkoztak az utcán, és a nagybátyám meghívta őt. És Hervé eljött. Én nagyon vártam ezt az ismeretlen személyt, mert azt mondták, hogy festőművész. (Akkor ő valóban festett.) Párizsban festőművész az én fantáziámban… Nagyon romantikus! Plusz azt is tudtam róla, hogy kommunista volt, és az ellenállásban volt. Csupa érdekes dolog!

Clark Ági és Nagy Bálint
Gyenes Judith és Maléter Pál esküvői képe
Tóth István feleségével és kislányával

Tehát odakerültem a hűtőiparhoz könyvelőnek ’55. január elején, ahol megismerkedtem a férjemmel, aki természetesen nagyon helyes fiú volt. Tervstatisztikus volt, a Tervosztályt vezette.

Gúth Zoltán és Lengyel Piroska

A magánéletemben örvendetes változás állt be: 1955-ben összeházasodtam a kockacukros Sugár Rózsával; ő akkor még egyetemi hallgató volt. Szerencsétlen dolog, ha egy fiú meg egy lány diákszerelemből házasodik össze úgy, hogy az együttélésről nincsenek tapasztalatai, szexuálisan zöldfülűnek számítanak, és a kölcsönös türelem is hiányzik. Ez mind jellemezte a mi házasságunkat. Egy belső bizonytalanság, jól tesszük-e, hogy összeházasodunk, egymáshoz valók vagyunk-e egyáltalán