Jelenlegi hely

Aratás kézzel
A Magyar Királyi Kertészeti Akadémia végzőseinek tablója (Bálint György a középső sorban jobbról a második)

A lányok jártak piacozni, tisztességgel csinálták. Cseresznyét én is adtam el annak idején a piacon. Bár most is csinálnák! Én nagy híve vagyok ennek a direkt marketingnek. Mint ahogy a világon egyes területeken, Amerikában például vagy Németországban jelenleg is nagyon nagy divatja van a direkt marketingnek. Akkoriban épült fel azonban a Mátrában a mátraházi tüdőszanatórium, ami most is létezik.

Ezek a dohánykertész családok számítottak a falusi parasztarisztokráciának: a Bánfiak, Elekesek, Harangozók, Csatlósok, akik egymás között nősültek. Családi vállalkozások voltak, ahol ezek az őstelepes családok meggazdagodván eljutottak ötven-hatvan hold földig. A falu egy jómódú parasztfalu, a kitűnő földek miatt nagyon jó kukoricatermés volt mindig, ami egy intenzív sertéshizlalási, mezőgazdasági kultúrát alakított ki.

Mezőgazdasági gépállomás az 1920-as években
Bálint György édesanyja eteti a pulykákat
Parasztcsalád ökrösszekérrel

Egy másik gyakorlat a Hadik-uradalomhoz fűződött, ami a Hatvanyékénak totálisan az ellenkezője volt. Ez doktor gróf Hadik-Barkóczy Endre hitbizománya volt. Ő az élete nagyobb részét Budapesten töltötte, napjai nagyobb részét meg főleg vendéglőkben, illetve mulatókban, színházakban meg kabarékban. Az volt ott szokásban, hogy nyáron, hétvégeken rendelt egy termes vasúti kocsit, azt megtöltötte a színházból meg innen-onnan összeszedett lányokkal.

Szántás
Napszámosok
Ökrösszekér

Győrtől húsz kilométerre, Téten egy olyan vitézi birtokot műveltek, amely csak szaporította a gondjaikat: ezt a nagyon rossz adottságú területet jórészt akácerdő telepítésére lehetett használni. Úgy lett ötvennyolc holdas a birtok, hogy két másik vitéztársa, aki előre látta a gondokat, lemondott a saját részéről. Nagyapáméknak mindenük ráment a birtok gazdaságossá tételére, de mire az erdőből valami hasznot lehetett volna kihozni, államosították.

Parasztcsalád
Braun Izidor, Bálint György édesapja

Az almáskamarási sváb család feje, Pfeff Sebestyén kétholdas szegényparaszt és falusi csősz volt. Nyilvánvaló, hogy a két hold nem adott kenyeret ennyi gyereknek, mindenkinek el kellett döntenie, hogy mi lesz belőle. Minthogy az én apám, Pfeff József bizonyult fizikailag a leggyengébbnek a családban, úgy gondolták, hogy iparosnak adják, de hogy miért éppen borbélynak, azt nem tudom.

A szüleim elég jól átélték a 33-ig terjedő, de tulajdonképpen egészen a második világháborúig elgyűrűző, hullámzó gazdasági válságot, nekünk nem voltak különösebb gondjaink. Ez volt az az idő, amikor a „hárommillió magyar kitántorgott”, mert nagyon kevés volt a munkaalkalom. A munkaigényes ágazat, a kertészkedés bevezetése kvázi jótétemény volt a falu számára is. Gyöngyöshalmajon nem voltak nincstelen emberek.

1922-ben születtem, a szüleim egy évvel korábban keltek egybe. Azon a bizonyos ötvenholdas vitézi telken gazdálkodtak, ami tulajdonképpen egy tanya volt, József főherceg birtokából hasították ki. A föld ugyan jól termő volt, de közel esett a Fekete-Köröshöz, és mivel abban az időben még nem épültek ki a gátak, a Körösök áradásakor a víz gyakran elöntötte. Az árvizek évében terméskiesés volt, sőt a következő évben is, ezért az ötven hold ellenére szerény körülmények között éltünk.

Kézi kaszás aratás, a kalászokat marokszedő gyűjti
Csoportkép a gazdaszövetkezet előtt
Szántóvetők
Cséplés Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth cséplőgéppel és tüzesgéppel
A Hármas-Körös áradása, Bedőszegen, id. Molnár Mihály vitézi birtokán, 1939
Kaszafenés (Bálint György)
Cséplés Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth cséplőgéppel és tüzesgéppel
Piac Egerben, a Dobó téren

Érettségi után föl is vettek a Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetbe. Felemás intézmény volt, mert nem volt igazán főiskola, de csak érettségivel lehetett jelentkezni. Akit fölvettek, annak egy év gyakorlatot le kellett töltenie előbb valahol, és az apám nagyon gondosan úgy intézte el, hogy ne egy helyen töltsem le ezt az egy évet.

Molnár Mihály Bedőszegen, a családi birtokon 1942-ben
Lovak az itatónál

Apám nagyon értette a dolgát, az állattenyésztést, a növénytermelést, és méhészkedett is. A gyakorlatban szerezte meg a szaktudását, de kapcsolatban állt szakképzett agráremberekkel, ispánokkal, uradalmiakkal. Az árvizek ellenére is fejlesztette a gazdaságát. Volt például cséplőgépünk, traktorunk, amerikai, McCormick gyártmány. Később lett – ma már muzeálisnak tűnő – kévekötő és aratógép is, így a szántási, aratási, cséplési munkákat magunk végeztük.

Halmaj egy nagyon szép tanya volt. Az elrendezését apám nyilvánvalóan a tanulmányaiból vagy az olvasmányaiból vehette. Német építészeti sajátosság, hogy a tanyák négyzetesen vannak megépítve, úgy, hogy a gazdasági épületek körülvesznek egy négyszögletes teret. Ez biztonsági okokból is, meg praktikus, belső logisztikai okokból is nagyon célszerű, mindennek az ajtaja befelé nyílik, tehát a belső tér felé.

Molnár Mihály és nagybátyja, Molnár László a McCormick traktorral 1942-ben

A birtok jelentős része azonban szántóföld volt. Magas aranykorona értékű, nagyon jó földek voltak azok, amelyeket apám rendkívül gondosan tartott karban, és a termőképességét nemcsak megőrizte, hanem gyarapította is. Az érdekessége az volt, hogy amióta csak az eszemet tudom, kisvasúttal volt berendezve. Lóvontatású vasút volt, egy ló két vagy három csillét húzott, és a lovak nagyon könnyen megtanulták, nem kellett hajtani őket, mentek a sínek között maguktól.

Az aratás után Bedőszegen, Gyulavári határában, id. Molnár Mihály vitézi birtokán 1942-ben