Jelenlegi hely

Tavasz televíziókészülék
A mosoly oszága című operett plakátolása Győrben
Faragó Vilmos és Galsai Pongrác
Németi Irén a Nőtanács által szervezett konferencián Vietnamban

Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség mint hivatal 56 és 59 között stabilizálódott, akkor alakult ki a rendszere. Szerintem az egyik legjobb és legfontosabb dolog, hogy 1976-ban megcsinálták a műemlékek jegyzékét. Később kiadták megyénként meg tájegységenként, de ez a kék kötet egy alapmű. Amíg csináltuk, rengeteget tanult mindenki. Például én korábban sosem jártam Baranya megyében, és most különböző építész kollégákkal többször is.

Aczél György főszerkesztői értekezletet tart

Ennél talán döntőbbek talán a kiállítások voltak. Fontos eseményt jelentettek a nagy kiállítások a Nemzeti Szalonban meg a Műcsarnokban a tavaszi tárlatok. Az 59-60 körüli időszakban jelentek meg a számomra akkor legnagyobb tehetségek: Kondor, Csernus és más modernek. Sokat jártam a barátaimmal, ismerőseimmel akkoriban elnyomott vagy háttérbe szorított festők műtermébe. Ezek részben műterem-látogatások voltak, részben intellektuális beszélgetések.

Mi volt az a pont, amelyet nem akartunk átlépni, mint afféle cenzorok? Az Élet és Irodalom-esteken az volt a leggyakoribb kérdések egyike, hogy mekkora önöknél a szerkesztési szabadság, végül is ki irányítja a lapot, és hogyan dolgoznak önök mint cenzorok. Mi mindig azt válaszoltuk – őszinte meggyőződéssel, mert ez csakugyan megfelelt az igazságnak –, természetes, hogy vannak határai a közléspolitikánknak.

Feledy ismertetett össze Demeter Pista bácsival is. Amikor mi a dili kellős közepén éjjel-nappal készültünk a Diósgyőri Vármúzeum átadására, Feledy egy este megjelent a kis Trabantjával, és azt mondta, hogy elvisz minket egy kis kikapcsolódásra. Négyünket – Ferenczyt, két másik régész kolléganőt és engem – bepakolt az autójába és kivitt Sajószentpéterre, ahol a plébánián pislákolt a fény, és Demeter Pista bácsi nem ornátusban, hanem fürdőköpenyben fogadott bennünket.

A sárospataki gyűjteményi munka magával hozta a társadalmi kapcsolatokat is, ami viszont kivívta a párt, illetőleg a kulturális vezetés rosszallását. Valaki jelentette, hogy Iksz Ipszilon a plébániára jár, vagy onnan kölcsönöz könyveket, és ez nem kerülte el a KISZ-nek vagy a pártnak az éberségét. Azt is jelentették, hogy én behatolok – klerikális behatolás volt – a tanítóképző növendékei közé.

Akkor nemzetközileg elfogadott ajánlás szerint végezték a műemlékek helyreállítását. A leghitelesebb, a legrégebbi állapot megtalálására és minden létező külön periódus dokumentálására kellett törekedni.  Amikor ez elért egy bizonyos készültségi fokot, akkor lehetett tervezni, hogy mi az, ami csak a dokumentáció szintjén marad fönn, és mi az, amit helyre lehet állítani. Olyan is volt, bár kevés, hogy vissza kellett temetni.

Andorka Rudolf (jobbra) Berend T. Ivánnal egy konferencián

1966 októberében – jellemző, hogy akkor nem is realizáltam, hogy ez a forradalom tízedik évfordulója – az akkori irodalmi és kultúrpolitikai vezetőség egy nemzetközi költőtalálkozót rendezett, amelyre körülbelül húsz-huszonöt európai költőt hívtak meg. Voltak közöttük elég neves poéták is, így az akkori francia költészet jelesei, akik előadásokat is tartottak az Építők Székházában, a Jókai téri szakszervezeti házban. De jöttek finnek, svédek, észtek, oroszok, szerb költők.

Bálint György előadást tart a Hazafias Népfrontban
Németi Irén főszerkesztő és Gyenes István olvasószerkesztő a Nők Lapja szerkesztőségében
Németi Irén és Földes Anna egy Nőtanács által szervezett konferencián

Közben megpróbáltam visszakerülni a Műemlékvédelmi Felügyelőségre is, de az az ajtó bezáródott. Egyszer Éri István felesége, Éri Gyöngyi – aki a diósgyőri ügyeket is jól ismerte – szólt, hogy megalapították a Múzeumi Restaurátori és Módszertani Központ nevezetű intézményt, amely egy köztes szerv a minisztérium és a múzeumok között. Tulajdonképpen a múzeumi középkáderek képzésére hozták létre, mindannak a pótlására, ami addig hiányzott a múzeumi területről, mint például a restaurátorképzés.

Fogarassy Miklós

Az OSZK Könyvtártudományi Intézete sajátos fekete báránya volt a kultúrpolitikának – ez hol élesebben, hol kevésbé élesen mutatkozott meg. Igen sok kiváló, tulajdonképpen háttérbe szorított ember alkotta a törzsgárdáját. Fodor András eléggé ismert, de ott dolgozott Vargha Balázs, a nagy formátumú irodalomtörténész, esszéista. Igen sokoldalú tehetség volt, közvetlen kollégám éveken keresztül.

pár nap múlva jött Rajk Laci, hogy a győri színházban bemutatják Hrabalnak a Bambini di Pragáját. Szikora a rendező, és az a díszletkoncepció, hogy minden jelenetet más díszlettervező készít. Erdély Miklós, Pauer Gyula, Haraszty István, Bachman Gábor, Szegő György, Rajk László – szóval elég brutális névsor volt. Kéne egy szcenikás, aki ebből az egészből előadást csinál. Elvállaltam, és két hónapra lementem Győrbe, amíg legyártották ezt az elképesztő díszletet, és betanítottam a műszakot.

Fölhívták Jovánovicsot és engem is, hogy menjünk el a vállalati sajtónapi ünnepségre, mert ott valami pénzjutalmat kapunk. Fölment a függöny, és az Osztap Bender-i képességű Siklósi Norbert egy fantasztikus elnökséget toborzott a színpadra, az első magyar űrhajóstól a Tájékoztatási Hivatal elnökén át a Kossuth-díjas Juhász Ferencig mindenki ott volt, aki számított. Nagy ünnepség volt, majd díjosztás. Mondják a neveket, és se Jovánovicsé, se az enyém nem hangzik el.

Ez az öncenzúra működött az Élet és Irodalom szerkesztőségében is. Abban különböztünk mégis az összes többi laptól, ahol szintén öncenzúra működött, hogy mi az öncenzúra határait tágasabbnak fogtuk föl, mint a lapok többsége, hogy belőlünk hiányzott a szervilis öncenzúrázás-hajlam, hogy nem szerettük az önbiztosítás túlbiztosításos változatait.

Visszatérek ehhez az OSZK Múzeum utcai épületéhez. Elég sok literátor, humán szakember dolgozott ott, érdekes egyéniségek. Az intézménynek volt presztízse, de tényleges hatalma, intézkedési jogköre nem. Igazában a művelődési minisztériumi könyvtári osztályának volt az egyik háttér-intézménye. Kénytelenek voltak támaszkodni az itt lévő emberekre. Az intézmény akkori szerepe kvázi kultúrpolitikai szerep volt, egy nem elhanyagolható, kulturális-információs területen.

Németi Irén főszerkesztő munkatársaival a Nők Lapja szerkesztőségében

A Nők Lapja 56 előtt sematikus volt, sztahanovisták, traktoros lányok voltak a fedőlapon, eleget tett azoknak az elvárásoknak, amelyeket az ötvenes években megköveteltek a magyar sajtótól. De 56 után megváltozott a lap hangja, bátor, kritikus volt, az egész magyar sajtóban kitűnt bátor hangjával. Sokkal kritikusabb volt, mint amilyet Szirmai István vagy az agitprop osztály el tudott volna viselni. Kovács Judit volt a főszerkesztő. A Nők Lapjánál nem fogadtak valami kitörő lelkesedéssel.

Rajzóra a Szabadság szobor tövében

1961-ben az Írószövetség könyvtárában, a Bajza utca és a Gorkij fasor sarkán felajánlottak egy könyvtárosi állást. Még a diplomázás előtt álltam, negyed- vagy ötödéves voltam, mert egyszer összevontam két évet. Akkor nősültem meg először. Ebből egy hétéves időszak lett. Az Írószövetség könyvtára egy, csak a szövetség tagjait szolgáló intézmény, kitűnő irodalmi gyűjteménnyel.

Rajk Lacit nem rúgták ki az IPARTERV-ből, mert a Rajk-név nyomott annyit a latban. Mindenféle kellemetlenkedések voltak, de nem rúgták ki. És az IPARTERV egy elég fontos kulturális hely volt azokban az években, az a bizonyos nagyterem, ahol ha nem is a „tiltott”, de a „tűrt” kategóriából rengeteg dolog volt. Ott performance-ok, happeningek, kiállítások zajlottak, Erdély Miklóstól kezdve sokan mások. Az akkori nagy avantgárd generáció állított itt kis, Jovánovicsék.

Hogyan lettem a Nők Lapja főszerkesztője? Németi Irén visszaemlékezése
Domokos Pál Péter
A Nők Lapja munkatársainak delegációja Moszkvában
Nacsády András
Szociológiai kutatás Homokmégyen, Szelényi Iván, Magyar Bálint, Juhász Pál szociológus
Jegyvásárlás a Mikroszkóp Színpadra
Bálint György a Kertészet és Szőlészet szerkesztőségében

Egy ilyen vidéki felső-középfokú oktatási intézet maga a pocsolya. Ott vegetálnak az emberek. Jellemző, amit elmondtam már, hogy az évfolyamnak az ötven százaléka kényszerből járt oda. Tehát se az iskola, se semmi más nem érdekelte. Túl akart rajta lenni, meg akarta szerezni rá a pecsétet. Nagyon-nagyon kevés olyan ember volt ott, akik ambicionálták a világgal való ismerkedést. Igaz, nem is nagyon voltak információk. Az az információ volt, ami volt a televízióban vagy a rádióban.

Németi Irén a Szovjetunióban

Az én személyes életemben a fordulat kezdete a 72-es nyár volt, amikor már lehetett tudni, hogy egyre inkább bele fognak piszkálni abba, amit csinálok. Akkor járt le Zádor Tibornak, a megyei múzeum igazgatójának a mandátuma, és pályázatot írtak ki az új igazgatói állásra. Akkor több elképzelés is felmerült, és egyre inkább afelé hajlott a dolog, hogy Diósgyőrt vissza kell adni a megyének.

Nem voltam még alkalmas sem életkorilag, sem tapasztalatilag arra, hogy lássam, micsoda fantasztikus feladat Miskolc. A harmincas éveim elején, közepén voltam, a krisztusi korban, elég jó kis felelősséggel. Minden nap megszülte a maga teendőjét, és csináltam. Számomra így visszatekintve az is érdekes, hogy az a négy különböző terület egységet tudott alkotni. De azért mégiscsak a régészet maradt a szakmám, és az lett a folytatás is.

Amikor az Állami Biztosítótól eljöttem, akkor kerültem a Kertészet és Szőlészet laphoz. Adddig is elég sokat írtam ebbe a lapba. Egyszer csak kaptam egy telefont a Hírlapkiadó Vállalat igazgatójától, aki egy nagy befolyású férfiú volt, Csollány Ferencnek hívták, azt kérdezte, hogy bejönnék-e. Bementem. Fehér Lajos testvére, Fehér Gyula volt akkor a Földművelési Minisztérium tájékoztatási főosztályának a vezetője, és ő is támogatta, hogy főszerkesztőnek nevezzenek ki.

Kádár János egy állami ünnepségen Németi Irénnel, a Nők Lapja főszerkesztőjével
Hruscsov magyarországi látogatásán találkozik a Nők Lapja főszerkesztőjével, Németi Irénnel
A felújított diósgyőri vár. Részlet Gulyás Gyula filmjéből
A Nők Lapja divatrovata
Kemény István szociológus a Faluszéli házak című film forgatásán

Nagyon érdekes dolog volt a Tájak – Korok – Múzeumok program, amelynek a gazdája lett az MRMK, de a kitalálója, a kezdeményezője nem mi voltunk, hanem Zákonyi Ferenc Veszprém megyei „idegenforgalmász”, akivel Éri jól együttműködött a veszprémi korszakában, és a helyi kezdeményezést később sikerült beemelni az MRMK profiljába. A lényege az volt, hogy az ország különböző tájairól és múzeumairól jelenjenek meg rövid, tömör kiadványok magyar és idegen nyelven.

Ezekben az években vettem részt egy nagyon érdekes publikációs sorozat szerkesztésében, ami a magyar korabeli irodalmi életben idővel reflektorfénybe került. Ez volt a Magyar tallózó, amelyet Mészöly Miklós koncepciójából kiindulva négyen – Szörényi Lászlóval és Lukács Sándorral – szerkesztettünk. A Magvető Kiadó számára először elkészítettünk egy közel háromszáz tételes sorozattervet. Ez az, amit a kiadó idővel ellopott, és ezt az emberek, az érdeklődő olvasók is tudták.

Csángó est Szentendrén